Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 9 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Komposztálás Ünnepnapja 2015 - Összegző beszámoló

  • 2015. december 18.
  • Csilla
A honlapon már közzétett eredményhirdetés szerint 3 óvoda és 3 iskola kapott díjat, ám elismerésünket és köszönetünket szeretnénk kifejezni valamennyi komposztáló csapatnak és az őket vezető pedagógusoknak!

Lentebb olvasható az óvodai beszámoló.

A Komposztálás Ünnepnapjához (október 10.) kapcsolódóan kerestük az év Komposztbajnok Iskoláit. Összesen 26 iskola pályázott a címre, köztük szakközépiskolák és egy kollégium is, 23 településről. A beszámoló és az eredményhirdetés itt olvasható el.

Az előző évek hagyományaitól eltérve most nem (csak) az volt a feladat, hogy az iskolák minél kreatívabban ünnepeljék meg a Komposztálás Ünnepnapját, de egy konkrét tervet kellett kidolgozniuk a komposztálók fenntartására és a diákok, szülők, intézményi dolgozók aktív bevonására. Jó gyakorlatokban és ötletekben azonban idén sem volt hiány.

Sok helyen még korábban nem komposztáltak, így első körben a komposztkeret kellett elkészíteniük és annak megfelelő helyet találni. Örömmel olvastuk a kreatív megoldásokat újrahasználatra: hulladékfából, lécekből, raklapokból, de még bontott téglából is készültek keretek. Sok esetben a családokat is bevonták, ők hoztak alapanyagokat (pl. Waldorf Óvoda, Általános Iskola Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, Nyíregyháza vagy Maroslelei Általános Iskola), vagy egyenesen a szülők mutatták meg a módszert (Ménes-völgyi Tudásvető Alapítványi Általános Iskola, Szögliget). A Pálóczi Horváth István Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégiumban azzal kezdték, hogy a diákok között meghirdették a keret elkészítéséhez szükséges alapanyagok kitalálását, amely végül maradék gömbvasakból készült el.

 

Szigetújfalui Móra Ferenc Általános Iskola tanulói raklapból készítették a keretet Komposztkeret bontott téglákból a Tisza Kálmán Szakképző Iskola és Kollégiumban, Orosházán 

 Nagyon fontos volt a szemléletformálás megléte is az intézményen belül és kívül is, hogy a valóban az kerüljön a komposztba, ami oda való. Erre is több, érdekes megoldás született. Iskolán belül hirdettek rajzversenyt, pályázatot (pl. Vácszentlászlón), faliújságok kerültek ki (pl. Hetvehelyi Általános Iskola). A komposztprogramot azonban a helyi újságokban, közösségi oldalakon is hirdették az iskolások (pl. Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma). Sok helyen nem is a tanárok, hanem a diákok maguk tartottak egymásnak előadást, ezzel terjesztve az iskolában a komposztálás gyakorlalát (pl. Budapesti Középiskolai Leánykollégium, Ménes-völgyi Tudásvető Alapítványi Általános Iskola, Szögliget).

 Selfie a komposztálóval SzögltigetenKomposztos rajz Szigetújfalun

 És mi mehet a komposztba? A kerti zöld hulladék (levelek, ágak) gyűjtésén kívül az iskolai konyhákon is megkezdték sok helyen a komposztálást (pl. Diadal Úti Általános Iskola, békési Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola), ill. a termekbe is helyeztek ki komposztálót (pl. Csutkakuka program a Kelenvölgyi Általános Iskolában). Azonban vannak olyan iskolák is, ahova a diákok otthonról is bevihetik a komposztálni valót (pl. Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kiskulcsosi Általános Iskolai Tagintézménye). Olyan szakközépiskolák is jelentkeztek, ahol nagy hagyománya van a komposztálásnak a különböző szakképzésekhez köthetően. A Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégiumban, Nagykőrösön komposztvizsgálatot is végeztek, abból tudták meg, hogy a komposzt "kálciumhiányos", azóta a tojáshéjak is bekerülnek a cukrásztanműhelyből.

