Simony története
Simony története kitűnő példa arra, hogyan lehet egy kis településen hatékonyan megoldani a biohulladék kezelésének összetett kihívását, amely szinte minden közösséget érint a modern hulladékgazdálkodásban. A város, az önkormányzat és a lakosok egy olyan hulladékgyűjtési és -kezelési programot fejlesztettek ki, amely nemcsak a közösség életkörülményeit javítja, hanem még költséghatékony is.
A város közösségi alapú biohulladék-kezelési programjában a konyhai és kerti hulladék különválasztását célozták meg. A családi házakban élők számára az otthoni komposztálást részesítették előnyben, míg a társasházak lakói számára egyedi konyhaihulladék-gyűjtési rendszert vezettek be, egy QR-kód alapú, házhoz menő gyűjtési megoldást. A program bevezetése előtt egy kísérleti projekt segítségével felmérték a helyi igényeket és szokásokat, amelynek során megállapították, hogy a háztartások közel 95%-a hajlandó részt venni a hulladék csökkentésében, ha megfelelő tájékoztatást és eszközöket kapnak.
Az eredmények igazolják a megújító sikereket: a városban a vegyes hulladék mennyisége az elmúlt nyolc évben 36%-kal csökkent, a konyhai hulladékok rendszeres gyűjtésének köszönhetően pedig 49 kg konyhai hulladékot gyűjtenek be lakosonként évente. A vegyes hulladék mennyiségének csökkenése a hulladéklerakó költségeit is csökkentette, pénzügyi megtakarításokat eredményezett. A projekt költséghatékonysága mellett a lakosok nagyobb arányban váltak elkötelezetté a környezettudatos életmód mellett.
A közösség elkötelezettségének fenntartása érdekében Simony lakosságát rendszeresen tájékoztatták és oktatták a helyes hulladékkezelési módszerekről. A program időtartama alatt házról házra látogattak, előadásokat tartottak, valamint különböző versenyeket és promóciókat szerveztek, hogy növeljék a biohulladék újrafeldolgozásba vetett bizalmat. A projekt végén a vegyes hulladék biohulladék-tartalma 53%-ról 28%-ra csökkent, a háztartásoknak pedig közel háromnegyede kezdett otthoni komposztálásba.
Simony modellje rávilágít arra, hogy az önkormányzatoknak milyen fontos szerepük van a helyi hulladékgazdálkodás formálásában. (Már persze ahol erre van érdemi lehetőségük; jelenleg a hazai koncessziós rendszer erre nemigen biztosít lehetőséget – a szerk.) A szlovák hulladékgazdálkodási törvény alapján a helyi önkormányzat dönt a gyűjtési rendszerek kialakításáról, és a megfelelő eszközök biztosításáról. Simony példája a biohulladék elkülönített kezelésével, a társasházi hulladékgyűjtési rendszer fejlesztésével és a közösség aktív bevonásával inspiráció lehet más települések számára.
Calatafimi Segesta történetőről bővebben angolul, a Zero Waste Europe kiadványában lehet olvasni, illetve hamarosan magyarul is elérhetővé tesszük.
A cikket írta: Deutsch Lea
Kép forrása: ZWE