Komposztünnep 2024

 

Komposztünnep 2024

FELHÍVÁS

 

 komposztunnep 2024

 

 

 

Október 10-én a Komposztálás Ünnepnapja alkalmából, arra buzdítunk minden természetbarátot, hogy figyelmét fordítsa a komposztálás felé.

Ha alaposan szemügyre vesszük a komposztot, számtalan érdekességre lelhetünk benne. Hogyan működik? Mik élnek benne? Hogyan lehetséges, hogy valaminek a lebomlása által más valami életre kel? Mit tanulhatunk a körforgásról a komposzt által?

 

Az idei Komposztünnep mottója: Tanuljunk a természettől!

 

A Humusz Szövetség és a Galgamenti Népfőiskola idén immár 14. alkalommal felhívást intéz civil közösségek és oktatási intézmények felé.

Arra buzdítunk minden csoportot, közösséget, hogy október során valósítson meg olyan aktivitást, ami a komposztáláshoz kötődik.

Célunk, hogy az elmúlt évek sikeres akcióit folytatva minél több helyen felhívjuk a figyelmet a komposztálás jótékony hatásaira.

Idén is teszünk korosztályonként javaslatokat, de a korábbi évek ötleteiből is meríthetnek inspirációt. Ezeket itt gyűjtöttük össze óvodáknak és iskoláknak.

 

A tavalyi, 2023-es Komposztünnep összefoglaló beszámoló itt érhető el

 

Hogyan lehet csatlakozni?

  • Regisztráld a csoportodat ezen a linken. 
  • Regisztrációs határidő: 2024. október 10.
  • Ötletelj, vagy válassz program ötletet az ajánlások közül, készülj fel!
  • Valósítsd meg a programot október 10. környékén (az sem baj ha az egész hónap a komposztálás körül forog…)
  • Küldj nekünk beszámolót, legkésőbb: 2024. október 31-ig.
  • Eredményhirdetés (honlapon és emailben) 2024. november 30.

 

Beszámoló módja - VÁLTOZÁS!

Ezen az űrlapon keresztül kérjük beküldeni a szöveges beszámolót (max. 3000 karakter) valamint 5 db képet.

Figyelem! A korábbi években e-mailben küldtétek a beszámolót. Ezt idén megváltoztattuk, a beszámoló űrlap kitöltésével tudtok részt venni a jutalmakért zajló versenyben.

 

Jutalmak:

Kategóriánként (óvodák, iskolák, civil közösségek) szemléletformáló ajándékcsomagot juttatunk el a zsűri által legjobbnak ítélt csoportoknak.

 

A zsűrizés szempontjai: a felhívásnak való megfelelés, a megvalósított program egyedisége, a tágabb közösség elérése, generációk bevonása, szemléletformáló ereje.

 

 

avarlakok

AJÁNLOTT AKTIVITÁSOK

 Ajánlások bölcsődéknek és óvodáknak

 

1. Bábozd zöldre

Határtalan sokszínűség digitális mese - hallgassátok meg az eredeti mesét az óvodásokkal, majd Ti is tervezzetek saját kalandozást lakóhelyetekhez közeli parkban, települési környezetben! Alakítsátok ennek megfelelően a helyszínt, a foglalkozásokat próbáljátok bele foglalni, a helyhez alkalmazkodva akár új állomást is beemelni!

 

2. Kesztyű mese átalakítása óvónők saját ötlete alapján - A komposztba hullott kertészkesztyű


 

Ötletek: A kesztyű lakói lehetnek a komposzt lakói és a mesebeli tevékenységeik kapcsolódjanak az kiválasztott lakók életmódjához, táplálékuk is lehetőleg a valóságnak megfelelő legyen! 

Például:

talajos könyvjelző

  • hangya - gyűjtöget, tojásokat rak, magokat gyűjt a komposztból, 
  • aranyos virágbogár lárvája - traktorként túr-fúr a komposztban, korhadékot keres és fogyaszt, 
  • földigiliszta - talajmorzsákkel együtt korhadó anyagok elfogyasztása, nedvesség hiányában összegömbölyödik, 
  • vakond - pajorra, lárvára vadászik,
  • százlábú - villámgyorsan vadászik rovarokra, ízeltlábúakra például ászkára, meztelencsigára vagy akár fajtársaira is,
  • ászka - bebújik a nedves, sötét zugokba, korhadó faleveleket fogyaszt stb... 

