Nulla Hulladék Hierarchia 8.0
A hulladékhierarchiáról és a Nulla Hulladék Hierarchiáról korábban is írtunk, ám azóta jópár év eltelt, és megérett rá az idő, hogy ismét elővegyük a témát. Az alábbiakban bemutatjuk a Nulla Hulladék Hierarchia legújabb, 8.0-ás verzióját.
Háttér
A világ minden táján ilyen vagy olyan formában a környezetszennyezés megelőzésének hierarchiája bele van építve az újrahasznosítási szabályozásba, a szilárdhulladék-kezelési tervekbe és az erőforrásmegőrző programokba, amelyekben az szerepel, hogy a lerakóban történő elhelyezést megelőzően ki kell nyerni az újrahasznosítható anyagokat. Sok szervezet erre a negyedik R-re, azaz a recovery-re (magyarul kinyerés) fókuszált a hierarchia felsőbb szintjei helyett. Ennek eredményeképpen költséges rendszerek jöttek létre, amelyeket arra terveztek, hogy megsemmisítsék az anyagokat, nem pedig olyanok, amelyek csökkentik a környezeti terhelést és elősegítik az erőforrások megfelelő használatát. Emiatt, valamint az elmúlt pár évtizedben kialakult egyéb erőforrás-megsemmisítő rendszerek miatt, a Nemzetközi Nulla Hulladék Szövetség (ZWIA) elfogadta az egyetlen nemzetközi szakértők által is elbírált Nulla Hulladék Hierarchiát, amely az első három R-re helyezi a hangsúlyt. Ezek a következők: Reduce (hulladékcsökkentés), Reuse (újrahasználat), Recycle (újrahasznosítás), az utóbbiba beleértve a komposztálást is.
A hierarchia célja
A Nulla Hulladék Hierarchia olyan irányelveket és stratégiákat ír le, amelyek elősegítik a Nulla Hulladék rendszert, az anyagok legmagasabb szintű és legmegfelelőbb felhasználásától a legalacsonyabb szintűig. A Nulla Hulladék Hierachia úgy lett megalkotva, hogy minden célcsoportnak megfeleljen, a döntéshozóktól az iparon át az egyénig. A hierarchia létrehozásának célja, hogy az mélyebb értelmet adjon a nemzetközileg elismert 3R-nek (Reduce/hulladékcsökkentés, Reuse/újrahasználat, Recycle/újrahasznosítás); a hierarchia csúcsán ösztönözze a szabályozást, aktivitást és befektetést; és útmutatást biztosítson azoknak, akik olyan rendszereket vagy termékeket szeretnének előállítani, amelyek közelebb visznek minket a Nulla Hulladékhoz. A Nulla Hulladék elgondolást jelentéssel tölti meg azzal, hogy segítséget nyújt a tervezésben és a javasolt megoldások kiértékelésében. A felhasználókat arra ösztönzi, hogy olyan szabályozást és tevékenységeket dolgozzanak ki, amelyek a hierarchia csúcsáról indulnak ki.
A Nulla Hulladék meghatározása
„Nulla Hulladék: minden erőforrásunk megőrzése minden termék, csomagolás és anyag felelős termelésével, fogyasztásával, újrahasználatával és kinyerésével, azok elégetése nélkül úgy, hogy azok ne szennyezzék a talajt, vizeket vagy a levegőt, vagy bármilyen veszélyt jelentsenek a környezet vagy az emberi egészség számára.”
