Az élelmiszer-hulladék települési szintű csökkentése

Az elemzés kiinduló pontja az a gondolat, hogy az egyes állampolgárok, illetve háztartások igen keveset tehetnek a fenntartható élelmiszer-fogyasztásért és az élelmiszer-hulladék elkerüléséért, ha az őket körülvevő „élelmiszer-környezet” nem segíti őket ebben. Az uniós és nemzeti szintű szabályozások elengedhetetlen feltételrendszert jelentenek ugyan a települések aktívvá válásához, ugyanakkor részben olyan célkitűzéseket fogalmaznak meg, amelyek az önkormányzatok és a helyi közösségek célirányos együttműködésével meghaladhatók, részben pedig csak a jogi kereteket teremtik meg a helyi kezdeményezések működéséhez. Az élelmiszer-hulladék megelőzésére és újrahasznosítására irányuló szabályozások és támogatási rendszerek igen hatékonyan működhetnek települési szinten, ezt mutatják az ismertetett példák is, amelyek többmilliós nagyvárosokban és néhány százezer lakossal bíró kisebb városokban folytatott gyakorlatokat éppúgy felölelnek, mint egy 10.000 fős település projektjét. Francia, olasz, spanyol, portugál, cseh és szlovéniai példák sorakoznak a tanulmányban.

Az élelmiszer-ellátási rendszerek és a körforgásos gazdaság

A tanulmány elején áttekintést kapunk arról, hogyan gondolkodnak a szerzők az európai élelmiszer-ellátó rendszerek jelenlegi állapotáról és arról, hogy azoknak milyen irányba kellene fejlődniük. Az élelmiszer-ellátást túlnyomórészt olyan „fenntarthatatlan, ipari élelmiszerrendszer” biztosítja, „amely a pazarlás és a túltermelés mechanizmusára épül, és az élelmiszert áruként kezeli.” A rendszer működéséből következik az európai ételhulladék nagy mennyisége, amely jelenleg 20%-ra tehető. Ennek a rendszernek olyan irányba kell elmozdulnia, illetve ezt a rendszert olyan struktúráknak kell felváltaniuk, amelyek a fogyasztók nagy tömegét képesek egészségesebb élelmiszerekhez juttatni, amelyek ökológiai szempontból fenntarthatóak, gazdasági szempontból megvalósíthatóak (tehát működőképes piaci mechanizmusokra épülnek), ugyanakkor előmozdítják a társadalmi igazságosságot, az élelmiszerellátásban létező egyenlőtlenségek csökkentését, az etikus gazdálkodást és kereskedelmet és a társadalmak ellenállóképességének a növekedését, vagyis azt a képességüket, hogy a következő évtizedekben várható környezeti és gazdasági-társadalmi változásokra rugalmasan tudjanak reagálni. Az élelmiszer-ellátási rendszereknek, mint a gazdaság más szféráiban is, a körforgásos gazdaság irányába kell elmozdulniuk.  

A települések – egyedi helyzetüknél fogva – képesek arra, hogy a fenntartható helyi élelmiszerrendszerre való átállást segítve, holisztikus módon cselekedjenek az élelmiszer-hulladék megelőzése terén.

