Komposztünnep 2025
Komposztünnep 2025
FELHÍVÁS
Október 10-én a Komposztálás Ünnepnapja alkalmából, arra buzdítunk minden természetbarátot, hogy figyelmét fordítsa a komposztálás felé.
Idei témánk a rendkívüli aszályos időjárással kapcsolatban a komposzt szerepére hívja fel a figyelmet, mint felszíni mulcs anyagra, mint kerítésalkotóra (kiszárító széltől óvó fal), mely a vízvisszatartásban nagy szerepet játszik. Továbbá, ha érett komposzt kerül a talajba, akkor a talaj vízfelvevő és vízmegtartó képessége is jobb lesz. Így hát, szó szerint: Locsolj komposzttal!
Az idei Komposztünnep mottója: Komposzt és víz - „Locsolj komposzttal!”
A Humusz Szövetség és a Galgamenti Népfőiskola idén immár 15. alkalommal felhívást intéz civil közösségek és oktatási intézmények felé.
Arra buzdítunk minden csoportot, közösséget, hogy október során valósítson meg olyan aktivitást, ami a komposztáláshoz kötődik.
Célunk, hogy az elmúlt évek sikeres akcióit folytatva minél több helyen felhívjuk a figyelmet a komposztálás jótékony hatásaira.
Idén is teszünk korosztályonként javaslatokat, de a korábbi évek ötleteiből is meríthetnek inspirációt. Ezeket itt gyűjtöttük össze óvodáknak és iskoláknak.
A tavalyi, 2024-es Komposztünnep összefoglaló beszámoló ITT érhető el.
Hogyan lehet csatlakozni?
- Regisztráld a csoportodat ezen a linken.
- Regisztrációs határidő: 2024. október 10.
- Ötletelj, vagy válassz programötletet az ajánlások közül, készülj fel!
- Valósítsd meg a programot október 10. környékén (az sem baj ha az egész hónap a komposztálás körül forog…)
- Küldj nekünk beszámolót, legkésőbb: 2024. október 31-ig ezen a linken.
- Eredményhirdetés (honlapon és emailben) 2024. november 30.
Beszámoló módja
Ezen az űrlapon keresztül kérjük beküldeni a szöveges beszámolót (max. 3000 karakter) valamint 5 db képet.
Figyelem! A korábbi években e-mailben küldtétek a beszámolót. Ezt idén megváltoztattuk, a beszámoló űrlap kitöltésével tudtok részt venni a jutalmakért zajló versenyben.
Jutalmak:
Kategóriánként (óvodák, iskolák, civil közösségek) szemléletformáló ajándékcsomagot juttatunk el a zsűri által legjobbnak ítélt csoportoknak.
Az idei évben könyvjutalmakat, magkeverékeket és kerti szerszámokat tudunk felajánlani a nyerteseknek.
A zsűrizés szempontjai: a felhívásnak való megfelelés, a megvalósított program egyedisége, a tágabb közösség elérése, generációk bevonása, szemléletformáló ereje.
AJÁNLOTT AKTIVITÁSOK
Óvodásoknak és bölcsődéknek
1. Pajorék c. mese
A pajor család komposztban végzett áldásos tevékenységéről -Kalandok a komposztban – Fodor Andrea Zita meséje
Frissen érkezett új mesekönyv, melyhez a Humusz Szövetség is örömmel adott ajánlást.
A mesekönyv alkotója még arra is gondolt, hogy játékos feladatokkal, színezőkkel segítse a történet feldolgozását. A sokféle feladatot az erre a célra létrehozott facebook csoportban lehet elérni.
A mesekönyvből a szerző engedélyével néhány részletet tudunk közzétenni, mely letölthető formában ITT érhető el.
2. Szotyicipős kisegér c. mese
Mese a télre magokat begyűjtő kis állatokról. Szerző: Kovács István András https://www.szotyicipos.hu/
A meséhez kapcsolódó színezők, foglalkoztató feladatok az erre a célra létrehozott facebook csoportban érhetők el.
3. Színező óvodásoknak földfestékekkel
Udvarnoki Tünde rajzai és pigment receptje
A talaj kreatív! Pláne, ha egy csepp vizet is kap. Böngésszétek át a pigment receptet, hogyan nyerhettek saját festéket a földből. Egy kis víz és ecsetek segítségével aztán szép, természetes színekkel készíthettek mandalát, vagy amit csak szeretnétek. Van is itt néhány előre megrajzolt színező:
b. Kiegészíthető mandala – komposzt és víz
4. A talaj szárba szökkenése
Victor András és Nagy Andrea ötlete
Amint eleredt az eső, s jó nedves lett a talaj, induljunk sétára a kis gumicsizmás, bakancsos gyermekekkel. A séta végeztével a saras lábbelikből kikapargatott és összegyűjtött földet balkonládába, virágföldre rétegezzük, ablakba tesszük a csoportszobán belül, rendszeresen finoman nedvesítjük és megfigyeljük milyen növények bukkannak ki a felszínre kb 1 hét- 1 hónap alatt. Számíthatunk gyorsan csírázó virágok, gyommagok kikelésére. Figyeljük meg: egyforma növénykék, avagy sokfélék bukkannak-e fel? Hozzuk ezt összefüggésbe, hogy hol is jártunk a gyermekekkel? Leveleik formáját rajzban, nyomatban is örökítsük meg.
Alkalmazhatjuk a Plant Net növényfelismerő applikációt ahhoz, hogy a kis növények nevét megtudjuk.