 

 Csutkakuka program a Kelevölgyi Iskolában Diadal Úti Iskolába viszik be a komposztot otthonról a diákok Komposztálás a Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskolában

 

Közös programokon keresztül a legegyszerűbb bemutatni a komposztálást, ahová a szülőket is meg lehet invitálni.

 

Gyümölcsnapok TiszaszalkánFőzőverseny szülőkkel Kelenvölgyben

 

A kész komposzt felhasználására is rengeteg lehetőség van. Vagy az iskola udvarán, veteményeskertjében, de a cserepes virágok is örülnek a friss humusznak.

 

Kiskert a Diadal Úti IskolábanVirágültetés Kiskulcsoson

 

 

Eredményhirdetés

 

Mindig nagyon nehéz feladat nyerteseket választani, idén sem volt könnyű dolgunk. A pályázatok értékelésénél figyelembe vett szempontok: ötletesség, szemléletformáló hatás, az írásos beszámoló és a képek, videók minősége - tartalmát tekintve is, fenntarthatóság, minél szélesebb kör bevonása.

 

2015-ös év Komposztbajnok Iskolái:

 

1. helyezett: Szigetújfalui Móra Ferenc Általános Iskola

2. helyezett: Ménes-völgyi Tudásvető Alapítványi Általános Iskola

3. helyezett: Kelenvölgyi Általános Iskola

 

Gratulálunk a nyerteseknek!

 


 

2015-ben a regisztrált iskolák és óvodák száma meghaladta a korábbi évekét (105). A regisztrációt követően egy igen esős október köszöntött ránk, így többen jelezték, hogy nem sikerült megvalósítani terveiket. Akiknek mégis, őket az alábbiakban mutatjuk be, röviden.

A beérkezett és így dokumentált pályamunkák az óvodák esetében: 39 települést, 44 óvodát és 59 csoportot jelentenek.

A 2015-ös évben a legtöbb óvodai csoport szelektív hulladékgyűjtés és a kertészkedés témakörén belül dolgozta fel a komposztálást. Sokan az egészséges életmódra nevelést is belefűzték. Az év sajátossága révén jó pár csoport foglalkozott a talajjal, sőt akadt, aki a FÖLD bolygóig szélesítette a látóhatárt (Tiszacsege).

 Egyedi formát és nevet kaptak a kukák, gyűjtőedények. Kisszekeresen Komposzt Tóni és Teri az apa és anya mellé sorakozott fel Tibi és Timi, a gyerekeik. Soltvadkerten Kuka Manó bábot készített az óvónő és Kuka Manóról mesét is írt a gyerekeknek. Cegléden Levél Lili, Gyümölcs Gyuri és Zöldség Zoli várta a betevő falatot.

 

Komposzt család KisszekeresenKomposzt Sziget a Kukamanókkal Cegléden

 

Sok óvodában a csoportszobákban is eleve külön gyűjtik a komposztot, s ehhez magát a vödröket is szépen feldíszítik. Szintén visszatérő elem, hogy felelőse van az aznapi komposzt kivitelének.
Mosonmagyaróváron a megszemélyesített Komposzt Peti, avagy a giliszta mesélt és játszott a gyerekekkel. Nagykanizsán a Kukatündér társasjáték mellé érkezett meg Komposzt Manó, a mesehős, aki a komposztálásra tanítja a gyerekeket.
További komposztmesterek: Komposzt Bendegúz Tatabányáról, hisz október 10. épp Bendegúz nevenapja. Tiszacsegén Komposzt Karcsi kért segítséget a gyerekektől.

 Tiszacsegei Komposzt Karcsi Nagykanizsán Komposzt Manó mosolygott, ha jól válaszoltak a gyerekek

 

A kukorica témában egész alakos Tengeri Palkó, Kukor Ica és Török Búza apó készült Gyöngyösön.

