Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 2 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Komposztálással a jövőért - projektbeszámoló

  • 2023. június 12.
  • Peti

2022-ben az UniCredit Foundation pályázatán nyert támogatást a Humusz Szövetség "Komposztálással a jövőért" c. programja. A komposztálás témája hosszú évek óta kiemelt figyelmet kap szervezetünk oktatási programjában: hiszen a szemünk előtt zajló természeti körfolyamat számos hasznos tudást és élményt rejteget, nem is beszélve arról, hogy az egyik leghatékonyabb hulladékmegelőzési módszer, ami bárki számára elérhető. Fogadjátok szeretettel a projekt összefoglalóját.

 

Tevékenységek

 

Komposztünnep 2022 pályázat

 

Az október 10-i Komposztünnepről minden évben egy pályázat meghirdetésével emlékezünk meg, ezzel buzdítva kicsiket és nagyokat, hogy ismerkedjenek meg a komposztálás előnyeivel, módszerével. 2022-ben a talaj és az egészség, valamint a komposztlakó élőlények kerültek előtérbe. 

 

Felhívás: https://humusz.hu/komposztalj/felhivas

 

Az óvodák és bölcsődék 25 települést képviseltek és 53 óvodai/bölcsődei csoportot érintettek, 1207 résztvevővel. Az iskolák 10 települést érintettek és 854 résztvevőt számoltunk össze. Civil szervezettől egy beszámoló érkezett, 150 fős közvetlen és közvetett eléréssel. Tehát idén 2211 fő vett részt a komposztünnepi eseményekben a beérkezett beszámolók alapján. Határon túlról is érkeztek be beszámolók.

 

Eredményhirdetés és képes beszámoló: https://humusz.hu/hirek/komposztunnep-2022-eredmenyhirdetes-es-beszamolo/30333

 

A támogatásból vettünk a nyertes csoportoknak a nyereményeket (+ kiszállítás), valamint támogattuk szakmai partnerünk munkáját a pályázat kihirdetésében, bírálásában és a beszámoló elkészítésében. A pályázati forrásból a Kertkaland társasjátékot, Természetesség mérő lapokat, valamint könyv nyereményeket tudtunk vásárolni, ezek kiegészültek ingyenes felajánlásokkal például a Nébih és a Földtani Intézet jóvoltából. ezúton is köszönjük az együttműködést.

 

 

Kiskertben a jövő! ingyenes webináriumok pedagógusoknak

 

2022. október 19-én kifejezetten óvodapedagógusok részére, október 20-án iskolai tanárok, környezeti nevelők részére hirdettünk webináriumot. Meghívott előadók segítségével mutattuk be az óvoda/iskolaudvart mint környezeti nevelési helyszínt, hiszen a természet körforgásából számos dolgot lehet tanulni. Jó gyakorlatok, módszertanok kerületek bemutatásra.

 

Program hirdetése: https://humusz.hu/hirek/kiskertben-jovo-ingyenes-webinarium-pedagogusoknak/30035

 

A pogram két napjára 59 és 31 fő regisztrált. 

 

A webinariumok előadói voltak:

•F. Nagy Zsuzsa, a miskolci Zöld Kapcsolat Egyesület képviselője, aki a helyi komposztmesterekről, környezeti nevelési jó gyakorlatokról és a komposztálás gyakorlati oldaláról tartott előadást;

•Dr. Halbritter András, az Iskolakertekért Alapítvány nevében beszélt a kert szerepéről az oktatásban; második nap Fodorné Magyar Ágnes tartott előadást, a Debreceni Gönczy Pál Általános Iskola kert programjáról;

•Nagy Andrea, a Galgamenti Népfőiskola képviseletében a Komposztünnep jó gyakorlatait mutatta be

•Rusz-Ajtony Eszter a Kertkaland társasjáték megálmodója és alkotója a komplex környezeti nevelésről és a kertészkedés játékos megközelítéséről mesélt a részvevőknek.

 

A támogatásból az előadói díjakat fedeztük.

 

Önkéntes képzés

 

játéktesztelés

 

2022. szeptember 3-án egész napos önkéntes képzést szerveztünk. A szakmai előadások mellett a nyertes óvodák és iskolák részére tartott foglalkozások kidolgozása és tesztelése is zajlott. Összesen 23 fő vett részt az önkéntes képzésen.

 

Komposztálással a jövőért – pályázat óvodáknak és iskoláknak

 

Szeptemberben hirdettünk egy másik országos pályázatot is óvodák és iskolák részére, ahol a nyertes intézmények komposztos foglalkozás mellett komposztkeretet is kaptak (a tervezett 2 db helyett csak 1 db-ot intézményenként az időközben megnövekedett beszerzési költségek miatt). 

 

Felhívás: https://humusz.hu/hirek/komposztalassal-jovoert-palyazat-ovodaknak-es-iskolaknak/29896

 

Az eredeti tervek szerint 10 óvoda és 10 iskola került volna kiválasztásra, azonban az óvodák részéről jóval nagyobb volt az érdeklődés (44 óvodai pályázat érkezett és 15 iskolai), így arányosan 14 óvodát és 6 iskolát díjaztunk.

