Környezetvédelemről Jane Goodallal, avagy minden cselekedet számít

"Bár az utóbbi tíz évben megannyi természet-és állatvédővel jártuk a dzsungelt vagy épp hajókon szeltük a tengert, ám csak akkor kezdtem mélyen hinni abban, hogy bolygónk sorsának alakulása minden egyes ember döntésén múlik, amikor dr. Jane Goodall-lal személyesen találkoztam.

Mintha tegnap lett volna, hogy beléptem az Európa Pont épületének interjúkra berendezett irodájába este fél 9-kor. A napok óta tartó előadás-sorozatok, a szigorúan betervezett programok miatt fáradtnak tűnt, de az arcán ott ült az elszántság. Mikor odanyújtottam neki az ajándékba hozott marcipánszíveket, meglepődött, elmosolyodott, majd a közös képünk elkészítésekor megérintette a kezemet:

„Nézzen rám, drágám, az úgy sokkal bensőségesebb.”

Így indult az első találkozásunk a világ legismertebb környezetvédőjével, etológusával, ENSZ-békenagykövetével, dr. Jane Goodall-lal, aki azért érkezett már nem egyszer hazánkba, hogy felhívja a figyelmet a környezetünk védelmére, és hogy átadjon nekünk egy fontos üzenetet.

Jane a saját életét állította példaként elém. Júniusi zajok szűrődtek az utcáról, valahol egy autó dudált, amikor az etológus arról mesélt, hogy ha visszatekint eddigi útjára, mind a mai napig úgy gondolja, hogy a viszontagságokkal teli élete során, bármilyen nehéznek is tűntek a dolgok abban a pillanatban, mindig is a helyükön voltak és vannak ma is.

Ahogy Jane mesélte, már egészen fiatalon, tízévesen elhatározta az angliai Bournemouth kisvárosban lévő házuk udvarán, hogy egyszer Afrikába költözik, és vadállatok viselkedését fogja tanulmányozni. Bár családja szegény volt, ráadásul lánynak született, és sokan nevettek is vágyain, édesanyja meglátta benne az őszinte elszántságot, a kialakuló szenvedélyes természet- és állatszeretetet, és bátorította gyermekét. Ami pedig még ennél is fontosabb, ő tanította meg arra, hogy higgyen önmagában és abban, ha minden lehetőséget megragad, keményen dolgozik, soha nem adja fel, akkor az álmai valóra válhatnak."

Bár Jane akkor még semmiféle tudományos képesítéssel nem rendelkezett, csupán tántoríthatatlan elszántság és vágy feszítette a keblét, 1960 júniusában, 26 évesen megérkezett a Tanganyika tó partján fekvő nemzeti parkba, hogy a csimpánzok viselkedését tanulmányozza.

1986-ban azonban minden megváltozott.

Ekkor adta ki ugyanis a Harvard Egyetem a gombei csimpánzokról szóló kötetet, amelynek megjelenését Chicagóban egy Értsük meg a csimpánzokat elnevezésű konferenciával ünnepeltek meg. Az összes csimpánzkutató biológust meghívták az eseményre. Az itt elhangzott adatok, melyek feketén-fehéren mutatták, milyen mértékben tűnnek el az emberszabásúak, és egyéb állatfajok hanyagságunk miatt a földről, mindannyiukat megdöbbentette.

A legtöbb vadállat természetes élőhelyét kiirtották, hisz a növekvő lakosságnak több és több földre volt szüksége. Sok csimpánzt a húsáért öltek meg, míg a kölyköket az illegális állatkereskedők fogták be, vagy kísérleti laboratóriumokba kerültek, számuk, mely a 19. század fordulóján még kétmillió volt, a 20. század második felére mindössze 150 ezerre zsugorodott.

Jane a kutatásai elején úgy gondolta, hogy egyedül kevés, bármit tesz is, nem változtathat a dolgok állásán, de a konferencián hallottak után megértette, nincs más választása, ki kell állnia a csimpánzokért és a környezetvédelemért.

Akkor döntötte el, hogy ha kell, egyedül veszi fel a harcot az állatkísérletet végző tudósokkal, a környezetet szennyező politikusokkal, és ahelyett, hogy a dzsungelben bújna el, inkább járja a világot, és azon dolgozik, hogy felhívja a figyelmet a természetes élőhelyek pusztulására, fogyasztási szokásaink környezetkárosító hatásaira, és közös felelősségünkre.