8.0 változat – utoljára 2022. május 19-én frissítve
ÚJRAGONDOLÁS/ÁTTERVEZÉS Rendszerszintű változtatás a zárt lánc (closed loop) modell irányába; a rendszerek áttervezése azzal a céllal, hogy elkerüljük a szükségtelenés/vagy pazarló fogyasztást. Tevékenységek, amelyek az anyagok használatának jelenlegi lineáris felhasználásának eredendő okaival foglalkoznak. |
1 | Át kell gondolni, hogy az adott dolog megvásárlása szükséges-e, és vissza kell utasítani a szükségtelen, kéretlen árucikkeket. |
2 | Olyan termékeket kell előállítani és vásárolni, amelyek újrahasznált, újrahasznosított vagy fenntartható forrásból származó, nem mérgező anyagokból készültek, tartósak, javíthatók, újrahasználhatók, teljesen újrahasznosíthatók vagy komposztálhatók, továbbá könnyen szétszerelhetők. |
3 | A finanszírozást és pénzügyi ösztönzőket át kell irányítani a szűz természeti erőforrások használatáról a Körforgásos Gazdaság támogatására. |
4 | Új ösztönzőket kell törvénybe iktatni az anyagok körkörös felhasználása érdekében, a pazarló gyakorlatokat pedig szintén törvényileg vissza kell szorítani. |
5 | Elő kell segíteni a változást a tekintetben, hogy a végfelhasználó igényeit a javak „birtoklása” helyett a javak „közös használata” és szolgáltatások biztosítása vegye át. |
6 | Támogatni és bővíteni kell az olyan rendszereket, ahol a termékgyártásban a termék teljes életciklusát szem előtt tartják, megfelelve a Nulla Hulladék Hierarchiának, és fenntarthatóbb termékek és folyamatok felé mozdulnak el. A gyártók visszaveszik a termékeiket és a csomagolást egy olyan rendszerben, amely a Nulla Hulladék Hierarchia szerint működik. |
7 | Meg kell határozni, majd ki kell vezetni azokat az anyagokat, amelyek a Zárt Lánc Rendszerek* szempontjából problémát jelentenek. |
8 | Elő kell segíteni, és létre kell hozni olyan szakpolitikákat és rendszereket, amelyek a Helyi Gazdaságokat* ösztönzik és támogatják. |
9 | Át kell gondolni, hogy mik azok a dolgok, amelyeket feltétlen meg kell vásárolnunk, és meg kell találni a termékek birtoklásának alternatíváit. |
10 | Tájékoztatni kell a törvényhozókat, hogy a kapott információra tudják alapozni a döntéseiket. Meg kell szűntetni vagy ki kell küszöbölni azon rendszereknek a használatát, amelyek szükségtelen fogyasztáshoz vezetnek. |
11 | Meg kell szűntetni vagy ki kell küszöbölni azon rendszereknek a használatát, amelyek szükségtelen fogyasztáshoz vezetnek. |
* A meghatározásokat lásd lent.
HULLADÉKCSÖKKENTÉS Olyan intézkedések, amelyek csökkentik az erőforrások, termékek és anyagok mennyiségét és mérgezőanyag-tartalmát, valamint azok környezetre és emberi egészségre gyakorolt káros hatását. (Bár itt hulladékcsökkentésről beszélünk, tisztában vagyunk vele, hogy fontos, hogy az emberek az alapvető szükségleteiket ki tudják elégíteni; tehát nem mindenkinek kell csökkentenie a hulladékát.) |
12 | Meg kell tervezni a romlandó élelmiszerek fogyasztását és megvásárlását, hogy ne kelljen kidobnunk őket, mert nem fogyasztottuk el őket, és megromlottak. |
13 | Meg kell valósítani a fenntartható beszerzést*, ami segíti a társadalmi és környezetvédelmi célok megvalósulását és a helyi piacokat. |
14 | Minimalizálni kell mind az általunk használt anyagok, a bennük levő mérgező anyagok mennyiségét. |
15 | Minimalizálni kell a termékek, a termékhasználat és a szolgáltatások biztosításának karbonlábnyomát. |
16 | Olyan termékeket kell választani, amelyek hasznos élettartama a lehető leghosszabb, és megvan bennük az újrahasználat lehetősége. |
17 | Olyan termékeket kell választani, amelyek anyaga könnyen és folyamatosan újrahasznosítható. |
18 | Priorizálni kell az emberek számára fogyasztható ételeket. |
19 | Priorizálni kell az állatok számára fogyasztható ételeket. |
* A meghatározásokat lásd lent.