 

 3. Könyvjelző készítése - kesztyűmeséhez, komposztos élőlényekkel, ki-mit eszik nyomda vagy egyéb, tetszőleges technikával

 

 

Ajánlások iskoláknak 

 

1. Tanuljunk a természettől - biomimikri

A természetet zseniális ötletek tárháza. Mit tanulhatunk a természettől ahhoz, hogy fenntarthatóbb legyen a világunk? A biomimikri erről szól és a projekt keretében kidolgozott oktatási anyagok segítenek új módon felfedezni a természetet. A Magosfa Alapítvány és partnerei a BioLearn projekt keretében 22 természet ihlette történetet kínál iskolai foglalkozásokhoz.

Kérjük, hogy a Biolearn honlapján is regisztráljanak a pedagógusok, ezáltal az ún. Biomimikri nap szervezéséhez is segítséget kapnak: https://biolearn.eu/hu/future/biomimicry-day/regisztracio

 

A Komposztáláshoz két kapcsolódó témakört választottunk.

 

Lenyűgöző levelek 

levélFedezzük fel a különböző levelek érhálózatát „erdei diavetítő” segítségével! Ebben a gyakorlatban a diákok egy kartonból készített kereten keresztül figyelik meg a leveleket, majd le is rajzolják az érhálózatot. A levelek erezetének hálózata fantasztikus és rugalmas elosztó rendszerként működik! Ezt eltanulva az ember fenntartható elosztási hálózatokat (például kereskedelem vagy elektromos hálózatok) képes alkotni. A foglalkozás részletes leírása itt érhető el.

 

Csili-vili giliszták

csilivili gilisztaA giliszták nem lesznek földesek, bár a talajban élnek, mivel a bőrük különleges felépítése segítségével a talajból vizet vonzanak magukhoz.

Bár a giliszták egész nap a talajban mozognak, mégis tisztának tűnnek, amikor a felszínre jönnek. Vajon hogyan néznénk mi ki, ha egész nap a talajon csúsznánk-másznánk? Hogy csinálják??? A foglalkozás során egy lufival és egy vékony vízsugárral bemutathatjuk, hogy a gliszták hogyan maradnak tiszták. 

Részletes leírás itt.

 

2. Mesejáték! 

Ajánlás iskolai és amatőr színjátszóköröknek. Szabó Szilvia: Szökevények - öko-kuka mesejáték négy jelenetben c. darabját a szerző hozzájárulásával tesszük közzé. Kérjük, ha valahol megvalósul az előadás (bármilyen formában) - azt jelezzétek a szerzőnek. 

Halász Petiék lakótelepi konyhájában megszökik négy figura a szemetesből.Tejfog, Babhéj, Kukoricacsuhé és Hervadt Virág nem akar a kukásautóba és a szeméttelepre kerülni, ezért Tejfog javaslatára a Fogtündér segítségét kérik. Sok kaland után egy kertész veszi őket a szárnyai alá.

 

3. ÖKOKERT KINT ÉS BENT ismeretterjesztő online tudásbázis

Létrehozta: CEEweb a Biológiai Sokféleségért

A tudástár fejlesztésének célja, hogy minden olyan magyar háztartásnak és személynek praktikus segítséget nyújtson, akik nyitottak a természetes talajművelés, növénynevelés és komposztálás hátterének megismerésére. Az elsődleges célcsoport a 25-60 év közötti korosztály. Célunk, hogy minél több embert ösztönözzünk az ökológiai szemlélet elsajátítására és alkalmazására.

Szakképző intézmények tanárainak és érdeklődő magánszemélyek, kertbarátok figyelmébe ajánljuk!

Az online tananyag elérhető bárki számára.

Elérés: “access the course” gomb, majd “login as a guest” és már böngészheted is az anyagokat.

 

4. A Talaj az életünk alapja! Ismerd meg! online tudásbázis

Létrehozta: CEEweb a Biológiai Sokféleségért talaj az életünk

Mindannyiunk közös érdeke számos más természeti és környezeti érték mellett a talajok megismerése, védelme és kímélő használata úgy, hogy a talaj és a természet egyensúlya ne szenvedjen csorbát az emberi hatások következtében.

Az e-learning kurzus célja, hogy megértsük és megismerjük a talajok varázslatos világát és azok védelmének elengedhetetlen szükségességét. Betekintést nyújt a kímélő talajművelés folyamataiba és bemutatja a szakpolitikai folyamatok talajvédelemre irányuló tevékenységeit.

Az online tananyag elérhető bárki számára.

Elérés: “access the course” gomb, majd “login as a guest” és már böngészheted is az anyagokat.

 

 

5. Gyümölcsligetjárás

Drámapedagógiai módszertan a fenntartható élelmiszer-rendszerek újraértelmezéséhez.gyumolcsliget

A módszertan a fiatal célközönség, illetve a velük kapcsolatban álló pedagógusi, illetve szülői közösségnek íródott, és célja, hogy felhívja a figyelmet a jelenlegi globális élelmiszer rendszer melletti alternatív választási lehetőségekre.