Részeltesebb segédanyag ITT.
Iskolásoknak
1. Hódolat a hódoknak
avagy a holtfákkal kialakuló új vizes élőhelyek az aszálykárok enyhítésére is alkalmasak lehetnek
A patak ártéren, részben a hód tevékenysége révén újból kialakuló időszakosan vízzel borított területek (nedves rétek és mocsarak) megőrzése, nemcsak vízgazdálkodási és természetvédelmi, hanem mezőgazdasági kérdés is. Víz marad a tájban! Modellezzétek a hódok tevékenységét, adunk hozzá egy nagyon alapos áttekintést: ITT
2. Hajolj közelebb!
LakiTERRA projekt ajánlása
Iskolakertekért Alapítvány – Talajegészségvédelemmel kapcsolatos 6 kisfilm feldolgozása iskolai tanórákon, számos új ötlettel egészítheti ki a talajos projekteket és a komposztálást. Útmutató otthoni tesztekhez.
Segédlet a kisfilmek feldolgozásához.
3. Mandala színező földfestékkel
Fess a talajjal! Talaj pigmentekből és türelemből készíthetünk természetes talaj festékeket. Ehhez készített útmutatót Udvarnoki Tünde.
Választhatunk hagyományos vízfestékből föld színeket a komposzt mandala kifestéséhez.
Talajélet mandala feles verzió (kézzel kiegészíthető)
Talajélet mandala egész verzió
4. Víztükör - oktatási segédanyag
WWF közreműködésével
Mik azok a rönkgátak és hogyan segítenek megtartani a vizet a tájban? A talajnak miért van szüksége takaróra? Mit jelent az, hogy kis vízkör?
A Life LOGOS 4 Waters projekt keretében készült oktatási segédanyagot ajánljuk pedagógusok figyelmébe. A tájban életet adó víz megtartása egyszerű lépésekkel kezdődik. Vigyük be a tanterembe a Balatont, a vízgyűjtőket, ismerkedjünk meg a szivacsvárosok fogalmával.
Az oktatási segédanyag élménypedagógiai fókusszal kínál 6 könnyen elvégezhető és tanulságos kísérletet. Ezáltal a talaj és víz kapcsolatáról, valamint saját magunkról is tanulhatunk.
A projekt környezeti nevelési csomagja ITT érhető el.
Az oktatási segédanyag (a kísérletekhez videós segédlettel) INNEN letölthető.
Civil közösségeknek
Készítsetek holtfasövényt, avagy komposztsövényt, avagy Benjes-sövényt!
A holtfasövény egy élőhely, bármily meglepő. A nagyobb ágakat oszlopoknak állítsuk be, míg a sövénybe a vékonyabb ágakat halmozzuk fel, akár 1 méteres mélységben és magasságban. Kialakul egy holtnövény fal, mely folyamatosan korhad, ugyanakkor védelmet nyújt kisemlősöknek, hüllőknek, kétéltűeknek, madaraknak. Védi a területet a kiszárító szelektől is. Önkormányzati területeken, komposztáló közösségekben és családi kertekben is megvalósítható, bátran próbáljátok ki! Hogy sikerült, kérlek, osszátok meg velünk képes beszámolóban. ÚTMUTATÓ
Kitekintés a Nemzetközi Komposzttudatos Hét (International Compost Awareness Week) programjára:
Nemzetközi Komposzttudatos hét (2026, május 3-9) plakát és könyvjelző készítő versenye - Beküldési határidő: 2025 november 14.
2026-os év nemzetközi mottója lesz: Komposzt! Tápláld a talajt, mely táplál minket!
Ez a mottó, az alapvető körforgást emeli ki. Amikor kiváló minőségű komposztot alkalmazunk, befektetünk a talajunk egészségébe, biztosítjuk, hogy az továbbra is biztosítsa az élelmet, a tiszta vizet és az ellenálló képességet, amelyektől minden élet függ. Ez a téma közvetlenül kapcsolódik az ENSZ 15. számú fenntartható fejlődési céljához: Élet a szárazföldön, megerősítve, hogy a talaj védelme és helyreállítása globális fontosságú, és az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy gondoskodjunk a Föld bolygóról.
Plakát verseny részletes felhívása angolul 14 év feletti alkotóknak és felnőtteknek.
Jelentkezési lap 14-18 éveseknek ITT.
Jelentkezési lap 18 év felett és felnőtteknek ITT.
Könyvjelző készítő verseny 14 év alatti alkotóknak, angol kiírás, általános iskolásoknak 10-13 év között:
Az alkotókat arra kérjük, hogy olvassák el a részletes nemzetközi kiírást.
Mesterséges intelligenciával készült alkotások kizárásra kerülnek.
Szervezők:
Humusz Szövetség
Galgamenti Népfőiskola
Együttműködők:
Udvarnoki Tünde
Fodor Andrea Zita
WWF Magyarország Alapítvány
Ha még csak most ismerkedsz a komposztálás témakörével, néhány gondolat, hogy miért éri meg belevágni:
- csökken a háztartási hulladék mennyisége,
- növényeink egészségesebbek és szebbek lesznek,
- a természet körforgását modellezzük a kertünkben, udvarunkon,
- több időt tartózkodunk a friss levegőn,
- kertészeti ismereteink mélyülnek.
Nézz körül a komposztalj.hu honlapon, és legyél szerves része a programnak!