Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 3 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bemutatkozik a Civil Zöldítők Egyesülete

  • 2020. november 20.
  • Csilla

Legújabb sorozatunkban szeretnénk Nulla Hulladék Hálózatunk tagjait bemutatni és azt, hogy mi mindent tesznek szűkebb és tágabb környezetükben a hulladékcsökkentésért, fenntarthatóbb jövőért. Elsőként a Civil Zöldítők Egyesületét ismerhetitek meg. Hivatalosan idén alakult a csapat egyesületté, de már így is nagyon sok érdekes projektet bonyolítottak és bonyolítanak le.

A Civil Zöldítők Egyesülete környezetvédelmi szervezet 2020 februárjában alakult. Küldetésünk a tiszta, élhető, klíma- és környezetbarát lakókörnyezet megteremtése, az illegális hulladéklerakás és szemetelés visszaszorítása Dél-Pesten és azon belül elsősorban a 18. kerületben. Célunk, hogy önkéntesek segítségével, helyi illetékes szervezetekkel és vállalkozókkal együttműködve megtisztítsuk a kerületet és elősegítsük a klímastratégiában megfogalmazott elképzelések megvalósulását. Projektjeink a fenntarthatóság jegyében szövődnek, melyekben kiemelt szerepet kap a klímavédelem, a zöldterület növelés, a környezetbarát közlekedés, a környezettudatos szemléletformálás és környezeti edukáció, a lakosságösztönzés, valamint a hulladékcsökkentés. Célunk továbbá egy olyan közösségi tér létrehozása, ahol családbarát zöld programok szervezése mellett különböző öko-pontok bevezetését tennénk lehetővé. 

Egyesületünknek jelenleg 10 alapító és egy pártoló tagja van, mindannyian a szabadidőnket, erőforrásainkat kihasználva lelkesen tevékenykedünk céljaink megvalósítása érdekében. Korábban - még nem egyesületi formában, hanem egyénileg - már több zöldítő akcióban vettünk részt: szemétszedés, faültetés, tanfolyamok, workshopok, előadások. Ezek vezéreltek minket arra, hogy egyesületként szervezettebb formában kamatoztassuk eddig megszerzett tapasztalatainkat és tudásunkat, minél szélesebb közönséget elérve, hogy nagyobb hatásunk legyen Földünk tisztaságára, az emberek egészségére, jólétére és a környezettudatos szemléletmódjára. 

Jelen esettanulmányunkban bemutatjuk azt a négy fő szegmensünket, amelyben a megalakulásunk óta a legaktívabbak vagyunk. Tevékenységeinket az eddig megvalósult programjaink összegzésével kívánjuk szemléltetni. 

 

I. HULLADÉKCSÖKKENTÉS 

Egyesületünk kiemelt fókuszba helyezi a hulladékcsökkentést és elkötelezett szándéka, hogy a lakossággal megismertesse és megkedveltesse a zero waste (hulladékmentes) életmódot és segítsen a háztartások, intézmények, vállalkozások hulladékcsökkentésében, hulladékszegény(ebb) működésében. A hulladékcsökkentés legkönnyebben megvalósítható lépésének tartjuk a komposztálást, nem titkolt szándékunk komposztáló kerületté alakítani Pestszentlőrinc-Pestszentimrét. A terveink között szerepel a kerületben több közösségi komposzt-pont kialakítása is és az évek óta működő kerületi ingyenes komposztláda-igénylési pályázathoz való csatlakozás, valamint a pályázat kibővítése társasházakra is. Szeretnénk megismertetni a lakosságot a saját termés örömével, egy termő balkonláda beültetésétől kezdve a burjánzó erkélyen át a közösségi kert parcellájáig és azon túl is. 

 