Jane Goodall azóta megállás nélkül, évi 300 napot utazik bolygónk megmentése érdekében és azért, hogy átadjon egy üzenetet a következő generációnak. Ez pedig nem más, mint a jövő reményének üzenete, ami rólunk, emberekről, a természetről és Föld állataihoz, növényeihez fűződő kapcsoltunkról szól:

„Mindenki számít. Mindenkinek megvan a maga szerepe. Mindenki képes változtatni a dolgokon. Ha összefogunk, együtt meg tudjuk menteni a világot. Minden egyes nap döntések előtt állunk, és csakis rajtunk múlik, hogyan segítik egyéni választásaink, fogyasztási szokásaink a bolygót, és annak élővilágát.”

A történetet pedig innentől kezdve ismerjük, 1957-ben Jane Goodall megismerkedett Louis Leakey, antropológus-paleontológussal, akinek a titkárnője lett. Leakey úgy vélte, az olyan emberszabású majmok, mint a csimpánzok, gorillák és orangutánok természetes környezetükben való megfigyelésével a valósághoz közeli feltételezésekhez juthatunk a kőkorszaki elődjeink viselkedését illetően. Ezekről az állatokról akkoriban semmit nem tudtak a szakemberek, és nem is nagyon kívánkozott senki a dzsungelbe, hogy hónapokat töltsön egyedül esőben, forróságban kígyók és leopárdok között a majmokat figyelve.

Hogy mennyire igazak dr. Jane Goodall szavai az abból is látszik, hogy a WWF Magyarország közleménye szerint, idén június 8-ára a magyarok fogyasztásával mérve feléltük a bolygó azon erőforrásait, amikkel szilveszter éjfélig kellett volna gazdálkodnunk.

1970 óta egyre kevesebb idő alatt fogyasztjuk el bolygónk egy évre elegendő erőforrásait ( legyen az vízkészlet, halállomány, termőföld stb.), ami azt jelenti, hogy azok nem tudnak olyan ütemben regenerálódni, amilyen ütemben használjuk, ráadásul véges készleteket merítünk ki. Bár a környezettudatos életmódra való törekvés egyre jobban átszövi a mindennapjainkat, és sokan szeretnének fenntarhatóbban élni, azt azonban már kevesen tudják, hogy milyen területen tudnának hatékonyan változtatni ökológiai lábnyomukon.

Kocsis Dóri és Németh Edvárd öt évvel ezelőtt fontos célt tűzött ki maga elé: úgy élik a hétköznapjaikat, hogy minél kevesebb hulladékkal terheljék a Földet. A két fiatal a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen találkozott, s miután végeztek, összeházasodtak. Skóciába mentek dolgozni, hogy megvalósítsák egyik nagy álmukat: körbeutazzák a Földet. A majd’ egyéves úton 4 kontinens 16 országában jártak.

– Bár az a varázslatos kincs adatott meg mindannyiunknak, hogy ezen a bolygón élhetünk, az ember kapzsisága, kényelemvágya, önzősége visszafordíthatatlan károkat okozott a természetben – mondja Edvárd. – Utazásaink során főleg a peremországokban szembesültünk azzal, hogy mi lenne Magyarországból például akkor, ha a hulladékgazdálkodás nem rejtené el előlünk a naponta megtermelt szemetet. Ezt látva határoztuk el, hogy mi nem szeretnénk hozzájárulni sem a mérhetetlen mennyiségű szemét előállításához, sem ahhoz a kizsákmányoláshoz, amit az őrült fogyasztás jelent.

– Évek óta a piacokon vásároljuk az élelmiszereket, csomagolásmentesen, saját tárolóinkban kérjük őket, és szezonkövetően étkezünk. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy télen sem fogyasztunk narancsot, banánt, de olyan népszerű ételeket sem, mint az avokádó vagy a chiamag, hisz ezeknek hatalmas az ökológiai lábnyoma.

Egyre inkább az a tapasztalatunk, hogy a szelektív hulladékgyűjtés nem nyújt valós megoldást.