Ezek a célkitűzések csak úgy valósulhatnak meg, ha „a városi és vidéki települések együttműködnek a […] termelői közösségekkel és élelmiszertermelőkkel.” Az élelmiszer-hulladék megelőzése, illetve a keletkező hulladék újrahasznosítása érdekében az ellátási lánc minden szakaszában fel kell lépni, az élelmiszerek megtermelésétől elfogyasztásukig. Ennek alapja az ún. élelmiszerhulladék-hierarchia, amely szerint az a legkedvezőbb megoldás, ha egyáltalán nem is keletkezik hulladék („keletkezés megelőzése”), azt az élelmiszert pedig, amely „nem tudja betölteni elsődleges funkcióját” első körben meg kell próbálni újraelosztás útján hasznosítani, ami leginkább adományozást jelent emberi fogyasztás céljára. Adományozás állati takarmányozás céljára csak akkor történjen, ha az élelmiszer-felesleg emberi fogyasztásra való újraelosztása nem működőképes megoldás. Ha az újraelosztás nem lehetséges, következő lépésként a más termékké való újrafeldolgozás lehetőségét kell megpróbálni. Ha ez sem működik, az anaerob lebontás vagy a decentralizált komposztálás jelenti a következő lépcsőt, amit utolsó elfogadható lehetőségként a mechanikai-biológiai hulladékkezelés követ. Nem elfogadható a tanulmány szerint az élelmiszer-hulladék elégetése vagy mechanikai-biológiai stabilizálás nélküli „közvetlen lerakása”.

Stratégiai tervezés

Ahhoz, hogy a települések hatékonyan léphessenek fel az élelmiszer-hulladék csökkentéséért, első körben megfelelő stratégiát kell kialakítaniuk. A szabályozási környezet megteremtésén és különböző ösztönzők bevezetésén túl e stratégiák része a „hatékony mérési keretrendszerek” alkalmazása és „az érintett felek tudatosságának növelése” is. A stratégiák kiindulópontjaként szükséges a keletkező hulladék mennyiségének megállapítása. A szöveg követésre méltó flamand példákra utal, olyan esetekre, amikor a települési önkormányzatok a keletkező élelmiszer-hulladék mennyiségét a teljes ellátási láncra nézve kalkulálják, nem csak azokra a tevékenységekre nézve (kiskereskedelmi értékesítés, közétkeztetés, háztartások általi beszerzés és hasznosítás), amelyek az adott település területén történnek. Az alább ismertetendő példák mutatják, hogy megfelelő stratégia kidolgozásával és az érintett szereplők bevonásával a települések sokat tehetnek a tápanyagok körforgását biztosító rendszerek kialakításáért, valamint a helyi és fenntartható mezőgazdálkodás előmozdításáért.     

Párizs 2015-ben elfogadott élelmiszerhulladék-megelőzési terve az élelmiszer-hulladék mennyiségének megfelezését irányozta elő 2025-ig. A stratégia a teljes ellátási láncban az összes szereplőt bevonja a célkitűzés megvalósításába: „a termelőket és a kiskereskedőket, a közétkeztetést és az iskolákat”, az éttermeket és a piacokat, ezen túlmenően helyi egyesületek segítségével „növeli a lakosság tudatosságát, és a szerves hulladékot a mezőgazdaságban alkalmazható trágya előállítására használja.” Fontos része a terv megvalósításának „az elkülönített szerves hulladék házhoz menő gyűjtése”, ami háztartásokra, éttermekre és élelmiszert árusító piacokra egyaránt kiterjed, valamint több tízezer „új, nyilvánosan hozzáférhető gyűjtőkonténer” és több mint félezer „komposztálóhely” létesítése, „az újrafeldolgozható hulladék befogadási kapacitásának növelésére.”  A feleslegessé vált, de még emberi élelmiszerként felhasználható ételek szociális jellegű újraelosztását szolgálja Párizsban a nyilvános helyeken elhelyezett „szolidáris hűtők” hálózata, amely „anonim és nem megbélyegző módon” juttatja el az élelmiszer-felesleget a rászorulókhoz.

