Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 11 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

SZIGORÚ SZEMÉTSZELEKTÁLÁS SAN FRANCISCÓBAN

Év: 
2009
Szám: 
Nyár

Az új jogszabály értelmében a város lakosainak háromféle szemetest osztanak ki: egy kék színűt az újrahasznosítható hulladéknak, egy zöld színűt a komposztnak, és egy feketét az egyéb szemétnek. A nagyobb társasházak és üzletek akár ezer dolláros büntetésre is számíthatnak, ha nem tartják be a szigorú szemétszelektálási szabályokat. A szelektív hulladékgyűjtésben elől járó kaliforniai város most a szerves hulladékok komposztálását szeretné minél jobban elterjeszteni. A város saját adatai szerint jelenleg a keletkezett szemét 72 százalékát hasznosítják újra, amellyel a legjobbnak számítanakaz amerikai városok között. Azonban ezen még lehet javítani. Egy kutatás eredményei szerint ugyanis a szeméttelepekre kerülő San Franciscói hulladék 31 százaléka újrahasznosítható, 36 százaléka pedig komposztálható. San Francisco az egyetlen amerikai város, amely kötelezővé teszi lakosaink, hogy a náluk keletkezett összes szerves hulladékot komposztálják.

FORRÁS: New York Times, San Francisco Chronicle/ RTL Klub