Szemétügyek Svájcban - érvek és ellenérvek

Na jó, egy darabkáját. Az Öko-Fórum Alapítványnak és a svájci Oekologie Helvetia-Hungaria Alapítványnak köszönhetően többedmagammal részt vettem egy tanulmányúton, melynek célja a svájci hulladékgazdálkodás feltérképezése volt. Illetve inkább az, hogy tapasztalatokat szerezve, igyekezzünk átmenteni belőle hazai viszonylatban is alkalmazható elemeket. Azon kívül, hogy barátságos és segítőkész helyi embereket ismertem meg, meglehetősen sok érdekességgel találtam szembe magam - és akkor még egy árva szó sem esett a svájci bicskákról...

Komposztálás a köbön

Szóval megjártuk Bácskát és Baranyát, illetve - helyi viszonylatban értsd - Luzern és Zürich városát. Voltunk égetőben és lerakóban, hulladékudvarban, elektronikai eszközöket szétszerelő üzemben, beszélgettünk helyi civil környezetvédő szervezet embereivel, láttuk, hogyan komposztálnak kicsiben, meg közepesben meg nagyban, de még egy biogáz-termelő üzemhez is volt szerencsénk... Mindent összevetve, legjobban azt hiszem az úton-útfélen fellelhető komposztálási rendszerek ejtettek ámulatba. Klasszak a szuper gyors, szuper csendes, szuper szagtalan és szuper kulturált emeletes és emelet nélküli vonatok; a tömérdek kerékpár; a pályaudvarok patyolat tiszta zuhannyal, WC-vel, WC papírral, továbbá fésülködőasztalokkal felszerelt mosdói; az összes sarkon megtalálható Külön Kutyakaki Tartó Kuka oldalán zacskóval és még sok minden más; de az én szememben a prímet mégiscsak a - svájciak által érthető módon zöld javakként ("grüngut") emlegetett - szerves hulladék kezelése vitte. A kertvégi komposztládától a nagyüzemi biomassza hasznosításig mindenre láttunk működő és életképes példát. Működő és Életképes - ha hangsúlyozhatom. Nem kavar az ÁNTSZ, nem passzív a lakos, nem hőbörög a szomszéd, nem ódzkodik a lakossági hulladék begyűjtéséért és elszállításáért felelős cég, nem hárít az önkormányzat. Egyszóval Svájcban a komposztálás nem macera, inkább a hétköznapokba beépült, egyszerű foglalatosság, akár a locsolás vagy egy szimpla bevásárlás.

A kert végében...

Van tehát az alapfok. Mikor a Környezettudatos Lakos - aki tisztában van vele, hogy a kerti és konyhai zöld hulladékot jobb visszajuttatni a természetes körforgásba, mintsem megsemmisítés céljából égetőbe paterolni - fogja magát, és kertjének egyik szegletében felállít egy komposztkeretet, még csak nem is drágát. Másnaptól pedig a krumpli héját meg a levágott füvet - egyéb képződő zöld töltelékkel egyetemben - nem a maradék szemetet gyűjtő kukába, hanem a komposztálóba hordja, ahonnan később az érett humuszt ágyásaiba, virágládáiba lapátolja. Ehhez a nem eget verően bonyolult és időigényes tevékenységhez segítséget is kap: önkormányzattól vagy zöld szervezettől útmutató kiadványt, továbbá lehetőséget arra, hogy az esetlegesen egyszerre túl nagy mennyiségben keletkező szerves frakciókat (avar, nyesedékek, fű, stb.) se kelljen a maradék szemét közé dobnia. A svájci szelektív gyűjtő rendszer ugyanis kiterjed a "zöld javak" begyűjtésére is: a zöld színű kukába bárki bedobhatja - jelenleg még ingyen - a háza táján keletkező szerves hulladékot, amit a helyi szolgáltató hétről hétre ürít, és aminek tartalmát a városi komposzttelepre szállítja. A látványt pöccre úgy kell elképzelni, mint egy átlagos magyar kukás autót, csakhogy ez a kocsi jelen esetben nem maradék szemetet szállít, hanem értékes szerves anyagot.