A biohulladék begyűjtésében és hasznosításában Milánó már 2008 és 2015 között jelentős eredményeket ért el, köszönhetően annak a fokozatosan bevezetett és a lakosság széleskörű tájékoztatásával kísért centralizált biohulladék-gyűjtési rendszernek (erről ld. korábban megjelent cikkünket és a hivatkozott esettanulmányt), amelynek kimeneténél a hulladékból előállított biogáz és a fermentálási maradékból képződött komposzt áll. Az olasz nagyváros az élelmiszer-hulladék mennyiségének a csökkentésére 2015-ben dolgozott ki stratégiát, mely szerint a város 2030-ig tervezi a hulladék-mennyiség felére csökkentését. A cselekvési terv központi eleme az első ún. „Helyi Élelmiszer-hulladék Központ” létrehozása volt, ami a város, a milánói cégeket tömörítő Assolombarda szövetség és a Milánói Műszaki Egyetem együttműködésével valósult meg. A Központ „a szupermarketekből és étkezdékből összegyűjti az élelmiszer-felesleget, és szomszédsági hálózatokon keresztül újraosztja a rászorulók között.” A város jelentős adócsökkentéssel motiválja a cégeket a projektben való részvételre, élelmiszermaradékaik felajánlására. 

Porto lakosságának száma egy nagységrenddel kisebb mint Párizsé és Milánóé, csak 215 ezer fő, nem egy, illetve két millió feletti. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy Porto részben a metropoliszoktól eltérő utakkal is próbálkozik. A kisebb népsűrűséggel együtt járó több városi tér és a város lakóit a városkörnyéki termelőkkel összekötő rövidebb utak lehetővé teszik, hogy Porto számára a városi és városkörnyéki mezőgazdaság támogatása kiemelt terep legyen. E stratégia legfontosabb elemeit az önkéntesek által megmunkált városi zöldségeskertek és a városi piacok jelentik. Ugyanakkor a város az élelmiszermaradékok mennyiségének a csökkentését is támogatja olyan kampányokkal, amelyek egy igen egyszerű módszert igyekeznek az éttermek és étkezdék gyakorlatában elterjeszteni, mégpedig a rugalmas ételadagok elvét. Porto a keletkező ételfelesleg újraosztását is aktívan előmozdítja az ún. szolidáris éttermek révén, és a biohulladék begyűjtését és kezelését is koordinálja.

Szintén 200 és 300 ezer között van a belgiumi Gent lakosainak a száma. A város élelmezéspolitikájának a középpontjában a közösségi mezőgazdálkodás elősegítése áll, amihez a város egy tízhektáros területet bocsátott „a város által kiírt pályázatra jelentkező helyi termelők” rendelkezésére. Portóhoz hasonlóan Gentben is fontos szerepet játszanak a közösségi zöldségeskertek, és a város egy olyan webáruház működését is támogatja, amely az érdeklődő cégeket helyi és fenntartható élelmiszereket előállító termelőkkel köti össze.    

Az esettanulmányok között a 10 ezer lakosú francia Mouans-Sartoux képviseli a legkisebb lélekszámú települést. Az önkormányzat itt az iskolai étkeztetés alapos átalakítását tűzte ki célul maga elé. Egy ökológiai gazdaságot létesítettek, amely a helyi iskolák étkezdéit bioélelmiszerrel látja el. 2021-re már az iskolákban elfogyasztott ételek 70%-a helyi termelésből származott és 100%-ban bioélelmiszerekből állt. Ugyanakkor az iskolai ételhulladék mennyiségét, és ennek köszönhetően az iskolai étkezések költségeit is sikerült csökkenteni. Ennek eszközei között szerepelt a menük összeállításának és az adagok méretének rugalmasabbá tétele, valamint az is, hogy „Mouans-Sartoux nem követi az országos dietetikai ajánlásokat, hanem a gyerekek étvágyához és preferenciáihoz igazítja a menüket.”

A siker kulcsa

A komposztálás decentralizált formái is elsősorban kisebb népsűrűségű területeken működhetnek jól. Erről a spanyol Ponteverda tartomány példája is tanúskodik (61 település, összesen 960 ezer fős lakosság), ahol a 2017-ben létrehozott „Revitaliza”-programnak köszönhetően két évvel később már 2000 tonna biohulladékot tudtak helyben komposztálni. Mind a komposztálás jellege, mind a csatlakozás módja szempontjából több lehetőség áll a ponteverdai települések rendelkezésére. A területek sajátosságai szerint kombinálható a házi és a közösségi komposztálás, valamint „sűrűn lakott területeken kisméretű komposzttelepek” igénybevétele. A települések csatlakozhatnak lazábban vagy szorosabban a programhoz, ettől függnek vállalásaik és az, hogy a tartomány csak képzésekkel és munkatársakkal támogatja, vagy finanszírozza is a program megvalósulását.