Egyetlen út, hogy amennyire lehet visszaszorítsuk a hozzánk érkező hulladékot (különös tekintettel az egyszer használatosakra), illetve, hogy a szerves hulladékot ne a kommunális kukába dobjuk, hanem a földnek jutassuk vissza. Ugyanis a hulladéklerakóban nem tudnak lebomlani, csak üvegházhatású gázzá alakulni. Városlakóként sokaknak ez a módszer különösen macerásnak tűnhet, ám megannyi lehetőség van arra, hogy hogyan és hol tudjuk leadni a komposztunkat. Ráadásul ez azoknak is kézenfekvő környezetvédelmi megoldás lehet, akik kertes házban laknak, vagy konyhakertet nevelnek, mert nem kell megvenniük a drága virágföldet. De tökéletes a gyerekes családoknak is, hiszen a kicsik már korán megismerhetik, és értékelhetik, hogyan válik az ételmaradékból termőföld, hogyan ültetjük el benne a magot.

Az ENSZ kezdeményezésére 2019-ben a tudósok egy nagyívű tervet dolgoztak ki az óceánok megmentésére, eszerint a leghatásosabb az lenne, ha szerte a bolygón védett tengeri területek jönnének létre, és így a tengerek egyharmadán tilossá válna a halászat, a bányászat, a fúrás és az egyéb pusztító ipari tevékenységek. Ha elkezdődik a terv megvalósítása, ez lesz az emberi történelem egyik legnagyobb természetvédelmi összefogása, több millió négyzetkilométernyi új védett területet hozva létre.

A komposztálás és csomagolásmentes élelmiszerek mellett Dóri és Edvárd mindennapi praktikái közé tartozik, hogy figyelnek a víz és energiafogyasztásukra, és csakis akkor vásárolnak, ha valóban szükségük van egy bizonyos termékre. Ha lehet, azokat használtan, másodkézből szerezik be, vagy hazai készítőt keresnek fel.

Szerintük ruhák esetében sem annak kellene lennie a célnak, hogy szezononként kicseréljük a gardróbunkat, inkább annak, hogy hosszú életű darabokra tegyünk szert. Elnyűtt ruháink ráadásul a háztartásban is jól jönnek, életciklusukat meghosszabíthatjuk azzal, ha műanyag- vagy papírtörlők, szivacsok helyett ezeket használjuk a takarításhoz.

– Nagyon sokszor túlértékeljük az időnket – teszi hozzá Edvárd. – Azt gondoljuk, hogy jóval fontosabb dolgokkal kell foglalkoznunk, mint az ételbeszerzés, főzés, takarítás. A testi, lelki jólétünkkel vagy a környezetünkkel való törődés sokszor nyűgös feladattá válik.

em csoda, hogy ezek után instant megoldásokat keresünk az életünkben felmerülő kérdésekre és kihívásokrara, amelyeket a nagyvállalatok okosan ki is használnak. Sajnos a fogyasztói társadalom nyomása egy nagyfokú tudáshiánnyal vagy épp lustasággal is párosul, a gyors élethez a gyors étkezés, és az eldobható eszközök is hozzátartoznak, a túlhajszolt világban pedig kevesen állnak meg egy pillanatra, hogy végiggondolják, hogy mi az, ami valóban jó nekik vagy a Földnek.

A fiatalok nem tagadják, kezdetben valóban macerásank tűnhet a környezettudatos életmód bevezetése a mindennapjainkba, ám egy idő után már nem fog semmiféle erőfeszítést jelenteni az, hogy télen pár fokkal lejjebb tekerjük a fűtést, legyen mindig a táskánkban egy zacskó, textilzsák vagy ha szeretünk elviteles kávét fogyasztani, akkor azt eldobható helyett saját bögrénkbe kérjük. A közösségi élmény környezetvédelemmel való összekapcsolása főleg most, nyáron nagyon jó recept lehet arra, hogy kicsiket és nagyokat örömmel és élvezettel vonjunk be a természet regenerálásába, a szemétszedésbe, vagy a faültetésbe. Ezzel nemcsak a hulladékmennyiséggel szembesülünk, de azzal a kemény munkával is, amelynek segítségével megszabadulhatunk a sokszor olyan könnyen és elegánsan elhajtított daraboktól.

Forrás: kbka.org