Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 7 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

PREZI.com-post

  • 2017. december 04.
  • CsViki

Egyre több környezetbarát cég működik hazánkban, melyek közül kiemelkedik a PREZI. Legendás Nagymező utcai épületükben nemcsak a szelektív hulladékgyűjtés és az energiatudatosság valósul meg, hanem arra is ügyelnek, hogy minél kevesebb csomagolás kerüljön be az épületbe, ezáltal képesek csökkenteni a hulladékok mennyiségét. A recity.hu cikkét olvashatjátok.

3 éve kezdtek bele a konyhai zöld javak külön gyűjtésébe és komposztálásába, mert az Apacuka éttermükben keletkezett konyhai nyesedékek, zöldség-, és gyümölcsmaradékok, a sok kávézacc komoly mennyiséget tett ki és sajnálták is e javakat a kukába dobni. Ekkor épült az udvarukon, a kávézóasztalok közötti kis zöldfelületen, ez a furcsa és mindenkinek szemet szúró építmény, a mogyoróvesszőkből font komposztálókas.

 

komposztálókas

 

A TAPASZTALATOK TÜKRÉBEN

3 év alatt a komposztálókas sosem telt meg. Ami nem a ritka használatnak köszönhető, hanem a gyors komposztálódásnak, ami ebben a több mint 1 köbméteres hengerben végbemegy, főleg ha ügyelünk a megfelelő szén-nitrogén arányra (az ideális a 25-30:1 arány a szén javára), amit a Prezi esetében faforgács és némi szalma biztosított.

Több alkalommal termeltek ki érett komposztot a kasból, amit a virágágyásoknál egyből fel is használtak. Így nemcsak több mint 1 tonna hulladékot spóroltak meg a 3 év alatt, de a kis veteményesükben is pótolták vele a tápanyagokat. Volt mit, mert a komposztálás sosem áll meg önmagában, mindig beindít újabb folyamatokat. Aki szelektív hulladékgyűjtésbe kezd, az egy idő múlva odafigyel a kevesebb csomagolóanyag (hulladék) megvásárlására, aki pedig a komposztálás bugyraiba merül el, az hamarosan kis veteményest telepít és környezettudatos gazdálkodásba kezd, akár egy teraszon is.

Így lett ez a Prezi udvarán is, ahol a komposztálókas mellett hamar megjelent szép sorban az erősítés: paradicsom, újhagyma, bab, rukkola, saláta, menta, citromfű, snidling. A zöldségek és fűszernövények pedig a konyhán kerülnek felhasználásra, ezzel is fenntarthatóbbá téve az éttermet.

3 év alatt maga a mogyoróvesszőkből készült kas is komposztálódott – mivel 100%-ban természetes anyagokból készült – , így az erre legalkalmasabb késő őszi, téli időszakban újjáépítették. A kis kerti öko „erőmű” újra az udvar dísze lett.

A bontás során szó szerint félbe lett vágva a komposztáló tér, ezáltal jól kivehető, hogy a bedobált zöld javak pillanatok alatt átalakulnak és hasznos tápanyag válik belőlük. Szagnak és rágcsálóknak pedig nyoma sincs, mert aki jól kezeli a komposztálóját, annak ezek ismeretlen fogalmak!

 

A komposztálókas belülről

A komposztálókas belülről

 

Ez a gyakorlat a körforgásos gazdaság (circular economy) szép példája, ahol a környezettudatosság és a praktikum találkozik. Kevesebb hulladék (ezáltal kevesebb hulladékszállítási díj), több tápanyag, ízesebb zöldségek, finomabb ételek és egy igazi ökológiai „hotspot” az udvarunkon, amit mind az emberek, mind pedig a beporzást végző rovarok imádnak.

 

A KOMPOSZTÁLÁS HATÁSAI

A Greenius célja, hogy minél több helyen épüljenek komposztáló kasok, melyeknek pozitív hatásait mind az oktatási intézmények, városok (közparkok), lakóközösségek, mind pedig a környezetbarát vállalkozások megtapasztalhatják:

– egyre kevesebb zöld hulladék kerül a kukába, csökken a hulladék mennyisége,

– nő a saját kezűleg előállított, tápanyagban gazdag táptalaj mennyisége,

– helyben, biztonságosan tudunk zöldséget termelni, veteményesünk kevésbé lesz víz-, és tápanyag igényes,

– a komposztáló kas igazi dísze lesz parkunknak, udvarunknak, ráadásul rövid ismeretterjesztést lehet mellette tartani ökológiáról, veteményezésről és magáról a komposztálásról,

– elmondhatjuk, hogy gondolunk a jövőre, ezen vállalásunkat beépíthetjük felelősségvállalási (CSR) programunkba vagy fenntarthatósági jelentésünkbe.

 

A komposztálókas tartalma

 

Ha kedvet kaptatok akár otthon, akár a munkahelyen a komposztáláshoz, és akár saját komposzt kast építenétek, az alábbi linkeken segítséget találtok hozzá:

Így készül a komposztáló kas!

Komposztáló kas összeállítási útmutató 2017

KOMPOSZTÁLÁS A-Z-ig – A Greenius komposztálási kisokosa

 

Szerző: Hankó Gergely

Forrás: recity.hu