ÚJRAHASZNÁLAT Olyan tevékenységek, amelyek által a termékek vagy azok alkotó elemei ugyanarra vagy hasonló célra felhasználhatók, mint amire eredetileg szánták őket. Olyan tevékenységek, amelyek elősegítik a termékek folytatólagos használatát oly módon, hogy azok értéke, hasznossága és funkciója megmarad. |
20 | Maximalizálni kell az anyagok és termékek újrahasználatát. |
21 | Karban kell tartani, meg kell javítani, vagy fel kell újítani, hogy megtartsák az Értéküket, használhatóságukat és funkciójukat. |
22 | A szétszedett alkatrészekből kell újragyártani; szét kell szerelni és meg kell tartani a „pót” alkatrészeket, hogy azokat fel lehessen használni a még használatban lévő termékek javításához. |
23 | A termékek számára az eredeti funciójuktól eltérő más használatot kell találni. |
* A meghatározásokat lásd lent.
ÚJRAHASZNOSÍTÁS/KOMPOSZTÁLÁS Tevékenységek, amelyek által a kidobott dolgok mechanikusan újrafeldolgozásra kerülnek, és új termékek vagy anyagok készülnek belőlük, vagy biológiai úton feldolgozásra kerülnek, hogy újra talaj legyen belőlük. |
24 | Támogatni és bővíteni kell a rendszereket, hogy az anyagok az eredeti zárt termékláncban maradjanak, és meg kell óvni az anyagok teljes hasznosságát. |
25 | Olyan terelőrendszereket kell fenntartani, amelyek lehetővé teszik az anyagok legmagasabb szintű és legjobb hasznosítását, beleértve a szerves anyagokat is. |
26 | Az anyagokat a lehető legmagasabb szinten kell újrahasznosítani és használni. |
27 | Mindenhol, ahol lehetséges, a változásokhoz alkalmazkodó helyi piacokat és felhasználást kell kialakítani az összegyűjtött anyagok számára. |
28 | Ösztönzőket kell biztosítani a komposztálás gördülékenysége érdekében, és vissza kell forgatni az alapanyagokat. |
29 | Támogatni és bővíteni kell a komposztálást, méghozzá a lehető legközelebb a szerves hulladék keletkezésének helyszínéhez (előnyben részesítve az otthoni, helyben történő vagy helyi komposztálást). |
30 | Ahol nem lehetséges az otthoni/decentralizált komposztálás, ott el kell gondolkodni az ipari komposztáláson, továbbá – amennyiben a helyi körülmények azt szükségessé vagy lehetővé teszik – az anaerob lebontáson mint lehetséges megoldáson. |
ANYAGOK VISSZANYERÉSE/ANYAGÁBAN TÖRTÉNŐ ÚJRAHASZNOSÍTÁS Bármilyen művelet, amivel további anyagokat menthetünk meg az után, hogy a fent felsorolt tevékenységeket végrehajtottuk. Ez nem tartalmazhatja az energetikai hasznosítást vagy az olyan anyagokká történő átalakítást, amelyeket azután tüzelőanyagként vagy más módon energia előállításához használnak, ezek a gyakorlatok nem elfogadhatók. |
31 | Maximalizálni kell az anyagok visszanyerését és újrahasznosítását a vegyes hulladékból alapos szétválogatást követően. |
32 | A repolimeriázicó (amkor műanyagból műanyagot állítunk elő, P2P) típusú vegyi feldolgozás, mint lehetséges megoldás, csak olyan anyagoknál jöhet szóba, amelyek nem alkalmasak a mechanikai úton történő újrahasznosításra. |
33 | Feltöltés* |
* A meghatározásokat lásd lent.
