Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Konferencia a helyi komposztálásért

Év: 
2009
Szám: 
Nyár
Szerző: 
Gellért Miklós, SZIKE

Május végén közel száz érdeklődő szakember, meghívott előadó, komposztálási eszközöket előállító vagy forgalmazó cég jelent meg Budapesten, hogy megismerkedjen a házi komposztálás magyarországi lehetőségeivel.

Régi vágyunk volt egy olyan országos rendezvény megszervezése, amely újabb lendületet adhat a hulladékmegelőzés legkézenfevőbb módszerének, a házi komposztálásnak. Szerencsére az utóbbi években sikerült olyan nagyszerű kollégákra szert tenni, akik olykor szinte emberfeletti teljesítményt nyújtva járultak hozzá a konferencia sikeréhez. Soroljuk is fel őket: Szentirmai Zöld Máté konferenciaszervezőként jeleskedett, Eleőd-Faludy Gabi a biofogadás egyik gazdája volt, de a konferencia mindenesének is nevezhetjük, Horváth Ilona irodai asszisztensünk több száz telefonhívást elintézett. Az eddigi visszajelzések szerint az összejövetel igen sikeres volt. Az előadók a témát igyekeztek a legkülönfélébb oldalról bemutatni. Szó volt a zöldjavak hulladékgazdálkodásban betöltött szerepéről, a hazai és az uniós szabályozási háttérről, a komposztálási programok hazai és nemzetközi tapasztalatairól, de a komposztálás tudományos háttéréről és a biogazdálkodásban betöltött szerepéről is. Nem feledkeztünk meg a komposztálási programok számára rendelkezésre álló uniós forrásokról, a korábban nyertes pályázatok végrehajtásának tapasztalatairól. Sikerült színvonalas előadókat meghívnunk, akik a korlátozott időtartamú, 20 perces előadásaik után válaszoltak a felmerülő kérdésekre, sőt néha vita is kialakulhatott. Az egyik szünet után Szilágyi Laci is szót kapott, aki a HuMuSz Nullahulladék programját népszerűsítette, nyilvánvalóan azzal a nem titkolt céllal, hogy újabb önkormányzati partnereket toborozzon.

A nyitóelőadásomban igyekeztem bebizonyítani, hogy a környezeti, gazdasági-pénzügyi és – ahogy Hetesi Zsolték mostanában sok fórumon hangsúlyozzák – erőforrásválságtól sújtott világunkban milyen fontos szerepet tölthet be a keletkezés helyén történő komposztálás. Ez a tevékenység a sokat emlegetett, de annál ritkábban gyakorolt és gyakran félreértett fenntarthatóság kiváló példáját szolgáltatja, ráadásul a természet működésének jobb megértését is segíti. A komposztálódás folyamatai ugyanis szigorú törvények szerint zajlanak, amelyek tiszteletben tartása az élet más területére is érvényes viselkedésmódra tanít. Eleőd-Faludy Gabi a II. kerületi Komposztáló Kerület Programunk programvezetője az ottani sikerekről, majd F. Nagy Zsuzsa a Miskolcon zajló program eredményeiről számolt be, Horváth Szabolcs pedig bebizonyította, hogy a KvVM-ben is vannak értő, segítő partnerei a kérdésnek. Szabó Dávid a KvVM Fejlesztési Igazgatóságának képviseletében szintén azt hangsúlyozta, hogy a tárca szeretné, ha minél több sikeres program indulna országszerte. Svájci előadónk, Corine Gubler, a Kompostforum elnöke némelyikünkre kissé kijózanítólag hatott, mivel kiderült, ott sem minden fenékig tejfel. A támogatási rendszer nemcsak nálunk rossz – ettől persze még nem vagyunk vele megelégedve. A tudomány és a biogazdálkodási gyakorlat két gödöllői előadója, Hartmann Mátyás és Mathew Hayes vélhetően a késői időpont miatt érdemtelenül szerény figyelmetkapott. Van tehát mit javítanunka szervezésben. Végül eleget téve a kötelezettségnek, rögzítsük, hogy a konferenciáta KvVM Zöld Forrás alapja támogatta. Köszönjük.

Gellért Miklós SZIKE