...és tömbházban

Alapfokról a középfokra lépve olyasmit láthattunk, amire kis hazánkban a legtöbb helyen igen erősen rácsodálkoznának: lakótelepi komposztálást. Svájci élménytúránk egyik reggelén vendéglátóink kifuvaroztak bennünket egy lakótelepre. Lehengerlő látvány volt, lévén a helyi gazdasági együtthatókból adódóan nem sok közös vonást mutatott mondjuk a békásmegyerivel. Ezen a hihetetlenül zöld, és már-már sírni valóan falfirka-mentes telepen 7 miniatűr komposzt-tér működik. A házak között, jobbára sövénnyel elkerített, rendezett placcokon folyik a komposztálás; sőt - ugyanitt - a családok közül egynéhány, aprócska ágyásokat is művel. A rendszer egyszerű. A komposzt-teret már a lakótelep tervezési fázisában megálmodják, építkezéskor tehát kézenfekvő tény, hogy ilyen szeglete is lesz a lakóövezetnek. Miután az új tulajdonosok beköltöznek, egy önkormányzati tanácsadó találkozót szervez a lakókkal (főként családanyákkal, háziasszonyokkal) és előadást tart számukra a komposztálás jelentőségéről, illetve a telepi komposztálás lehetőségeiről. Általában vannak olyan lakók, akik ezen a ponton vállalják, hogy felügyelik, és gyakorlatban elvégzik a komposzt-tér működtetését (komposzt halom átrakása, öntözése, takarása, a különféle összetevők megfelelő arányú keverése, stb.). Az indulást az önkormányzat egyszeri összeggel - leginkább eszközvásárlásra használható 1500 frankkal - támogatja, továbbá ingyenes és folyamatos szaktanácsadói segítséget is biztosít. A családok zöme tehát lelkesen hordja a konyhában, erkélyeken és a lakótelep zöldfelületein keletkező szerves hulladékot a mini telepekre; s bár a tapasztalatok szerint a lakók ritkán kezdeményeznek ilyesfajta tevékenységet, ha már beindul a rendszer, vagy adott a lehetőség, a többség szívesen csatlakozik. Az említett lakótelepen évente mintegy 8 tonna(!) anyagot dolgoznak fel így - helyben. A kész komposztot hasznosítják - szintén helyben: az épületek közti parkokba illetve a balkonnövények ládáiba kerül. Csak a látogatásunk helyszínéül szolgáló kisvárosban 60(!) ehhez hasonló lakótelep működik, melyeken összesen mintegy 2000 háztartás vesz részt a telepi komposztálásban. Akárcsak a kertes házak esetében, a lakók itt is pakolhatják a zöld hulladékot a városi szelektív gyűjtő rendszer zöld kukáiba, hiszen ha problémát okozna az időnként nagyobb mennyiségben begyűlő "többlet" kezelése, az a résztvevők kedvét szeghetné... A komposzt-programhoz nem csatlakozott családok szintén ide hordják a zöldet.

Hogyan csinálják nagyban?

A városi szelektív gyűjtő rendszerből kikerülő szerves anyagot a gyűjtőjáratok háromféle telepre szállíthatják (közülük az első kettő magánvállalkozásként működik).

Az egyik verzióban egy nagyobb mezőgazdasági területet művelő cégről van szó, itt prizmás komposztálás folyik. Ezt leginkább úgy kell elképzelni, hogy megy az ember egy hosszú földúton, mellette pedig nem túl magas, letakart halomban áll és érlelődik a szerves hulladék. A kupacot rendszeresen rakják, forgatják, ellenőrzik. A telepen évente mintegy 1000 t zöld hulladékot dolgoznak fel, ebből 600-700 t érkezik a helyi gyűjtőjáratokkal, a maradék pedig 10 km-es körzet más településeiről áramlik befelé. A kész komposztot a cég saját földjén hasznosítja, a felesleget meghirdetett akciókon a lakosság vásárolhatja meg. A "zöld javak" leadásáért az önkormányzat fizet a vállakozóknak, de a környékbeli kertészek által magán úton befuvarozott anyag komposztálása is pénzbe kerül. Az ide érkező zöld hulladék egyébként meglehetősen "tisztának" mondható - úgy tűnik, a svájciak fegyelmezett szelektálók - ugyanis 1 t hulladék csak nagyjából 50-60 kg szemetet, mint pl. madzag, műanyag zsák, stb. tartalmaz. Ez a komposztálási rendszer a mai magyar rendeletek alapján hazánkban sajnos nem megvalósítható.