MARADÉKHULLADÉKOK KEZELÉSE Olyan hulladékok kezelése, amelyek nem jelentenek veszélyt sem a környezetre sem az emberi egészségre. Ki kell elemezni, hogy mi lett kidobva és miért. |
34 | Meg kell vizsgálni a megmaradt anyagokat, és a kapott információ segítségével finomhangolni kell a rendszereket, újra kell gondolni, csökkenteni, újrahasználni, és újrahasznosítani kell a hulladékot annak érdekében, hogy megelőzzük a további hulladékok keletkezését. | |
35 | Biztosítani kell a káros hatások minimalizálását az erjeszthető anyagok biológiai immobilizációja által. Energiavisszanyerés kizárólag olyan rendszerek alkalmazásával történhet, amelyek Biológiai Hőmérsékleten és Nyomáson működnek.* | |
36 | Ösztönözni kell az erőforrások megóvását, és vissza kell szorítani a megsemmisítéssel történő hulladékkezelését* | |
37 | Úgy kell megtervezni a rendszereket és infrastruktúrát, hogy azok alkalmazkodni tudjanak a csökkenő mennyiségű és megváltozott összetételű hulladékokhoz. | |
38 | Minimalizálni kell a Gáztermelést és kibocsátást*, és maximalizálni kell a gáz felfogását. | |
39 | A jelenlegi hulladéklerakó-kapacitást kell kihasználni, és maximalizálni kell a lerakók élettartamát.* | |
40 | A felelős hulladékkezelés jegyében meg kell akadályozni a környezetre és az emberi egészségre veszélyt jelentő hulladékok kijutását a környezetbe. |
* A meghatározásokat lásd lent.
ELFOGADHATATLAN Olyan rendszerek és politikák, amelyek ösztönzik a pazarlást, vagy veszélyt jelentenek a környezetre és az emberi egészségre. |
41 | Nem szabad engedni az olyan politikákat és rendszereket, amelyek ösztönzik a megsemmisítés formájában történő ártalmatlanítást és/vagy a hulladékok megsemmisítését. |
42 | Nem szabad engedni az olyan megsemmisítés formájában történő ártalmatlanító rendszereket, amelyek léte a hulladék folyamatos termelésétől függ. |
43 | Nem szabad engedni a hulladékok Égetőben történő megsemmisítését* |
44 | Nem szabad engedni a hulladékok felhasználását olyan termékek vagy anyagok gyártásához, amelyek kockázatot jelentenek, vagy kárt okoznak a környezetben és az emberi egészségben. |
45 | Nem szabad engedni a hulladékok vegyi úton történő tüzelőanyaggá alakítását* (azaz a műanyagok vegyi eljárással történő átalakítását tüzelőanyaggá) |
46 | Nem szabad engedni a hulladékok cementégető kemencékben való felhasználását. |
* A meghatározásokat lásd lent.
Irányadó kérdések
A hét R | Irányadó kérdés | |
Rethink / Redesign (újragondolás/áttervezés) | Mi vezetett a jelenlegi lineáris anyaghasználathoz, és min kell változtatni, hogy elmozdulhassunk a zárt lánc modell irányába? Hogyan tudjuk áttervezni a rendszereket, hogy ne legyen szükségtelen vagy pazarló fogyasztás? | |
Reduce (hulladékcsökkentés) | Mi segíti elő a kevesebb anyag, és kevesebb mérgező anyag használatát? | |
Reuse (újrahasználat) | Mi segíti elő a kevesebb anyag, és kevesebb mérgező anyag használatát? Mi segíti elő azt, hogy jobban hasznosítsuk a már meglevő termékeinket olyan módokon, hogy azok értéke, hasznossága és funkciója megmaradjon? | |
Recycle/Compost (újrahasznosítás/komposztálás) | Hogyan biztosíthatjuk, hogy az anyagok visszakerülnek az anyagkörforgásba? | |
Material Recovery (anyagok visszanyerése/anyagában történő újrahasznosítás) | Mi lett megmentve a vegyes hulladékból? | |
