Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 2 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Komposztünnep 2022 - eredményhirdetés és beszámoló

  • 2022. december 15.
  • Peti

A 2022-es Komposztünnep felhívásban a "Talaj - Élet - Egészség" hármas témáját kínáltuk kicsiknek és nagyoknak. Az ajánlott aktivitásokon túl idén is lenyűgöző programok valósultak meg, hála az elkötelezett és kreatív pedagógusoknak, valamint a témára igencsak nyitott gyermekeknek és családoknak. Összefoglalónkból nem csak a szakmai zsűri által díjazott csoportokra derül fény, hanem a többi, kiemelkedő és példaértékű programot is bemutatjuk. (Összeállította: Nagy Andrea)

A 2022-es évben a talajra és az egészségre, ezek kapcsolatát megteremtő komposztra hívtuk fel a figyelmet.

Regisztráció 49 helyről érkezett 2022. október 10-ig. A megvalósult programok beszámolóit az alábbiak szerint kaptuk meg. 

Az óvodák és bölcsődék 25 települést képviseltek és 53 óvodai/bölcsődei csoportot érintettek, 1207 résztvevővel. 

Az iskolák 10 települést érintettek és 854 résztvevőt számoltunk össze. 

Civil szervezettől egy beszámoló érkezett, 150 fős közvetlen és közvetett eléréssel. 

Tehát idén 2211 fő vett részt a komposztünnepi eseményekben a beérkezett beszámolók alapján.

 

Itt tekinthetők meg az interaktív térképen a 2022-es Komposztünnep beszámolói alapján a részletek:

 

 

 

A részletes beszámoló előtt nézzük a 2022-es Komposztünnep eredményeit.

A szakmai zsűri szempontjai alapján (pl: a program újszerűsége, minősége, bevont és elért emberek száma, az idei téma feldolgozása, hosszú távú fenntartás, stb...) alapján az alábbi eredményeket hirdetjük:

 

Óvodai kategória

1. díj: Szentendre, Szivárvány Óvoda, Süni csoport

2. díj: Budapest, XVI. kerület, Cinkota, Huncutka Óvoda, Katica csoport

3. díj: Pilismaróti Mesevár Óvoda

különdíj: Pápai Édenkert Református Óvoda

 

Iskolai kategória:

1. díj: Pecöl, Zichy Antónia Általános Iskola Gróf Erdődy Ferenc Tagiskolája

2. díj: Csíkszereda-Csíktaploca, Xantus János Iskola

3. díj: Pécs, Éltes EGYMI Kézségfejlesztő Szakiskola

 

Civil szervezet kategória:

1. díj: Árpádföldi Polgárok Érdekközössége

 

Gratulálunk a nyerteseknek. Az ajándékcsomagok értékes könyveket, foglalkoztató füzeteket, Kertkaland társasjátékot tartalmaznak. A csomagokat januárban küldjük el az érintetteknek, illetve személyesen is átvehetők a Humusz Házban.

 

Az óvodai aktivitás minden évben kimagasló, idén is így alakult. Döntően a tematikus hetet választották a pedagógusok, de 2-3-4 hetes periódusra is terveztek. A programok óvodai csoportokban, avagy teljes óvodai részvétellel valósultak meg. Az iskolákban generációk közötti tanulási formák is megjelentek (Pécel Fáy SZKI és 2 városi óvoda, Csíkszereda Xantus János iskola és óvoda), valamint az öko szakkörök, ökoteam voltak aktívak. 

 

Mese

A meseolvasásban (óvodában, kisiskolások körében és speciális igényű diákoknál egyaránt) toronymagasan a legnépszerűbb Orgoványi Anikó: Guszti a giliszta komposztál című meséje volt. Ezt számtalan formában adták elő a gyerekeknek, akár bábozással, akár dramatikus feldolgozásban. A mesék sorában továbbiak is szerepeltek például: Kovács Barbara: Öcsike és a földigiliszta, Bartos Erika: Százlábú, Bagolyné Szűcs Andrea: Mese a kis gilisztáról, további meseszereplők is akadtak a telhetetlen hernyócska, Csupaháj, Komposzt Karcsi, de akár rajzfilm is, melyben Caillou, aki komposztál.

Voltak óvónők által írt saját mesék, például a Csíktaploca-i óvodában komposztálásról, avagy a Mezőberényi Mosolygó Központi Óvodában a kis vakondról.

 

Komposztlakók

Idén a leggyakrabban megemlített, megfigyelt, tanulmányozott komposztlakó a földigiliszta volt. Egyrészt találkoztak vele a gyerekek a komposztban, aztán eső után az aszfalton, de akár a horgászboltban is vettek gilisztákat, hogy megfigyelés után gilisztafarmba tegyék, majd a pár hetes talajmozgatási megfigyelés végén az élőhelyére visszavitték őket. 