2020-ban megvalósult hulladékcsökkentő projektjeink

2020 júliusában elnök-helyettesünk, Barsváriné Szabó Anita a nemzetközi Műanyagmentes július kampányhoz kapcsolódóan egy hónapig mérte a háztartásában keletkező hulladék és szemét mennyiségét, amelyről heti rendszerességgel számolt be Facebook oldalunkon. A kihívására a kerületi TV is felfigyelt, ezután elkísérték egy hétvégi piacos csomagolásmentes bevásárlására, valamint interjút készítettek vele a hulladékmentes háztartás eszközeiről is.
2020 októberében a teljes hónapot a komposztálásra fordítottuk. Facebook és Instagram oldalunkon 4-7 naponta osztottunk meg a témával kapcsolatban érdekességeket, ismertettük a komposztálás definícióját, összegeztük az előnyeit és a leggyakoribb tévhitek miatt felmerülő aggályokat is eloszlattuk.
2020. október 8-án Szabó-Kalácska Beatrix, egyesületünk elnök-helyettese gilisztakomposzt bemutatót tartott a Havanna Öko Klub keretén belül a Bókay kertben. Az eseményen összesen 8 fő vett részt. A pozitív visszajelzések és érdeklődők alapján tavasztól újra meghirdetjük az eseményt. Október 10-én, a nemzetközi komposztálás ünnepén két alapító tagunk komposzt ládát épített raklapokból saját használatra.

 

CZE komposztünnep

 

II. LAKOSSÁGÖSZTÖNZÉS 

Úgy gondoljuk, hogy a lakosságösztönzés egyik hatékony és látványos cselekedete a közösségi szemétszedő akciók szervezése. Amellett, hogy a megtisztított területekkel hozzájárulunk az élhetőbb környezetünkhöz és a kerület kulturáltabb megjelenéséhez, a lakosság figyelemfelkeltésére is kiválóan alkalmas. Szemétszedéseinkre a lehetőségeinkhez mérten biztosítunk többször használható kesztyűket, zsákokat, valamint megszervezzük az összegyűjtött szemét elszállítását. 

Alapító tagunk, Romhányi Hajnalka 2018-ban létrehozta a ‘Szemétszedő szuperhősök 18. kerület’ Facebook csoportot, amely kiváló platformot nyújt a civilek által szervezett események népszerűsítésére és önkéntesek toborzására. Egyesületünk alapköveként tekintünk a csoportra, hiszen az alapító tagok javarészt itt találtak egymásra, a közös szemétszedéseken folytatott beszélgetések által született meg az egyesület gondolata bennünk. 

Megalakulásunk óta összesen 5 nagyobb szemétszedő akciót sikerült megvalósítanunk. A koronavírus járványügyi intézkedései miatt az év végére tervezett nagyszabású közösségi szemétszedéseink 2021-re tolódnak át. 

 

CZE szemétszedés

 

2020-ban megvalósult szemétszedő akcióink

2020. február 8-án a Péterhalmi-erdő szélénél közel 100 résztvevővel 2 kisteherautónyi szemetet gyűjtöttünk össze. Az eseményt a kerületi TV és a Városkép magazin is megörökítette. 
2020. május 12-én és 19-én nagytakarítást végeztünk a Ferihegy és Szemeretelep vasútállomások között. 4 tagunk 3 óra alatt 16 nagy zsák szemetet és egyéb kacatot szedett össze a két állomás között mintegy 500 méteres szakaszon.
2020. június 21-én Szemeretelep vasútállomásnál három óra alatt 15 önkéntessel 50 zsák szeméttől és rengeteg – zsákba nem tehető – illegálisan kihelyezett hulladéktól sikerült megszabadítanunk a Gyömrői út és a vasúti sínek közötti zöld területet. A meghirdetett eseményre a helyi TV is felfigyelt és néhányunkkal interjút is készített a helyszínen.
2020. július 11-én Miklóstelepen társszervezőként vettünk részt az önkormányzat által meghirdetett szemétszedő akcióban a temető mellett.
2020. október 11-én Ferihegy vasútállomástól a Market Central felé haladva 17 zsák szemetet szedtünk össze a Gyömrői út 1500 méteres szakaszán. 

 

III. ZÖLDTERÜLETEK NÖVELÉSE 

Civil Zöldítőkként szívügyünk a zöldterületek növelése. Egyesületünk szándéka, hogy a kerületben évente többször közösségi faültetést rendezzünk és a lakosságot haszonnövények ültetésére ösztönözzük, minél több kihasználatlan területet „zöldítsünk”. Megkeresés alapján szívesen részt veszünk közösségi terek, parkok, templomkertek, kávézók, előkertek zöld, fenntartható, biodiverz kialakításában. 2021-ben már a Tomory Lajos Múzeum Havanna utcai kiállítótermének előkert-zöldítésére vagyunk hivatalosak, illetve egy magánszemély raklap-komposztáló építésére is felkért minket. 