Residuals Management (maradványhulladékok kezelése) | Mi lett megmentve a vegyes hulladékból? Mi az, ami még megmaradt, és miért? Mi az, amit ki kell szednünk a rendszerből, aminek eleve nem is szabadott volna belekerülnie? Hogyan kezeljük a maradékot rugalmasan, hogy továbbra is ösztönözzük a Nulla Hulladék felé történő elmozdulást? | |
Unacceptable/Regulation (Elfogadhatatlan/Szabályozás) | Mik azok a rendszerek, amelyek ösztönzik a pazarlást, és nem kellene létezniük? |
Vezérelvek
Vezérelv | Meghatározás |
Zárt láncú rendszerek | Olyan rendszereket kell tervezni, amelyek erőforrásfelhasználás szempontjából zárt láncúak, nem lineárisak. |
Közel a forráshoz | A folyamatoknak ésszerű közelségben kell lennie a forráshoz. |
Energiamegtakarítás | Több energiát tudunk megtakarítani, és a globális felmelegedés hatását is tudjuk csökkenteni azzal, ha csökkentjük a hulladékunkat, újrahasználunk termékeket, újrahasznosítunk és komposztálunk, mint amennyit nyerünk azzal, ha elégetjük a hulladékot, vagy kinyerjük a lerakókból a depóniagázt. |
Ne szállítsunk külföldre káros anyagokat | Ne exportáljuk a mérgező vagy esetlegesen mérgező anyagokat, valamint az olyan anyagokat, amelyeknek korlátozott vagy nem meghatározott az újrahasznosznosítási piaca, és más régiókban lerakóba vagy égetőbe kerülnek. |
A közösség bevonása | Elő kell mozdítani a változást, és népszerűsíteni kell a működő rendszereket a közösségekben, ezzel elősegítve az érdemi és fenntartható részvételt, elmélyíteni az emberek tudását, elősegíteni, hogy változtassanak a szokásaikon és a felfogásukon. |
Legmagasabb szintű és legjobb felhasználás | Olyan anyagokat és termékeket kell előállítani, amelyek a hierarchia lehető legmagasabb szintjén helyezkednek el, ott kell őket tartani, és ameddig lehet, meg kell őket őrizni a hasznosítási láncban. Olyan különböző termékeket és anyagokat kell beszerezni, amelyekből olyan tiszta és piacképes termékek állíthatók elő, amelyek aztán az újrahasználható, újrahasznosítható vagy komposztálható áramba helyezhetők. |
Információ és fejlesztés | Információkat kell gyűjteni a rendszerekről, és visszacsatolást biztosítani a folyamatos fejlesztés érdekében. |
Helyi gazdaságok | A helyi gazdaságok (termelés, megjavítás és feldolgozás) növekedésének és terjeszkedésének elősegítése, a szállítás által generált üvegházhatású gázok csökkentése, az elszámoltathatóság és rugalmasság javítása és a javítási és alkatrész lehetőségek növelése érdekében. |
Az anyagok erőforrások | Az anyagokat folyamatos használatban tartása, elsődlegesen a már meglévő anyagok használata, nem pedig a szűz természeti erőforrásoké. |
A környezetbe történő kibocsátás minimalizálása | A környezetre és az emberi egészségre veszélyes összes földbe, vízbe és levegőbe történő kibocsátás minimalizálása, beleértve a klímaváltozásért felelős gázok kibocsátásának minimalizálását. |
Alternatív költségek | A beruházásoknál figyelembe kell venni az alternatív költségeket és biztosítani kell, hogy a beruházások a hierarchia lehető legmagasabb szintjén legyenek. |
Elővigyázatosság | Annak megakadályozása, hogy a környezetre veszélyes anyagok vagy tevékenységek, káros hatást gyakoroljanak a környezetre, még akkor is, ha nincs egyértelmű tudományos bizonyíték rá, hogy egy bizonyos anyag vagy tevékenység környezetkárosító. |
