Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 3 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

13 zöld program, amivel minden nap ünnepelhetjük a Föld napját

  • 2021. április 20.
  • Enikő

Minden év április 22-én ünnepeljük a Föld napját. Ezen a napon rendszerint ökotudatosságot mélyítő, a környezetünkkel és annak védelmével kapcsolatos ismeretszerző programokba, eseményekbe van lehetőségünk bekapcsolódni, most azonban olyan programokat gyűjtött a Funzine egy csokorba, melyek a Föld napi kezdeményezéseken is túlmutatnak.

Humusz Online Akadémia #4 Merza Péter: Komposztálási ismeretek kezdőknek és haladóknak (április 21.)

A Humusz Szövetség a Föld Napja alkalmából egy 5 alkalomból álló online előadássorozattal készül, amivel céljuk az ismeretterjesztés, a segítségnyújtás a hétköznapi zöld zajban megtalálni a válaszokat. Szakértők segítségével készült előadássorozatuk soron következő, negyedik előadása a komposztos ismereteket helyezi fókuszba, ahol többek között ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaphatunk választ: Miért nem járunk nyakig a diófalevélben? Hol komposztáljon az, aki városban lakik? Mit és hogyan érdemes komposztálni? Miért jó ez a környezetnek? Ha szívesen beleásnád magad a komposztálás tudományába, akkor az előadásra ITT tudsz regisztrálni, a Humusz fennmaradását támogató 1000 Ft-os jegy megvásárlásával, de ha hosszabb távon is elköteleződnél a szövetség munkája mellett, lehetőség van pártolói taggá válni, ebben az esetben az előadások ingyenesek.

 

Ha kedvet kaptál az előadáshoz, elöljáróban böngészd át ezt a komposztálásról szóló cikket néhány hasznos tippért.

 

Föld napja – középpontban a méhekkel (április 22.)

A KöZöS a Föld napja kapcsán ismeretterjesztő kvízzel vár minden olyan érdeklődőt, akik kicsit is fontosnak tartják, hogy a méhek révén még sok-sok évig kerüljön a tányérunkra alma, sárgarépa, szilva, cseresznye, körte, uborka, paprika, cékla, káposzta, brokkoli, karfiol, poharunkba kávé, a legelőkre lucerna és lóhere, merthogy mindezeket a méhek láthatatlan beporzó munkája nyomán élvezhetjük időről időre. Kétségtelen, hogy nagy szükség van rájuk és ahhoz, hogy életben maradjanak, rettentő fontos az organikus gazdaságok működésének támogatása, terjedése. Csütörtökön azért is érdemes lesz felkerekedni és a KöZöS felé venni az irányt, mert a kvízt hibátlanul kitöltők ajándékba kapnak egy virágmagkeverékkel ellátott méhlegelő csomagot, melyet a méhek javára lesz lehetőség fordítani.

 

méh

 

Ökofilmklubok: Egy élet a bolygónkon / David Attenborough (április 23.)

Az Ökofilmklub csapata ingyenes, online vetítésre, majd a filmet követő, szakértőkkel való beszélgetésre invitál április 23-án 18:30-as kezdettel. A filmklub témáját most a példaképpé és ikonná vált David Attenborough és professzionális stábja által készített lenyűgöző film, az Egy élet a bolygónkon adja. A filmklubot követően Jávor Benedek, biológus, LMP alapító, korábban egyetemi tanár, korábbi EP képviselő és azon belül is a környezetvédelmi bizottság tagja az EU által hozott környezetvédelmi intézkedésekről és azok várható és remélt hatásairól mesél majd, míg Harkányi Árpi, a 360 fok bringa blog szerzője, világutazó, a fapados vagy olcsó utazások és a zöld életmód szakértője arról számol be hogy a járványhelyzet miatt erősen lecsökkent légi forgalom és turizmus mennyi pozitív környezeti hatást hordoz magában. A beszélgetés moderátori szerepét Gajárszki Áron tölti be. Az esemény regisztrációhoz kötött, ide kattintva tudtok feliratkozni a vetítésre egészen április 23. 17:30-ig bezárólag. Az egyesület önkéntes munkájáról és annak támogatásáról ezen a linken találtok még több információt.

 

Föld napja 2021. Egyéni látogatóknak online végezhető feladványok (április 23-25.)

Az ELTE Füvészkertben is lesz Föld napja, ahol az egyéni látogatóknak 2021. április 23. és 25. között bármikor teljesíthető online végezhető feladványokkal kedveskednek. A játék teljes mértékben online keretek közt zajlik, a feladatokat az állomások felkeresésével, az ott található információk alapján lehet teljesíteni. Az egyéni látogatók számára 2021. április 23. és április 25. között minden nap 9 és 17 óra között lesz nyitva a Füvészkert ajtaja, ahova belépőjegy megvásárlásával kaphatnak belépést. Nincs másra szükség, mint okostelefonra, internetelérésre és a játékra való regisztrációra, hogy a link birtokában teljesíthetők legyenek a feladványok a szabadtéri állomásoknál.

