A csapat
![]() |
Urbán Csillaelnök,operatív és stratégiai vezetés, szakmai képviselet Az ELTE Természettudományi Karán környezetkutatóként, a svédországi Lund Egyetemen humán ökológia mesterképzést végzett. Itthon és külföldön egyaránt önkénteskedett a helyi környezetvédelmi diákszervezetben, környezeti nevelési programokban vett részt és koordinálta azokat. A Humusznál gyakornokként kezdte 2014-ben, 2017 óta a szervezet elnöke. Az évek alatt foglalkozott projektmenedzsmenttel, pályázatírással, szakmai érdekérvényesítéssel, nemzetközi kapcsolatokkal, vállalatzöldítéssel. 2 év szülési szabadság után 2022 júliusa óta félállásban dolgozik, több időt szánva a szervezet vezetői feladatainak ellátására. Aktívan törekszik a hulladékszegény életmód megvalósításában, ami gyakorló anyukaként napi szinten új kihívás elé állítja. E-mail: |
![]() |
Merza Péteralelnök, oktatási programvezető,Humusz Oktatási Program, foglalkozásszervezés és -vezetés, pedagógus továbbképzések, intézményi mentorálás Természetvédelmi mérnöki végzettségét alapszakon a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karán szerezte, a mesterképzést pedig a Szent István Egyetemen végezte el. A Duna-Ipoly Nemzeti Park bemutatóhelyein szerzett gyakorlatot a terepi foglalkozások, tanösvénytúrák és más környezeti nevelési tevékenységek szervezésében, lebonyolításában. Óvodásoktól a nyugdíjasokig, minden korosztállyal megtalálja a "közös hangot". Gyerekkora óta aktív cserkész, az utóbbi időben főleg a cserkészvezetők képzésével foglalkozik szabadidejében. 2016. márciusától a Humusz Szövetség munkatársa, az oktatási és szemléletformálási tevékenységért felelős. Foglalkozásokkal, képzésekkel, előadásokkal, szemléletfromáló játékokkal (pl: szabadulószoba) őt érdemes keresni. E-mail: |
![]() |
Szabó Györgyalelnök, nulla hulladék programvezető,hazai és nemzetközi projektek koordinálása Alapszakos diplomáját még turizmus-vendéglátás szakon szerezte, de már ott is a környezetvédelmi kérdésekre fókuszáló regionális és környezeti gazdaságtan óra volt a kedvence. Ennek megfelelően a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának regionális és környezeti gazdaságtan szakán végezte el a mesterképzést, 2016 elején pedig önkéntesként csatlakozott a Humuszhoz. Szenvedélyes sportoló (húsz éve kosárlabdázik), ugyanakkor igazi könyvmoly is (évi 30-40 könyvet magabiztosan elfogyaszt). Egy magyar mikrovállalkozásnál közel négy évig foglalkozott projektmenedzsmenttel és pályázati tanácsadással megújuló energia és elektromobilitás témákban, mielőtt a Humusz csapatához igazolt. Feladata a hazai és nemzetközi projektek koordinálása, kapcsolattartás. E-mail: |
![]() |
Géczy Annairodai és projektasszisztens,pénzügy, munkaügy, programszervezés Az ELTE Természettudományi Karán szerezte földtudományi kutató diplomáját. Fontosnak tartja, hogy a környezettudatos gondolkodást már egészen fiatalon megtapasztalják a gyerekek, megismerkedjenek a természetvédelemmel. Ezért is csatlakozott a WWF Magyarországhoz, mint környezeti nevelő. A Duna-Ipoly Nemzeti Park természetközeli táboraiban 2016 óta dolgozik. Főként zöld szemléletformálással és gyermekprogramok megtartásával foglalkozik. Számos önkéntes programban vett már részt, aktív résztvevője a hazai természetvédelemnek. 2022. márciusától a Humusz Szövetség munkatársa. Nálunk ő felel a pénz-és munkaügyi adminisztrációért, az önkéntesekért, a programok gördülékenységéért, de lakossági tanácsadásért is hozzá érdemes fordulni. E-mail:
|