A szennyező fizet | Bárkinek, aki környezeti kárt okoz, vagy az erőforrások kimerüléséhez hozzájárul, meg kell fizetnie annak “teljes költségét”, ösztönözve az ipari vállalatokat, hogy a környezetvédelmi költségeket is építsék be, és az jelenjen meg a termékek árában. |
Fenntartható rendszerek | Olyan rendszereket kell kialakítani, amelyek igény szerint átalakíthatók, rugalmasak, méretezhetők, ellenállók és a helyi és globális ökoszisztéma korlátait figyelembe veszik. |
* Meghatározások
Kifejezés | Meghatározás | |
Biológia hőmérséklet és nyomás | A természetes, hozzáadott energia felhasználása nélkül létrejött környezeti hőmérséklet és nyomás, amely semmi esetben sem haladja meg a 100 Celsius fokot vagy 212 Fahrenheit fokot.(1) | |
Feltöltés | Bármilyen művelet, amely során nem veszélyes és nem szennyezett inert anyagokkal, például kővel, földdel, agyaggal, homokkal, téglával, porcelánnal, kerámiával vagy üveggel töltik fel a kitermeléssel érintett területeket rekultiváció vagy tereprendezés céljából. A feltöltéshez használt hulladékoknak a fent említett célnak meg kell felelniük, és mennyiségük nem haladhatja meg a cél eléréséhez szükséges mennyiséget. | |
Körkörös gazdaság | Egy olyan ipargazdaság, amelynek rendeltetése és célja, hogy visszaállítsa az eredeti állapotot, következésképpen az anyagáramlás két fajtája létezik benne: a szerves tápanyagok úgy vannak megalkotva, hogy biztonságosan vissza tudjanak kerülni a bioszférába, a nem szerves anyagok pedig úgy, hogy magas minőségben forogjanak vissza a gazdaságba anélkül, hogy a bioszférába kikerülnének. Az anyagokat ebben a rendszerben következetesen újrahasználják, nem válnak szemétté. Minden olyan módszer, amelynek következtében az anyagok kikerülnek a körforgásból (mint amilyen az égetés, együttégetés, tüzelőőanyaggá alakítás, fűtőagyagként történő hasznosítás) a Körkörös Gazdaság rendszerén kívül esik. A körkörös gazdaságot egyértelműen kell meghatározni, hogy megfeleljen a Nulla Hulladék Hierarchiának, és az energetikai hasznosítás ne úgy jelenjen meg benne, mint ami jobb megoldás, mint a lerakóban történő elhelyezés. | |
Újrahasznosítás céljából történő vegyi feldolgozás | A szénalapú anyagok, pl. a műanyagok átpolimerizálása (műanyagból műanyagot vagy P2P), azaz új polimerekként történő újrahasznosítása nem tüzelőanyagként történő hasznosítás céljából. A használt módszer lehet szolvolízis, a műanyagok oldószeres-alapú tisztítása, és hasonlók. Az újrahasznosításhoz visszanyert műanyag nem lehet kevesebb, mint az eredetinek a 90%-a. | |
Tüzelőanyag előállítása céljából történő vegyi feldolgozás | Bármilyenfajta eljárás (például műanyagból tüzelőanyag, P2F) amely során – jellemzően termikus krakkolásal – a műanyagokban található szén nagy része átalakul szintetikus gázzá és/vagy más tüzelőanyaggá. Ezt helytelenül „vegyi/kémiai újrahasznosításnak” vagy „magasszintű újrahasznosításnak” is nevezik. | |
Zárt lánc rendszer | Egy olyan rendszer, amely nem a rendszeren kívülről jövő anyagokra hagyatkozik, ellentétben a nyílt lánccal, ahol az anyagok kívülről jöhetnek a rendszerbe, illetve távozhatnak belőle. | |
Hulladékkezelés megsemmisítéssel | A hulladékká vált anyagok lerakóba vagy hulladékégetőbe* kerülnek. | |
Hulladékok | Olyan anyagok, amelyektől azért szabadulnak meg, mert a tulajdonosuk számára már nem hasznosak vagy nem kívánatosak. Ilyenek többek között az újrahasználatra, komposztálásra, újrahasznosításra, lerakóba vagy hulladékégetőbe kerülő anyagok. | |