 

föld

 

Permakultúrás gazdálkodás alapjai a kertészetben (április 24.)

Felnőttképzés keretében most a permakultúra gondolatának, és a permakultúrás gazdálkodás alapelveinek megismertetése kerül fókuszba, melyre olyan városi, kertvárosi kiskertek tulajdonosait, hobbikertészeket, gazdálkodókat, leendő kertészeket és érdeklődőket várnak, akik a megszerzett ismeretek birtokában képesek a permakultúra alapelveinek alkalmazására a kertészkedésben, a permakultúrás kert kialakításában. A képzés keretében a jelentkezők ismereteket szerezhetnek a permakultúra gondolatának értelmezésére, kiterjesztésére a permakultúrás szemléletű kert alapelemeinek megismerésére és alkalmazására. Az 1 napos képzésre ide kattintva lehet jelentkezni.

 

permakultúra

 

Gazdálkodj Ökosan a városban (április 24.)

A Capsul Farm, a Gazdálkodj Ökosan képzéseit olyan városlakóknak tervezték akik szeretnék megismerni a hatékony városi növénytermesztés fortélyait és nyitottak ezeket a gyakorlatban is kipróbálni. Ha még nem hallottál ezekről az eseményekről, de minden új információt szeretnél megtudni a környezetkímélő városi élelmiszertermelés lehetőségeiről akkor itt a helyed, ahol a képzés alatt rengeteg témát érintve a permakultúra alapelveitől a nagyvárosi tetőkertek létrehozásáig, az érdeklődők teljes képet kaphatnak a városi növénytermesztés gyakorlatáról. A 2 órás programhoz minden kertészeti eszközt biztosítanak, jelentkezni a [email protected] e-mail címen lehet, részt venni a programon 6000 Ft-os jegy megvásárlásával és kizárólag maszk viselésével lehetséges.

 

Ráhangolódásképp vessetek egy pillantást kezdő vetési tippeket összefoglaló Funzine cikkre.

 

Zero waste szoknya workshop (április 24.)

Egy workshop, ahol te döntöd el, hogy az új szoknyád milyen szerepet tölt majd be a ruhatáradban. A PINKPONILO szervezésében a workshopra jelentkezőknek lehetőségük nyílik egy zero waste/minimal waste módon kialakított egyedi szoknya elkészítésére, mely nem igényel előzetes tapasztalatot, így kezdőknek is kitűnő élmény lehet első szoknyájuk elkészítése. A workshopot a MOME-n végzett divattervező, Burány Vera vezeti, ahol a résztvevők a zero waste jegyében anyagvégekből és maradék textilekből dolgozhatnak. A workshop limitált létszámban 1-4 fő részvételével kerül megrendezésre, jelentkezni a [email protected] e-mail címen lehet, a regisztráció a részvételi díj befizetésével válik aktívvá.

 

Ökoindustria2021 – Green Fair and Conference (április 28-30.)

Idén 2021-ben az ÖKOINDUSTRIA környezetipari szakkiállítás és eseménysorozat virtuális zöldipari expo és konferencia a résztvevők irodájába és dolgozószobájába költözik. Az ÖKOINDUSTRIA egyszerre Közép-Kelet Európa egyik legjelentősebb zöldipari expója és szakmai konferenciák sorozata olyan forró témákban, mint a zöld munkaerő, az egyszer használatos műanyagok vagy a hulladékelhagyás. A résztvevők egy platformon érhetik el a kiállítói standokat, építhetnek üzleti kapcsolatokat egymással, előadókkal, és nézhetnek stúdióminőségű előadásokat, amelyek a zöldiparral kapcsolatos aktualitásokról és ökoinnovációkról szólnak. Az idei program fókuszában – a körforgásos gazdaság, az e-mobilitás, a kármentesítés, hulladékelhagyás elleni fellépés, a vízkezelés és élővízvédelem, az ökoinnovációk, valamint a környezetbarát termékek állnak. A konferenciáról és a programokról még több infó ITT érhető el, regisztrálni ezen a linken lehet.

 

öko

 

Városi kerekezés a hulladék körül (április 30.)

A Green Guide Budapest 2021 első tematikus, városi programján a hulladék kerül fókuszba. Vezetett bringás túrájuk célja, hogy felhívják a városlakók figyelmét a hulladék kezelésének és hasznosításának fenntartható módjaira. A túra állomásain ehhez adnak elméleti hátteret és gyakorlati tanácsokat a résztvevőknek, valamint a program során a résztvevők betekinthetnek az újrahasznosítás bugyraiba és ellátogathatnak kifejezetten upcyclingra hangolt üzletekbe és műhelyekbe is. A túra döntő része kiépített kerékpárúton, nyugodt városi tempóban halad majd, a részvételhez szükséges saját kerékpár, védőmaszk viselése és némi csillapíthatatlan kíváncsiság a fővárosi hulladékkezelés témája kapcsán. Regisztrálni a kb. 150-180 perc hosszúságú, 12 km-es programra a [email protected] e-mail címen lehet, további információ a jegyvásárlásról ugyanezen az elérhetőségen kérhető.