A gilisztafarm készítés nagyon kedvelt, nem véletlenül, hiszen nagyon jól megtapasztalhatják a gyerekek, ahogy a rétegek keverését megvalósítják a giliszták. Vermikultúra is készült Pécsett (Éltes EGYMI) saját barkácsolásban, ők gilisztaháznak nevezték el.

1

Gilisztaház a pécsi Éltes Készségfejlesztő EGYMI-ben 

 

Itt említenénk meg, hogy van hazánkban kifejezetten komposztgilisztákat szaporító vállalkozás, mely az Iskolakert programba is bekapcsolódott. Az intézmények interneten rendelni tudnak kisebb, avagy nagyobb tételben is gilisztákat. (Compastor Company – info(kukac)compasztor(pont)hu)

A komposztlakók valóban kiskedvenccé váltak ebben az évben, s még milyen sokféleképpen! Horgolással készültek szépségek és varrott pajorok is a Pécsi Éltes EGYMI-ben, zoknibábok sokfele, fonalgiliszták, körmöcskén font giliszták, levélfűzéssel giliszták, só-liszt vagy hagyományos gyurma, nagyméretű ászka, atka, giliszta és százlábú formájában. (Pilismarót- Mesevár, Szentendre-Szivárvány, Pécs – Zsolnay Óvoda, Budapest 16. kerület - Cinkotai Huncutka óvoda)

 

2

Guszti a giliszta, Zozo a százlábú, Katka atka, és az Szuszi Ászka (Szentendre, Szivárvány Óvoda, Süni csoport)

 

3

Torna a zoknigiliszta kiskedvencekkel a Cinkotai Huncutka Óvoda Katica csoportjában

 

4

Horgolt rovarok és bogarak a Pécsi Éltes EGYMI-ben készültek, hogy a speciális igényű gyermekek megismerkedjenek az ízeltlábúak fejlődési fázisaival

 5

Horgolt giliszták az Árpádföldi Polgárok Egyesülete ügyes kezű nagymamái által

 

Komposzt matematika

Kértünk ötleteket és megvalósult számolós, mérős feladatokat is! Izgalmas és közkinccsé tehető anyagok is érkeztek. Többen sorozatokkal (tök, fűszerpaprika), giliszta mérésekkel, földkeveréssel számoltak. 

„A betakarított tökökkel sorozatokat alkottunk, szín szerint, forma szerint válogattuk, halmazokat hoztunk létre, számlálgattuk, átlépegettük, átugrottuk, görgettük őket a torna során. Tervezgettük, hogy melyikből ültessünk többet jövőre. Készítettünk egy olyan társasjátékot is, ahol a cél a tök formájú játéktáblák megtöltése tökmagokkal. Ahányat dob a játékos, annyi tökmagot tehet a táblára a megrajzolt tökmagformára. Az nyer, akinek hamarabb betelik a táblája.” (Szentendre, Szivárvány Óvoda, Süni csoport)

A Pápai Édenkert Óvoda Süni csoportjától (Vargáné Kis Judit és Horváth Tímea óvónők) érkezett komposzt matematikai ötletsort. Felajánlották, hogy közkinccsé tehetjük! 

8

Pápai Édenkert Óvoda, Süni csoport – (Vargáné Kis Judit és Horváth Tímea óvónők)

 

Másrészt a boldogi Csicsergő Óvoda egy teljes kiadványt ajánlott fel, melyben óvodakerti matematikai feladatok találhatóak. Emellett termésekkel nagyon izgalmas játékokat próbáltak ki és mutattak be nekünk. Lásd itt.

 

9

 Diószüret – matematikai játék dobókockával Boldog, Csicsergő Óvoda

 

 10

Libuskáim egyetek – forma és számjáték dobókockával - Boldog, Csicsergő Óvoda

 

11

Fűszerpaprika szüret utáni termésválogató - sorozatok, színek, formák alakítása – Boldog, Csicsergő óvoda

 

A társasjátékok is előkerültek, így a komposztmester társas, vagy a KertKaland, de készült „Ki nevet a végén?” típusú komposztálós társas és hangyafarm társasjáték is – ahol a hangyáknak kell hazatalálni a bolyba.

 

12

Ki nevet a végén Guszti mese hősökkel a komposztálásról - Szentendre, Szivárvány óvoda – Süni csoport

13

Hangyaboly társasjáték – gyermekekkel közös szabályalkotás után készült – Mezőberény, Mosolygó Központi Óvoda

 

Talajvizsgálat

 

Micimackó óvoda Tigris csoportja Tatabányán a Talajtani Társaság oktató videója alapján dolgozott. Talajszelvényt ástak, mintát vettek, majd escetsavas mészmeghatározást és gyúráspróbát is végeztek.

 

Micimackó Óvoda gyermekei a talajt gyúráspróbának vetik alá.