Hulladékégetés | A hulladékégetés a hulladékanyagok égetéssel történő megsemmisítését vagy hővé alakítását/kezelését jelenti, amely során az hamuvá/salakká, szintetikus gázokká, füstgázzá, tüzelőanyaggá vagy hővé alakul. A hulladékégetéshez használt égetőmű lehet helyhez kötött vagy mozgó, hasznosíthatja a keletkezett hőt vagy energiát, és lehet egy- vagy többlépcsős. A hulladékégetés bizonyos formái a következőképpen írhatók le: erőforrás-visszanyerés, energiavisszanyerés, szemétből gőz, hulladékból energia, energia hulladékból, fluidágyas eljárás, katalitikus krakkolás, biomassza, gőzüzemű áramfejlesztés (hulladékégetés), pirolízis, termolízis, gázosítás, plazmasugaras égetés, magas hőmérsékleten történő depolimerizáció, hulladékból származó tüzelőanyag vagy a műanyagok vegyi úton történő átalakítása tüzelőanyaggá. | |
A gáztermelés és -kibocsátás minimalizálása | A keletkezési helyüknél külön gyűjtött szerves anyagok kizárása és a hulladéklerakóba kerülő anyagok biológiai stabilizálása. Az olyan már meglévő hulladéklerakó cellák esetében, ahol elhelyeztek nem stabilizált szerves anyagokat is, a gáztermelést minimalizálni kell az esővíz elvezetésével és azzal, hogy nem vezetik vissza a csurgalékot. A metánkibocsátás minimalizálása érdekében a zárt cellákat véglegesen le kell takarni, és a gázgyűjtő rendszert a lezárást követően pár hónapon (nem pedig éven) belül ki kell építeni. Magas szívási teljesítményt kell alkalmazni a gázgyűjtő kutaknál, és tilos lefojtani a kutakat vagy időszakosan lekapcsolni azokat annak érdekében, hogy nőjön a metántermelés. A gázban lévő mérgező anyagokat ki kell szűrni valami szilárd közeggel, amelyet ezt követően tárolókban kell elhelyezni, és a helyszínen tárolni. Figyelem: ez nem tekinthető megújuló energiának. | |
Problémás a zárt láncú rendszer szempontjából | Olyan anyagok, amelyeket nehéz újrahasznosítani vagy komposztálni, vagy megnehezítik más anyagok újrahasznosítását vagy komposztálását. Ezek lehetnek egy bizonyos anyagon lévő szennyeződések (például a biológiailag lebomló műanyagok bizonyos fajtái vagy a zöldségeken és gyümölcsökön található matricák) vagy olyan anyagok, amelyek eldugítják a feldolgozó rendszereket (pl. műanyag zacskók). | |
Felelősen Kezelt Hulladéklerakók | A hulladéklerakók kezelése oly módon, hogy az a lehető legkevésbé szennyezze a talajt, a vizet vagy a levegőt, károsítva a környezetet és az emberi egészséget. Ennek része kell legyen a hulladéklerakó bezárásának terve és a pénzügyi felelősség. | |
Fenntartható vásárlás | Az áruk és szolgáltatások vásárlása, ami figyelembe veszi mind a gazdasági értéket (ár, minőség, elérhetőség és funkcionalitás) mind az áruk és szolgáltatások környezeti és társadalmi hatásait helyi, regionális és globális szinten is. | |
Érték | Valaminek a fontossága, értéke, hasznossága, ez lehet gazdasági, társadalmi, környezetvédelmi, kulturális vagy érzelmi. |
(1) Hacsak előkezelésként nincs szükség magasabb hőmérsékletre (pl. betegségek megelőzése vagy kórokozók ártalmatlanítása érdekében), amely azonban nem haladhatja meg a 150 Celsius fokot, hogy aztán az komposztálásra vagy anaerob lebontásra kerüljön, az előkezelést soha nem szabad az anyag megsemmisítésére alkalmazni.
8.0 változat — Utolsó frissítés: 2022. május 19.
Fordította: Markó Gergő
Forrás: ZWIA