Az összeállított anyag egy kiragadott példa a számos, helyileg megvalósítható lehetőségek, jógyakorlatok közül, mely reményeink szerint arra ösztönzi a játékosokat, hogy átgondolják fogyasztási szokásaikat és szerepüket az élelmiszer-termelésben. Nem titkolt célunk, hogy cselekvésre sarkalljuk a fiatalokat, hogy hangjuk végül elérjen a döntéshozókig.

A társasjáték módszertani leírása letölthető innen.

 

6. Kapcsolódó nemzetközi érdekesség! Angol nyelvű könyvjelző pályázat - Bookmark Contest - International Compost Awareness Week (ICAW) 2025

A Nemzetközi Komposzt Tudatossági Hét (International Compost Awareness Week) szervezői ebben az évben a 10-13 évesek részére könyvjelző pályázatot írnak ki, a plakátpályázat mellett. A győztes könyvjelzőt megosztják majd a szervezők a résztvevőkkel. A könyvjelző verseny témája a „Komposztálás a közösségemben”. A tervnek valamilyen módon kapcsolódnia kell a komposztáláshoz. A győztes egy 100 dolláros Amazon ajándékkártyát kap a nemzetközi szervezőktől. Részleteket itt lehet megtalálni.

 

 

Ajánlások közösségeknek

 

1. Ismerjétek meg a házi és közösségi komposztálást

maroknyi humusz

Színes, közérthető, a komposztálást népszerűsítő kiadvány, mely megismertet a komposztálás elméleti és gyakorlati oldalával. Terjeszd közösségedben, szűkebb és tágabb lakóhelyeden.

 

2. Látogatás egy komposztáló telepen!

Keressetek a lakóhely közelében olyan komposztáló telepet, avagy egy már működő másik komposztpontot, amelyet szakmai kirándulás, kapcsolatépítés keretében közösségetek felkereshet. Tájékozódjatok előre a helyszínről és készüljetek fel kérdésekkel! Riportot, képeket készítsetek s osszátok meg tapasztalataitokat valamely számotokra kedves módon az interneten!

Komposztpontokat gyűjtő adatbázisok: 

https://humusz.hu/kozossegi-komposztpontok

https://sharewaste.com/

 

3. Kapcsolódó nemzetközi érdekesség! Angol nyelvű plakát pályázat - International Compost Awareness Week (ICAW) 2025 

A Nemzetközi Komposzt Tudatossági Hét (International Compost Awareness Week) szervezői minden évben plakátversenyt hirdetnek a következő évi plakát tervének kiválasztására. Az ICAW-t mindig május első teljes hetében tartják. A 2025. évi időpont: május 4-10. A 2025-ös ICAW témája a Fenntartható közösségek a komposzttal kezdődnek! Angolul ez így kell, hogy a plakáton szerepeljen: Sustainable Communities Begin with Compost!

Ezt a témát azzal a céllal választották, hogy a komposztálást mindenféle közösségben és minden léptékben meg lehet valósítani - a háztáji otthoni komposztálástól a közösségi komposztpontokon át a nagyüzemi komposzttelepekig. Az elmúlt évekhez hasonlóan a témát a Nemzetközi Komposzt Szövetséghez tartozó nemzetközi partnerek választották ki, így ez valóban nemzetközi témává vált.  Az idei témát az ENSZ 11. számú, „Fenntartható városok és közösségek” című fenntartható fejlődési célja ihlette: A városok és az emberi települések befogadóvá, biztonságossá, ellenállóvá és fenntarthatóvá tétele”.

Bárki részt vehet a világ bármely pontjáról ebben a versenyben, amennyiben 14 évesnél idősebb. A verseny győztesének díja 500 dollár.  Nevezni 2024. szeptember 1. és november 1. között lehetséges. Részletes kiírást angol nyelven itt találjátok.

icaw2024

 

 

Szervezők:

Humusz Szövetség

Galgamenti Népfőiskola

 

Együttműködők és támogatók:

 

  magosfa logo ceeweb logo  komposztaljvelunk logo zoldre logo

 

 

 

 

 


 


Ha még csak most ismerkedsz a komposztálás témakörével, néhány gondolat, hogy miért éri meg belevágni:Komposztálás


- csökken a háztartási hulladék mennyisége,
- növényeink egészségesebbek és szebbek lesznek,
- a természet körforgását modellezzük a kertünkben, udvarunkon,
- több időt tartózkodunk a friss levegőn,
- kertészeti ismereteink mélyülnek.

 

 

 

Nézz körül a komposztalj.hu honlapon, és legyél szerves része a programnak!

 

komposztalj

 

 

humusz logó    Galgamenti népfőiskola