 

Mocorgó faültetés

 

2020-ban megvalósult zöldítő projektjeink

Megalakulásunkat követően bevezetésképpen tavaszi-nyári növény csereberét szerveztünk, ahol koktélparadicsom-, paprika-, padlizsán- és cukkini palánták, eper, különféle gyógynövények, szobanövények és kültéri dísznövények is gazdára találtak. 
2020. május 24-én a BonZsúr Kávézó bejárata előtti kihasználatlan részre a területi viszonyoknak megfelelő növényeket ültetettünk. 
2020. június 6-án a Kandó Téri Általános iskola felkérésére a ballagás előtt évelő virágokat ültettünk a bejárat elé és a belső udvarra. 
2020 november közepén gyümölcsfa örökbeadásban segédkeztünk egy magánszemély felajánlótól a kerületi Mocorgó óvoda részére. 
2020. november 14-én közösségi faültetést szerveztünk a Tomory Lajos Múzeum kertjébe, de a kijárási korlátozások miatt az eseményt nem tudtuk megrendezni. A fákat azonban a magánszemélyek és helyi cégek pénzbeli hozzájárulásával beszereztük, melyeket a múzeum munkatársai ültettek el. 

 

Bonzsur előtt

 

IV. TÖLTŐDŐ 

Terveinkben szerepel egy közösségi tér létrehozása, ahol családbarát programok szervezése mellett különböző öko-pontokat vezetnénk be, mint például a kosárközösség, közösségi komposztálás, befőttesüveg-gyűjtés, jótékonysági adomány gyűjtések, nyitott könyvespolc, telekocsi, hordozó kölcsönzés, stb. A TÖLTŐDŐ-ben a helyi édesanyákat, gyermeket tervező párokat, (kis)gyermekes családokat szeretnénk segíteni a mindennapi életükben, a várandósságtól egészen a kamaszkori kihívások időszakáig tanácsadással, hiteles és naprakész információkkal, együttérző támogatással és jelenléttel. Szeretnénk a helyi, jól működő közösségeket kiépíteni és összekapcsolni, amelyek hozzájárulnak a környezettudatos életmód elterjedéséhez és a klímaváltozás hatásainak csökkentéséhez. 

 

Töltődő

 

2020-ban megvalósult TÖLTŐDŐ-s programjaink

2020. augusztus 11-én „Nyári TÖLTŐDŐ” családi napot szerveztünk a Tomory Lajos Múzeum kertjében, ahol könyvajánlóval, hordozó- és „zöld” háztartási eszközökkel készültünk. 
2020 október elejétől a Rózsa Művelődési házban szerdánként ingyenes öko-babás klubot tartunk minden érdeklődő számára. 
2020. október 24-én fenntarthatósági ruhabörzét szerveztünk a Görög-dombra, ahová összesen 7 árus érkezett és 5 szatyornyi adomány-ruhát ajándékoztunk tovább és tettünk félre a következő börzénkig. Az eseményre ALU- és konzervdobozokat is lehetett hozni, amiket a Gyáli Önkéntes Szemétszedők (GYÖSZ) Egyesület részére adtunk át. 

 

Összefoglaló

Büszkék vagyunk arra, hogy egyesületünk megalakulásától kezdve, a járványügyi helyezetekhez képest, saját önerőnkből megvalósíthattuk a felsorolt eseményeket és hogy eddigi aktivitásunk népszerűségnek örvend a kerületben és a dél-pesti régióban egyaránt. Számos projektünk átkerült a 2021-es évre tervezett programjainkhoz. Munkásságunk eddigi elismerésének tekintjük azt is, hogy a kerületi önkormányzat felkért minket egy közösségi kertek kialakításáról szóló és egy Európai Uniós zöld beruházás pályázatban való közreműködésre is, melyek megvalósítása és kidolgozása még az elbírálási státuszban tart.

A jövőben szeretnénk (még) aktívabban részt venni a helyi közösségi életben, a rendezvények környezettudatosabb megszervezésében és lebonyolításában is. Meggyőződésünk, hogy a civil szervezetek fontos szerepet töltenek be a társadalomban, akik a lakosságot segítik összekapcsolni a városvezetéssel, hogy közös erővel tegyék meg a lépéseket egy környezetbarát és tiszta lakóhely fenntartásáért.

 

Írta: Barsváriné Szabó Anita

 


 

Az esettanulmány megírását az Agrárminisztérium Zöld Forrás programja támogatta.

Agrárminisztérium