 

A nyertesek térbeli eloszlása az országban az alábbiak szerint alakult:

 

 

A kiválasztásnál szempontunk volt, hogy olyan intézményekhez jusson el a program, ahol a leginkább hasznosulhat hosszú távon:

-Már szerepel a pedagógiai programjukban a kert vagy komposztálás témája

-Beágyazottak a helyi közösségben, a családok is nyitottak a témára

-Helyzetükből adódóan kevesebb külső program jut el hozzájuk az átlagosnál

-Hosszú távú terveik vannak, ehhez jól jöhet a külső szakmai támogatás

 

Foglalkozások megtartása a nyertes intézményekben

 

Az intézmények kapcsolattartóival egyeztettünk a foglalkozások időpontjáról, tartalmáról és hosszúságáról. A foglalkozásokat 2022. november, december valamint 2023. januárban tartotta a Humusz környezeti nevelő munkatársa önkéntesek bevonásával.

 

A foglalkozás alapját a „Kertkaland” társasjáték képezte, amiben a gyerekek kialakíthatták a saját természetközeli kertjüket veteményessel, állatbarát búvóhelyekkel, komposztálóval és mindazzal az aprósággal, amit még fontosnak tartottak. 

 

A játék története a 4 évszakon vezetett végig: tavasztól őszig változatos kerti tevékenységek, időjárási és természeti jelenségek teszik izgalmassá a játékot. A csapatok feladata volt egy-egy saját kiskert kialakítása a játékban nyereményként szerzett humusz, különféle zöldségek és az előre kiosztott fa botocskák és kavicsok segítségével. A kert alapját egy-egy zöld színű filc anyag képezi a játékban, erre készülnek el a változatos kis kertek.

 

A foglalkozások során építettünk a csoportok már meglévő tudására, ismereteire. A felvezetésben Gryllus Vilmos: Tölgyfa című dalát énekeltük és mutogattuk el együtt, megszámoltuk, hogy hány élőlény kapcsolódik a tölgyfához a dalban. 

Ezt követte a kertkaland társasjáték, majd a komposztlakó élőlények óriás méretű plüsseinek bemutatkozása. Nagy sikert arattak a kedves játékok, ezáltal közelebb hozva, érzelmi kapcsolatot kialakítva ezekkel a „nem szeretem” állatokkal: meztelencsiga, ászkarák, földigiliszta.

A foglalkozások legvégén átadtuk a csoportnak a komposztáló keretet, ahol erre volt idő és tér, együtt fel is állítottuk őket.

 

 

Tapasztalatok

 

Önkéntesek bevonása 

+   A szervezet számára óriási eredmény a 23 új, felkészült önkéntes, akik azóta is aktívan segítenek programjaink megvalósításában.

-Sajnos a vidéki helyszínekre hétköznap munkaidőben nem tudtunk kellő önkéntest bevonni a programba (a Humusz munkatársai csatlakoztak segítőként)

 

Webinárium pedagógusoknak

+     Szakmailag színvonalas program valósult meg. A résztvevők visszajelzései szerint hasznos gyakorlati ötletekkel gazdagodtak az iskola-és óvodakertek, a komposztálás, környezeti nevelés témáiban.

+    Mint módszer és munkaforma sikeresnek bizonyult a webinárium, a jövőben is szeretnénk hasonló programokat tartani.

-Kisebb elérést produkáltunk az iskola pedagógusok körében, mint azt szerettük volna, még korábban kell a programot meghirdetni, mivel az iskolák programja kötöttebb, a tanárok kevesebb szabadidővel rendelkeznek.

 

Gyerek foglalkozások

+     A kidolgozott foglalkozás leginkább 1-3. osztályosoknak ideális, ovisokkal a kvízkérdések nélkül, inkább a kertépítésre és a komposztlakó állatokra helyeztük a hangsúlyt, illetve a kapcsolódó énekekre, mondókákra amiket ismernek. 

+    A nagyokat már be lehetett vonni a komposztkeret felállításába is – ezzel a tevékenységgel alapoztuk meg a komposztálás melletti elköteleződést: ismerik a helyet, magukénak érzik a keretet, amit együtt állítottunk fel.

 

Gyerekszáj:

Délutáni alvásból ébredő ovis közölte: "Én azt álmodtam, hogy giliszta vagyok"

Két nappal később: "Ma is jönnek a dobókockások?"

 

Visszajelzés pedagógusoktól:

"Bevallom eddig nem mertünk csoportbontást kialakítani, de ez a foglalkozás nagy lendületet és inspirációt adott."

"Nagyon élvezték a játékot, többen is kérték, hogy technika órákon szerkesszünk mi is egy hasonló társast és játszunk vele!"

 

  

 

Köszönjük az UniCredit Alapítvány támogatását a program megvalósulásához.