 

A túra indulásáig addigi is már lehetőségetek van böngészni az ÖkoPest környezettudatos térképet.

 

Upcylcle gardening: Raklap kiskert (május 1.)

A Capsul Farm workshopjait olyan városlakóknak tervezték, akik szeretnék megismerni a hatékony városi növénytermesztés fortélyait és nyitottak ezeket a gyakorlatban is kipróbálni. Május 1-én megrendezésre kerülő raklap kiskert workshopjuk helyszíne Zugló, Fischer István utca 122. lesz, ahol a résztvevők a programra váltott 5000 Ft-os  belépőjeggyel szerezhetnek hiánypótló ismereteket. A programra kényelmes öltözet javasolt, minden más kertészeti eszköz biztosítva lesz, illetve a szervezők javasolják, hogy a résztvevők hozzanak saját szatyrot is, amiben az ajándék 5 liternyi komposztot haza tudják vinni. Jelentkezni a [email protected] e-mail címen lehet. A programon a maszkviselés kötelező.

 

Minden, ami LEVENDULA (május 8.)

A levendulát rivaldafénybe helyező workshopon szó esik többek között a levendula múltjáról és magyarországi vonatkozásairól, a résztvevők megismerkedhetnek különböző levendulafajtákkal és azok termesztésével. Természetesen nem marad ki az sem, hogy hogyan lehet a levendula gyógyító erejét, illóolaját, aromavizét, teáját otthoni keretek között hasznosítani, de a szervezők recepteket is adnak a levendula friss és szárított virágának és illóolajának elkészítésére vonatkozóan. Az ismereteket követően levendula-illóolajos fürdősót, levendulavirágos nyugtató teát készíthetnek a résztvevők, melynek alapanyagait a szervező Bazsalikomos Kert juttatja el a jelentkezők otthonába. A 3 órás workshop Zoomon keresztül lesz megtartva, ára 22.900 Ft/fő, ráadásul az első 10 jelentkező Szerelem teát kap ajándékba.

 

A levendula áldásos hatásai mellett ez az összefoglaló megmutatja, miként hasznosíthatjátok a konyhai zöldhulladékot a hétköznapokban.

 

Vitaminbomba az ablakpárkányon – csírák és mikrozöldségek (május 9.)

A workshopon egy mini konyhakert kialakítását lesz lehetőség elkezdeni, amihez a workshop szervezői minden szükséges eszközt és kelléket, illetve ismeretet biztosítanak, hogy saját, otthonban nevelt csírák és mikrozöldek színesíthessék konyhánk és az elkészült ételek mindegyikét. A programot minimum 4 fő jelentkezése esetén tartják meg, de a létszám így is limitált, maximum 6 főnek van lehetősége bepillantást nyerni a különleges kertészkedés rejtelmeibe. Jelentkezni május 2-ig van lehetőség a [email protected] email címen, ahol a workshop 8750 Ft-os díjának befizetéséről is informálnak. A járványügyi szabályok betartásának megfelelően maszk használata az előírásoknak megfelelően szükséges.

 

vitamin

 

Ehető virágok online workshop Halmos Monival (május 19.)

Az Urban Jungle Budapest a májust egy virágos hangulatú, nagyon izgalmas, színes és finom témával alapozza meg, ahol az ehető virágok csodás világába kalauzolja el az érdeklődőket Halmos Moni, a téma magyarországi legkiválóbb szakértője. Hiszen a virágoknak nemcsak a látványában, illatában lehet gyönyörködni, egy részük kóstolásra is alkalmas, mely egészen új megvilágításba helyezi a színpompás növényeket. A 1,5 órás online programon szó lesz a legnépszerűbb és viszonylag könnyen elérhető ehető virágokról, felhasználásukról, tartásukról és arról is, melyek azok a virágok, amiket még véletlenül sem szabad megenni. Az online előadáshoz bárki egyszerűen csatlakozhat, elég hozzá egy internetkapcsolattal rendelkező számítógép vagy telefon, a workshopra az Urban Jungle Budapest webshopjában nyílik lehetőség a 4500 Ft-os jegy megvásárlására, mely tartalmazza a 90 perces előadáson való részvételi lehetőséget, valamint a workshopon elhangzott legfontosabb információk írásos összefoglalóját, amit a programot követően email-ben küldenek el minden résztvevőnek.

 

forrás: funzine.hu

 

1%