Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Komposztálni jó!

ÉS MOST MÁR VAN RÁ SZERVEZETT LEHETŐSÉG IS
Év: 
2009
Szám: 
Ősz
Szerző: 
Mátyás Mónika

Tagszervezetünk, a veszprémi Csalán Egyesület a felsőörsi önkormányzattal együttműködve házi komposztálási programot indított. Röviden összefoglaltuk eredményeinket és nehézségeinket.

Sokan komposztáltak már korábban is – de nem elegen. Ahhoz, hogy valóban kimutatható és számokkal alátámasztható legyen a szerves hulladék részarányának csökkenése egyegy település hulladékmenynyiségében kevés, ha néhány elhivatott család elkezd komposztálni. De most új szelek fújnak a hulladékkezelés finanszírozásában és ezek a szelek a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) pályázati kiírásában megtestesülve most pénzügyi támogatást is nyújtanak a komposztálás megvalósításához. Amire pályázni lehet: egy teljes településen megoldani a házi komposztálást. A cél: kimutathatóan kevesebb hulladékot kelljen elszállítania a kukásautónak.

Amit mi csináltunk

Választottunk egy települést, ahol korábban már volt környezetvédelmi aktivitás az önkormányzat részéről, és láttuk, hogy szeretnének továbblépni, a környezetvédelmi szlogeneket valóra váltani: így lett a komposztálási programunk helyszíne Felsőörs. Leültünk beszélgetni a polgármester asszonnyal, aki rögtön felismerte, hogy ez jó lehetőség a településnek, majd a képviselő testülettel egyeztetve zöld utat adott az ötletnek. Megírtuk a pályázatot. Az 1500 lakosú Balaton melletti településen mára közel 300 család (kb. 800 ember) kapott ingyenesen komposztálót és tájékoztatást is a komposztálásról. Hát, azért talán mégsem volt ilyen egyszerű! A pályázat pénzügyi útmutatója által engedélyezett költségeket csak többszöri olvasásra tudtuk összhangba hozni azzal, amit mi szerettünk volna.

Ami sikerélményt adott

Az emberek alapvetően nagyon hálásak azért, hogy ingyen kaphatnak komposztálót, és örömmel fogadják a segítséget is. A komposztálók átvételét tájékoztatón való részvételhez kötöttük, ez így 10-20 tájékoztató megtartását jelenti, mégis megéri, mert a hallott információval otthon magabiztosabban áll neki mindenki a komposztálásnak. Az előadásokon kívül jelen voltunk a település rendezvényein, így pl. a falunapon komposztálási tanácsadással vártuk az érdeklődőket.

Jótanácsok

Alaposan olvassuk el a pályázati kiírást és a pénzügyi útmutatót, mielőtt belevágunk a pályázat megírásába

 Az adatlapon található nyilatkozatokat erősen ajánlott szintén áttanulmányozni – lehetnek benne kizáró tényezők

Keressük fel a település polgármesterét, ahol komposztálni szeretnénk, hogy megismerjük a véleményét

Az önkormányzattal való megállapodásunkat, elképzeléseinket foglaljuk együttműködési megállapodásba

Vonjuk be a pályázatba az iskolát, óvodát, önkormányzati épületet, művelődési házat, idősek otthonát is.

A kommunikációra fordítható összeg nem véletlen: ahhoz, hogy az emberek megértsék a komposztálást és ez valóban beépüljön az életvitelükbe, szükség van erre az összegre.

Mátyás Mónika

programvezető

Csalán Egyesület


KOMPOSZTÁLJ! - MINTAPROJEKT TÚRKEVÉN

  A Herman Ottó Természetvédő Kör (HOTEK) koordinálásával komposztálást népszerűsítő mintaprojekt indul Túrkeve Vásártéri városrészében. A civil szervezet eddig is kiemelt feladatának tartotta az aktív környezetvédelem ösztönzését, a környezetbarát hulladékhasznosítási technológiák meghonosítását, népszerűsítését. A HOTEK e mostani programja az ökológiai hulladékgazdálkodás fontosságára, a települési hulladékmennyiség csökkentésének lehetőségeire irányítja a figyelmet. A projekt lényege a közösségi komposztálás feltételrendszerének kiépítése, azaz a lakosság hulladékkezelési szokásainak megváltoztatása, a zöld hulladék szelektív gyűjtése, a komposztálás során keletkező szerves frakció házi hasznosítása. Az itt élő családok térítésmentesen kapnak házi komposztáló- edényeket. A mintaprojektet az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia Operatív Program támogatja, társfinanszírozó az Európai Regionális Fejlesztési Alap.

További információ: Herman Ottó Természetvédő Kör 5420 Túrkeve, Ecsegi út 22. Kovács Róbert Tel.: 56/361-505 email: [email protected]