Van aztán a családi vállalkozásként működtetett mega-komposzttelep. Ide is a városi gyűjtőrendszerből származó zöld miegymás érkezik - naponta mintegy 300 t - ám itt nem szabadtéri komposztálás folyik. A komposztáló műben egy hatalmas kamrába kerül az idegen anyagtól megtisztított és darált zöld hulladék, ahol azt beáramoltatott levegő segítségével, 50 °C fokon 7-10 hétig intenzív korhasztásnak vetik alá. A jó minőségű, kész komposztot kertészek, magánemberek vásárolják meg - becsületkasszás alapon (a magyar viszonylatban kevésbé ismert kifejezésnek az értelmező szótár oldalain lehet utána nézni) - de önkormányzati együttműködés keretein belül helyi rekultivációs programban is részt vesz a cég. Összedolgoznak egy áruházlánccal is: az eladatlan gyümölcs- és zöldségféleséget ide szállítja a bolt, a telepen termelt komposztot pedig üzleteiben árusítja.

Ha pedig nem a két telep egyikére viszik a szerves hulladékot, akkor az utolsó - talán legérdekesebb - alternatíva, a biogáz-termelő üzem. A rendszer - mely nem csak növényi, de állati eredetű hulladékot, illetve ételmaradékot is komposzttá alakít - erjesztéses folyamaton alapul. Éppen ezért, azokban a lakóövezetekben, melyekből a külön gyűjtött szerves hulladék ide kerül, nem csak zöld hulladékot, de ételmaradékot is tehetnek a lakók a zöld kukákba. A technológia hatalmas előnye, hogy akár egynemű biohulladék feldolgozására is alkalmas - pl. csak trágya, csak élelmiszer maradék, stb. - tehát ebben az esetben a sokszor fejtörést okozó, nagy mennyiségekben keletkező mezőgazdasági vagy élelmiszeripari hulladék sem jelent problémát. (A rendszer bemutatását a KukaBúvár következő számában közöljük.)

Végezetül

Hogy mi is a jó mindebben? Azt gondolom, sok minden. Leginkább az, hogy a komposztálással a szerves anyagok visszajutnak a természetes körforgásba. Hogy, ha nem a "maradék" szemétbe keverednek, akkor kevesebb hulladékról kell ártalmatlanítással (égetés, lerakás) gondoskodni. Hogy, ha az ember kertjében vagy lakótelepi zöldfelületén komposztál, akkor még a szállításból és komposzt-üzem működtetéséből eredő környezetterhelés is kiiktatható. Hogy - a biogáztermelő üzem esetében - olyan szerves hulladékokról is gondoskodni lehet, melyek eddig sok helyütt problémát okoztak vagy kihasználatlanul maradtak a bennük rejlő lehetőségek. Hogy a komposzttal javított talaj szerkezete jobb, továbbá nem - vagy kevésbé - igényel műtrágyákat. A sor tovább folytatható. Magyarországon a komposztálás - mind a helyi, mind a nagyüzemi - még tétova lábakon jár. Inkább csak járkál. Vannak már lelkes kezdeményezések; van olyan változat, amely kevésbé lelkes de jogszabályi alapon kötelező jellegű; s talán olyan is, amelyik már alapjáraton profitszerzési elgondolásokkal indult - "varietas delectat". Viszont jó lenne, ha hosszú távon nálunk is olyan jól szervezett, egymásra épülő rendszerek alakulnának ki, mint Svájcban - ehhez pedig nagy szükség lenne a különféle szektorok közti együttműködésre.