A 118 ezer fős belgiumi Bruges város 2015-ben lendületes projekt keretében látott hozzá a közszférában keletkező élelmiszer-hulladék csökkentéséhez. A nyilvános rendezvények szervezőit egy „fenntartható élelmiszer kézikönyvben” tájékoztatják „a szezonális, helyi, biogazdálkodásból és méltányos kereskedelemből származó, vegetáriánus ételek” felhasználásának lehetőségeiről és előnyeiről. A város az egészségügyi intézményeket is segítette erre vonatkozó stratégiájuk kialakításában és megvalósításában. A siker egyik kulcsa itt is a mérés és a monitorozás, a másik az étkezésekkor tálalt adagok rugalmasabbá alakítása volt.                

Valamennyi projekt elengedhetetlen részét alkotják a tájékoztatást és a tudatosság növelését célzó akciók. Nem csak arról van szó, hogy a polgárokat tájékoztatni kell a rendelkezésre álló lehetőségekről. Általános jelenségnek tekinthető az is, hogy a lakosok nincsenek tisztában az élelmiszer-pazarlás problémájával. Ennek mélyebb oka a tanulmány szerzői szerint az, hogy az élelmiszerek is éppolyan áruként jelennek meg a társadalomban, mint bármi más. A piacgazdaságnak azok a mechanizmusai, amelyek a fogyasztás ösztönzését célozzák, természetükből következően arra irányulnak, hogy a fogyasztó számára láthatatlanná tegyék a termék ’valódi’ árát, és így a fogyasztói döntést kizárólag a piaci ár határozza meg. Tudatosítani kell tehát mindazt a láthatatlan ’mellékhatást’, amellyel az élelmiszer asztalunkra kerülése együtt jár, ezek között az élelmiszer-hulladék hatásait is. A településeknek támogatniuk kell azokat a civil szervezeteket, amelyek oktatási és tudatosságnövelő projektjeikkel el tudják érni a polgárokat, különös tekintettel a gyermekekre. Fontos az élelmiszer értékének és fogyasztói döntéseink következményeinek a tudatosítása. 

Szemléletformálás

A tanulmány két olyan projektet ismertet, amelyekben az élelmiszer-hulladék csökkentését célzó intézkedések átfogó szemléletformálási programba illeszkednek. Az egyik a szlovén főváros, Llubljana nulla hulladék programja. Ljubljana 2016-ban „elkötelezte magát, hogy zero waste várossá válik”. Az erre irányuló gyakorlati intézkedések mellett a város nagyszabású kommunikációs kampányt is indított Hallasd a hangod az élelmiszerpazarlás ellen címmel, amelynek fontos jellegzetessége, hogy hasznosítja a reklámszakma ismereteit a közönség megszólításának hatásos módjairól. Így többek között a szöveges tájékoztatáson kívül a köztereken megjelenő vizuális effektusokra és humorra épül. A másik példa a Csehországban indult Valóban Egészséges Iskola program, amely Brnoban született meg 2015-ben, és 2021-ben már 300 cseh városban volt jelen. A komplex edukációs program kezdetben 15 iskolában folyt, 6 évvel később már 480 iskola vett részt benne. 2022-től a program EU-szinten is működik, a ScoolFood4Change projekt keretében, amely idén januártól 12 uniós országban 3000 iskolában igyekszik átformálni az élelmiszerekkel kapcsolatos attitűdöket.

A teljes tanulmányt IDE kattintva lehet eléreni.

Cikk szerzője: Bódy-Márkus Rozália