Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 6 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Cél a korszerű tudás átadása

  • 2018. szeptember 20.
  • Csilla
Hirdetés

A tavalyi képzés sikerén felbuzdulva idén is meghirdetik az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. szakmai támogatásával létrejött hulladékkezelési- és hasznosítási szakmérnök képzését.

Ha bárkit megkérdezünk arról, hogy mit tesz a környezet védelméért, szinte biztosan azt feleli, hogy szelektíven gyűjti a hulladékot. Arról viszont, hogy ez a hulladék hová kerül, miként dolgozzák fel, milyen innovatív módszerekkel, már nincs információja az utca emberének. Attól fogva, hogy a hulladékszállító céljárműre felkerül a hulladék – legyen szó kommunálisról vagy szelektívről – a terep a hulladékgazdálkodási szakembereké.

Mivel az Európai Unió elkötelezte magát a körforgásos gazdaságra való átállás mellett, és ennek egyik sarokköve a termelődő hulladék csökkentése, keletkezésének megelőzése, ezért a tagállamok hulladékgazdálkodással foglalkozó szakembereinek egyre szigorodó elvárásoknak kell megfelelniük és mind több újdonsággal, technológiai fejlesztéssel kell megismerkedniük – rövid időn belül.

Annak érdekében, hogy a hulladékfeldolgozó üzemek, szaktanácsadó intézmények, önkormányzatok, civil szervezetek, szakigazgatási intézmények hulladékgazdálkodással foglalkozó munkatársai feladataikat jobb, szakszerűbb módon láthassák el, tavaly szeptemberben 2 féléves hulladékkezelési- és hasznosítási szakmérnök képzés indult az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. szakmai kezdeményezésével és támogatásával. A képzést a Szent István Egyetem Mezőgazdasági és Környezettudományi Kar Környezettudományi Intézetével és a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Nyersanyagelőkészítési és Környezeti Eljárástechnikai Intézetével közösen szervezték.

Az előadások és gyakorlatok megtartásában a szervező intézmények oktatói mellett más intézmények szakemberei is részt vettek.

A 2017/18-as tanévre 31 hallgató jelentkezett, közülük 22-en államvizsgáztak júniusban, a többiek fél évet halasztottak, ezért ők 2018 ősszén fognak diplomát szerezni.

Az elkészült szakdolgozatok felölelték a hulladékgazdálkodás teljes területét, magas szakmai színvonalukra tekintettel a későbbiekben hozzáférhetők lesznek.

Mivel a hallgatók, a szervező egyetemek és az NHKV Zrt. egyaránt sikeresnek és hiánypótlónak ítélték a képzést, ezért 2018 szeptemberétől újra elindul.

 

Szakmérnök képzés 2018-ban is

A szakirányú továbbképzés lényege, hogy a hulladékgazdálkodás területén biztonsággal mozgó, új feladatok megoldásában jártas szakembereket képezzen, akik kezelni tudják azokat a problémákat, amelyek a hazai hulladékgazdálkodás területén jelentkeznek.

A hiánypótló szakmérnök-képzés ugyanis biztosítja azon – műszaki, biológiai, jogi és közgazdasági – ismeretek megszerzését, amelyek a hulladékkezeléssel és hasznosítással kapcsolatos feladatok szakszerű ellátásához szükségesek.

A képzés során a megszerzett korszerű ismereteken alapuló tudás alkalmazható lesz a hulladékgazdálkodási iparban akár közép- és felsővezetői szinten, az önkormányzati és hatósági munkában, valamint az innovációs tevékenységben is.

Azoknak a hulladékgazdálkodási közszolgáltatóknak különösen érdemes megfontolniuk, hogy akár több munkatársukat is jelentkezésre buzdítsák, ahol a KEHOP Európai Uniós fejlesztési források terhére, az Éves Fejlesztési Keretben nevesített projekt kerül megvalósításra. Hiszen ennek eredményeképp számos olyan új mechanikai kezelő, optikai válogató létesítmény épül, amely megköveteli az üzemeltetésre alkalmas szakemberek jelenlétét. Számukra, a képzésen való részvétel támogatása érdekében az NHKV Zrt. 50-100%-os tandíj költség átvállalási – nem kötelező érvényű – felajánlást tett.

 

szakmérnök képzés

 

A szakirányú továbbképzésen való részvétel feltétele: műszaki vagy agrár képzési területen alapképzésben, egyetemi, vagy főiskolai szintű képzésben szerzett mérnök szakképzettség.

A képzés időtartama: 2018. szeptember – 2019. június

A tananyag az alábbi tematika szerint épül fel:

·    83 óra előadás, 104 óra gyakorlati foglalkozáson (laboratóriumi gyakorlat, szemináriumi foglalkozás, tervkészítési gyakorlat).
·    40 óra üzemi gyakorlat (Bécsi Hulladékhasznosító Mű, FKF pusztazámori telephely, Budapest Központi Szennyvíztisztító, Miskolci Hulladékhasznosító).
·    Vizsgakövetelmények: 6 kollokvium, 10 gyakorlati jegy, a szakdolgozat elkészítése, valamint a záróvizsgán sikeres védés és komplex szakmai szóbeli vizsga.

NHKV


Hirdetés

Forrás: Zöldunió