A kukában landolt San Francisco nulla hulladékról szőtt álma
San Francisco 2003-ban ambiciózusan elhatározta, hogy 2020-ra hulladékmentessé válik. Tehát hamarosan itt lenne az ideje, hogy ünnepélyesen eltemessék az utolsó kidobásra ítélt tárgyat, és bezárják a hulladéklerakókat. A célt azonban egyelőre nem sikerült elérniük, mert van, amit egyszerűen nem lehet újrahasznosítani.
Hónap elején, a Global Climate Action Summit keretében, London Breed polgármesterasszony kiadott egy közleményt, amelyben bejelentette a város 2030-as hulladékgazdálkodási céljait. Az új tervben a városvezetés beismerte, hogy San Franciscóból 2020-ra nem lesz „zero waste” város. „Ez egy dátumhoz kötött cél, amit nem valószínű, hogy elérünk” – nyilatkozta Charles Sheehan, a San Franciscoi Környezetvédelmi Hivatal szakpolitikáért és közügyekért felelős vezető tisztviselője – „De számos dolgot teszünk azért, hogy folytathassuk utunkat a hulladékmentesség felé”.
San Francisco – még ha végül nem is sikerült megvalósítania – jelentős lépéseket tett azért, hogy megközelítse célját. 2012-re a város hulladékának 80 százaléka újrahasznosításra, komposztálásra, illetve újrahasználatra került (akkoriban az USA városait nézve ez volt a legmagasabb arány; az országos átlag 34 százalék körül mozgott). A kiemelkedő eredményeket high-tech válogató- és komposztálóüzemekkel érték el. San Francisco Környezetvédelmi Hivatalának nyilatkozata szerint: ha minden lakó a megfelelő gyűjtőedénybe tenné a szemetét, akkor a város a hulladékának akár 90 százalékát is megmenthetné a lerakástól.
Az utolsó néhány százaléknyi szeméttől azonban úgy tűnik San Francisco és a többi, fenntarthatósági célokat kitűző város sem tud megszabadulni. „San Franciscónak nem azért nem sikerült elérni a célját, mert nem a legmodernebb és leghatékonyabb hulladékkezelési eljárásokat alkalmazta” – véli Joan Marc Simon, a Zero Waste Europe ügyvezető igazgatója. – „Sokkal inkább azért, mert nem tudják újrahasznosítani azt, ami nem újrahasznosítható”.
Ilyen szempontból sok műanyagfajta még mindig problémát jelent. A műanyag szívószál körüli felzúdulásnak - és számos helyen az azt követő betiltásnak - köszönhetően végre felfigyeltünk egy parányi százalékára annak a temérdek műanyagcsomagolásnak, amelyet egyszer használunk, majd eldobunk. Ezek a műanyagok általában újrahasznosíthatók, de újrahasznosításuk nagyobb gondot jelent, mióta Kína 2017 novemberében leállította a világ szennyezett újrahasznosítható anyagainak importját. Kutatók feltételezik, hogy emiatt 2030-ig további 111 millió tonna műanyag kerül majd az óceánokba.
Ezenkívül ott vannak azok a műanyagok, amelyeket nem vagy nem könnyen lehet újrahasznosítani. Például az elektronikai cikkek és a bútorok olyan égésgátló anyagokat tartalmaznak, amelyek belélegezve toxikusak. Ezért van olyan újrahasznosító központ, amely dolgozói védelme érdekében ezeket be sem fogadja.
San Francisco új, 2030-as célja, hogy a fejenkénti hulladék mennyiségét legalább 15 százalékkal csökkentse, továbbá a hulladékégetőkbe és -lerakóba kerülő szemét mennyiségét megfelezze. Jack Macy, San Francisco szenior kereskedelmi zero waste koordinátora elsődleges célként hangsúlyozta a „utasítsd vissza és csökkentsd” elv fontosságát. A műanyag szívószál körül kialakult figyelemnek köszönhetően a fogyasztók papír és fém alternatívákat követelnek az eldobható helyett. Európában vannak olyan kávézók, amelyek újrahasználató bögrét kínálnak, amelyet a fogyasztó letét ellenében bérelhet.
De az „utasítsd vissza és csökkentsd” elv a gyakorlatban nem olyan könnyen kivitelezhető, ahogy azt a hulladékcsökkentéséről híres japán Kamikatsu város példája is mutatja. Ha a város lakóinak olyan szemetük keletkezik, amelyet nem lehet komposztálni, saját kezüleg viszik a Hibigatani hulladék- és nyersanyaggyűjtő állomásra. Itt a hulladékot 45 különböző anyagtípusba sorolva szelektálják. A közelben működik egy újhasználati bolt is, amelyben az emberek otthagyhatják feleslegessé vált, de még működő holmijukat (pl. ruhák, tányérok, poharak). Ha valamely termék újrahasználat előtt még egy kis javításra szorul, akkor az üzlet közelében létesített műhelybe küldik, ahol kb. 20 fős (főként helyi nyugdíjasokból álló) szakértőgárda várja, hogy új életet lehelhessen bele. Bár a kisváros San Franciscohoz hasonlóan a hulladék 80%-át megmenti a lerakóba kerüléstől, mégis van egy fontos különbség, mégpedig a keletkező hulladék összmennyiségében. Kamikatsuban a háztartások 0,4 tonna szemetet termelnek évente, miközben egy átlag amerikai háztartás kb. 0,8 tonnát. Kamikatsu gyakorlatát egy csaknem egymilliós vagy még nagyobb városban nagy méretekben megvalósítani jelentős kihívás.
Még Kamikatsu is küzd azzal, ami nem szelektálható. „Sosem fog megvalósulni, hogy a hulladékunk NULLA legyen, mivel egy kisváros önmagában nem tudja elérni a termelés és az anyagfelhasználás társadalmi szinten szükséges változását” – tájékoztatott e-mailben Akira Sakano, japán Zero Waste Academy igazgatótanácsának elnöke. Elmondása szerint Kamikatsu is rákényszerül, hogy az eldobható pelenkát, a cigarettacsikkeket, a használt papírzsebkendőt, a bőrt, a gumit és a nem újrahasznosítható műanyagfajtákat a lerakóba küldje.
Végülis egy város csak annyira lehet ambíciózus, amennyire a globális ellátási láncok engedik. „Nálunk a megelőzés elsőbbséget élvez az újrahasznosítással szemben” – mondja Simon a Zero Waste Europe igazgatója. Macy San Franciscoban ugyanezt hangoztatja. Ha a városok ezt a szemléletet követik, biztos, hogy nem térnek le a nulla hulladék felé vezető útról – akkor sem, ha a végcél valószínűleg elérhetetlen.
Forrás: wired.com
