A maradék hulladék mítosza

Éghetetlen és nem égetendő részek

A „maradék hulladék” megközelítőleg egyötöde (17,2%) éghetetlen anyag, beleértve a fémeket (13,3%) és az üveget (3,9%) is. Egy másik, közel egyötöd rész (18,1%) élelmiszer, amelynek – úgy tudjuk – átlagosan 70-80% a víztartalma. Amikor legutóbb megpróbáltam víz égetéséből energiát nyerni, nemsok sikerrel jártam. (Próbálják ki: ma este rakjanak egy kisebb tüzet, dobják rá a vacsorájukat, és figyeljék meg, mi történik.) Van még benne 4,3% kerti hulladék (könnyen komposztálható), illetve háztartási veszélyes hulladék 0,3 %-ban (olyan anyagok, amelyeket biztosan nem kellene elégetni) és textília 2,4%-ban(ezeket sem kellene elégetni). A fentieket összesítve: a maradék hulladék 42,3%-át teszik ki olyan anyagok, amelyeket nem lehet, nem kellene, illetve nem szabad elégetnünk. Így már jobban értjük, hogy a hulladékot energiává alakító üzemek (tulajdonképpen hulladékégetők) miért működnek olyan kis hatékonysággal, és hogy ez az energia miért kerül olyan sokba.

Nézzük, mi marad még!

  Papír és rostok adják a maradék hulladék teljes mennyiségének 26,6%-át. Ez felosztható újrahasznosítható (15%) és nem újrahasznosítható (11,6%) alkategóriákra. Az „újrahasznosítható” kategóriába tartozó papírt/rostot nyilván újra lehetne hasznosítani. De mi a helyzet a „nem újrahasznosítható” alkategóriával? Ennek meghatározása: komposztálható papír és higiéniai termékek. Ahogy a kidobott élelmiszerek esetében is, ennél a frakciónál is felmerül bennem a kérdés: vajon mennyi energiát nyerhetünk egy átázott pelenkából, továbbá hogy miért nem komposztáljuk a „komposztálhatóként”jellemzett papírt.  A „műanyagok” kategórián belül a következő a megoszlás: újrahasznosítható műanyag (3%), fólia (2,5%) és vegyes műanyag (6,8%). Ez összesen 12,3%.

Megéri

A kevert papír és műanyag kategóriák összesen 40%-ot tesznek ki. Képzeljük el, hogy megelőzéssel, csomagolóanyagokra vonatkozó szabályozással, újrahasználatot ösztönző adózási szabályokkal, a szelektív hulladékgyűjtés egyszerűsítésével (és persze az újrahasznosított anyagok piacának fejlesztésével) a 40% maradék hulladék kétharmada nem a szemétbe kerülne. Mi maradna? Az eredetileg 40%-ot kitevő papír/rost és műanyagkategóriákból mindössze13,6 %! Vajon tényleg megéri kommunális égetőt vagy hipermodern (és drága!) gázosító üzemeket építeni, csak hogy a keletkező hulladék ilyen kicsi töredékét kezelni tudjuk? Nem hiszem. Az az állítás, miszerint elértük a lehetséges maximális hulladékeltérítést (60%-nál), számomra nem helytálló. Mint minden más termék vagy szolgáltatás esetében, itt is vannak olyanok, akik nem használják ki teljesen a rendszer lehetőségeit - találhatunk köztük kis, közepes és nagymértékű felhasználókat is. A mostaninál tehát sokkal többet tehetnénk azért, hogy tovább ösztönözzük a lakosságot. Ahogy mondani szoktam, ha az embereket rá lehet venni arra, hogy a McDonalds-ban egyenek, akkor bármire rá lehet venni őket. Ne feledjük, hogy ma már tudjuk: a papír- és műanyaghulladékok tonnánkénti újrahasznosításával 2-3 tonna szén-dioxid képződését kerülhetjük el.

És ami még ezek után is megmarad...

Az utolsó, elég jelentős (18,6%) kategóriát az „égethető anyagok” alkotják. Ide tartoznakaz épületfelújításhoz használt anyagok, a vegyes termékek, illetve az egyéb anyagok. Képzeljük el, hogy internetes cserekereskedelemmel, átvevőhelyekkel, újabb hulladékfajták szelektív gyűjtésével illetve kereskedelmi visszavételi rendszerek segítségével ezt a kategóriát harmadára csökkenthetnénk: 6,3 % maradna az eredeti 18,6%-ból. Adjuk hozzá ehhez a papírból/rostból és műanyagból megmaradt 13,6%-ot (ld. fentebb)! Kétlem, hogy az így kapott összeg meghaladná a „maradék hulladék” 20%-át, azaz a teljes hulladék mennyiség 8%-át. Ez az ,ami valójában maradék hulladékként kezelendő, nem pediga 40%, amit sokan elégetésre szánnak. Csak 8%.

Fordította: Kovács Eszter és Kőrös Éva

Forrás: Solid Waste & Recycling, 2008 június-júliusi szám

A szerző a kanadai Sierra Clubhulladék-kampányosa, valamint a Waste Diversion Toronto nevű szervezet egyik alapítója