Miskolc. „Üdvözöljük Szodomában”

Idén novemberben a MiReHu Nonprofit Kft. ismét csatlakozik az Európai Hulladékcsökkentési Héthez (2025. november 22–30.), amelynek központi témája ezúttal az elektronikai hulladék. A kampány célja, hogy felhívja a figyelmet az e-hulladék felelős gyűjtésére és kezelésére, valamint a tudatos fogyasztás fontosságára, hiszen minden új eszköz megvásárlásával hatással vagyunk bolygónk jövőjére.
A MiReHu a programsorozathoz több különleges eseménnyel is csatlakozik. Az egyik legizgalmasabb program a Kinodomino Kulturális és Tudományos Egyesülettel közösen szervezett filmvetítés, amelyre már elindult a regisztráció. A rendezvény egyedülálló helyszínen, a MiReHu Nonprofit Kft. telephelyén valósul meg 2025. november 28-án 18:00 órától.
Az érdeklődők az „Üdvözöljük Szodomában” (Welcome to Sodom) című osztrák dokumentumfilmet láthatják, amelynek vetítési jogait egy estére sikerült megszerezni. A film harmadik alkalommal érkezik Magyarországra, és betekintést nyújt a világ legnagyobb elektronikus hulladéklerakójának mindennapjaiba. A történet középpontjában az afrikai Accra városában található Agbogbloshie áll, ahol mintegy 6000 ember – nők, férfiak és gyerekek – él és dolgozik a hulladékhegyek között. Évente mintegy 250 ezer tonna leselejtezett számítógép, okostelefon, klímaberendezés és más elektronikai eszköz érkezik ide – többnyire illegálisan. A film az itt élők szemszögéből mutatja be, milyen súlyos hatással van az elektronikai hulladék a környezetre és az emberi életre.
A Welcome to Sodom több rangos elismerést is elnyert, többek között a 2018-as Zürichi Filmfesztiválon és a 2019-es Innsbrucki Természetfilm Fesztiválon. A vetítésre a belépés ingyenes, azonban a helyek száma korlátozott, ezért előzetes regisztráció szükséges az ElektroMovieNight – Üdvözöljük Szodomában című eseményre.
A MiReHu célja, hogy a filmvetítéssel párbeszédet indítson az e-hulladék problémájáról, és közös gondolkodásra ösztönözzön a jövő fenntartható megoldásai érdekében.
Forrás: mirehu.hu