 

Gyöngyösi Kukor Ica

 

Az óvodák egy új jelenséget is behoztak a környezeti nevelés kapcsán, mely a rovarszálloda. Hisz, amint az avarban, levelek alján kutakodtak, rátaláltak az apró élőlényekre, akiknek szálláshelyet készítenek. (Tatabánya, Gátér)
Az apró élőlényeket egyébként is szinte minden óvoda vizsgálta valahogy, akár a gilisztákat említjük, (trágya giliszta és földigiliszta összehasonlítása) akár a százlábúakat, ászkarákokat. Volt kezdeményezés, ahol múzeumi látogatással (nagyvadak) és könyvtári keretek között (apró élőlények bemutatása) oldották meg a vizsgálódásokat (Boldog - Hatvan).

 

Rovarszálloda TatabányánPolgáron a Nyuszi csoport tagjai készítik a gilisztakomposztot

 

Művészeti alkotásokat is tudtak ajánlani az óvodák: Deák Adrienn Ágnes festőművész alkotásai, avagy Johanna Basford színező könyvei okoztak nagy örömet kicsiknek és az óvodapedagógusoknak egyaránt.

Természetesen maguk az óvodások is számos alkotást hoztak létre, hisz az erdei kirándulások során gyűjtött kincsek, levelek, termések átalakultak és csodás levélképek, levélrózsák születtek. A zöldségszobrok készítése is igen népszerű volt. Gyöngyösön kukoricalisztből készült gyurmával dolgoztak a gyerekek. Piricsén plakátok, tablók vagy komposztálási folyamatok elevenedtek meg a rajzokon. Bőn színes napok váltották egymást a zöld, a sárga és a piros színeiben, mely az őszbe fordulást szimbolizálta.

 

Bakonszegen alkotnak a gyerekekBoldogi Csicsergő Óvoda alkotásai

 

Az óvodások nagyobb része egy héten át foglalkozott a témával. Az óvodapedagógusok leleményessége és ötleteik fantasztikusak voltak, ahogy a fenti összegzés is mutatja.
Visszatérő meséik az alábbiak –
Hulladék Históriák
Glóby
Mimó és Csipek
Vizipók, csodapók
Cailou komposztál.

Saját meséiket, verseiket is megírták nekünk az óvónők. Egy képregényt is kaptunk Dunakesziről!

 Jó volt olvasni, hogy az anyanyelvi fejlesztésben sokan kitértek rá, az új kifejezéseket megbeszélik és mivel gyakran használják, így azok ismerősekké válnak (komposzt, avar, újrahasznosítás stb).
Az egészséges életmód jegyében nyers zöldségek kóstolása (répa, hagyma, karalábé), ehető tál készítése, gyümölcsök szüretelése és levének előállítása is megtörtént. Volt, ahol csalamádé, gyümölcssaláta, almás süti, sült tök, sült krumpli (suszterfánk), kukoricás ételek készültek. 

 

Bői Óvoda ehető táljaCsalamádékészítés Őrtiloson

 

A külvilág felé is hírt adtak a tevékenységeikről: hirdető tábla, szülőknek szóló szórólap, szülői nyílt nap, ökonap, újságcikk, komposztáló család – verseny.
A bevont partnerek többek között: másik óvodák, erdészet, vállalkozók, hulladékgazdálkodók, kertészek, civilek (Gyalogút Alapítvány, Pele Egyesület), múzeum és könyvtár.

 

Kápolnai Tündérkert óvodában a szülők figyelmét is felhívják

 

 Eredményhirdetés

 
Azt, hogy ki lesz a díjazott, azt mindig a legnehezebb eldönteni. Idén az alábbi szempontokat vettük figyelembe: tevékenységek komplexitása, szöveges beszámoló színvonala, fényképek minősége, ötletesség, gyermekek aktív részvétele, nyitás a település felé.

 Díjazottak:

 

tatabányai Micimackó Óvoda, Zsebibaba csoport Zalaegerszegi Kertvárosi Óvoda Székhelyének Napraforgó csoportja Jánoshidai Napsugár Óvoda, Micimackó csoport

Gratulálunk a nyertes csoportoknak!

 

A pályázat az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap által finanszírozott projektjének keretein belül került megvalósításra. Projektazonosító: NCTA-2014-8346-E. Bővebb információ: www.norvegcivilalap.hu.

támogatói logók