Tiszacsege, Városi Óvoda és bölcsőde - háromféle talajt vizsgáltak, homokot, virágföldet és rigacsot. De mi az a rigacs? Összeállt/megkövesedett agyag. (Gyenes Julianna)

A Mosolygó Óvodában kiemelkedően hasznos együttműködés valósult meg egy biogazdálkodó vállalkozással, így a szakemberek az óvodások nyelvén meséltek a talaj vízgazdálkodásáról, a talaj alkotóelemeiről.

 

Talajvizsgálat a pécsi Éltes EGYMI szakképző iskolában.

 

Humusszal alkotás – talajjal festés

Több helyszínen kipróbálták a humusszal való alkotást, maszatolást. A kezdeti ismeretlen anyag végül olyan kedvenc lett, hogy több alkotás is született sorban! (Pécs Zsolnay utcai Óvoda, Pipitér csoport, Budapest Ady Endre Általános iskola 2.b osztálya) Olyan óvoda is volt, ahol a talajokból állítottak elő festéket és azzal dolgoztak a gyerekek. (Pilisborosjenő, Mesevölgy Óvoda)

 

Pécsi Zsolnay Óvoda Pipitér csoportjának humuszfesték alkotásai 

 

 

Budapest 20. kerületi Ady Endre Általános iskola 2.b osztálya

 

Plakát, logó, modell, őszi kép alkotás

Logó pályamű nem érkezett, viszont alkotások készültek óvodai családi komposztgyűjtő dobozra, faliújság plakátra, komposztlakó élőlényekre, sőt magára a komposztálóra is síkban ábrázolva, avagy térben megformálva (Boldogi, Csicsergő Óvoda és Pécs Zsolnay utcai Óvoda)!

Boldogi Csicsergő Óvoda – síkképek a komposztálóról

 

Pécs, Zsolnay utcai Óvoda, Napraforgó csoport komposztkeret modell, talajlakókkal

 

Csíkszereda Napocska Óvoda – Méhecske csoport levélképei, dióhéj teknősei

 

Pápa, Édenkert Református Óvoda – levélnyomatokból bogarak, kavics memória

 

Étel, ital és az egészség

15 féle étel került említésre a beszámolókban, legnépszerűbb a csalamádé készítése volt, aztán a gyümölcssaláta és az almabefőtt, majd a répa, tök következett. Egy különlegesség is akadt, rizsaratást nézhettek meg a Mezőberény-i Mosolygó Óvoda gyermekei és rizshántolást, rizsételeket, rizs smoothie-t próbálták ki ennek kapcsán.

A humusszal könnyen összetéveszthető, de hummusznak írjuk a csicseriborsóból készülő keleties ízvilágú kenyérre kenhető kencét. A pecöli iskola tanulói el is készítették. Pecölön a falu apraja, nagyja kilátogatott az iskolai komposztünnepre és egy rendkívül érdekes állati gombakert vetítést, gombával készült ételek gyűjteményét is megtekinthették. Az Árpádföldi Polgárok lecsó és grill partit szerveztek, míg a Csíksomlyóra kiránduló óvodások gyógynövényekkel és gyógyteákkal ismerkedtek. (Napocska Óvoda, Csíkszereda)

 

Gyógynövényismeret a Méhecske csoportban, Csíkszereda-i Napocska Óvodában

 

Infokommunikáció, internet és média, valamint innováció

Bee-bot technikával tanulták a kicsik, hogy mit lehet és mit nem szabad a komposztba tenni.

Csíkszeredán a Xantus János Általános Iskolában, valamint a Csíktaplocai Óvodában is készült látványláda. A Taplocai Zöldike honlapon is meg lehet tekinteni, hogyan készült! 

A komposztkeret egyik oldala plexi lap, így a folyamatos átalakulás a komposztkeret „ablakban” is megfigyelhető. 

Xantus János Általános Iskola látványládája, Csíkszereda

 

Csíktaploca-i Óvoda látványládája, Csíkszereda

 

Kaposvári Szent Margit Katolikus Óvoda komposztprogramját megörökítették a helyi televízióban is

2022-es komposztünnep is átlépte az országhatárt Csíkszereda, Borszék csatlakozott Romániából több intézménnyel. Összegezve elmondhatjuk, hogy rendkívül tartalmas és újdonságokkal teli őszi időszaknak értünk a végére!

 

Köszönjük szépen az aktív részvételt, a beküldött színvonalas szakmai anyagokat és a támogató szakmai partnereinknek, hogy ebben az évben csatlakoztak!

 

Együttműködő partnerek:

  • Magyar Talajtani Társaság
  • Talajtani Intézet
  • Kertkaland
  • Zöld Kapcsolat Egyesület
  • Galgamenti Népfőiskola
  • KSZGYSZ 
  • UniCredit Found