Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 11 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

XV. Madzagfalvi Napok

  • 2013. szeptember 24.
  • névtelen (nem ellenőrzött)

XV. Madzagfalvi NapokKisvárosi hangulat fogadta a HuMuSz Szövetség Nulla Hulladék sátrát a Körösök Völgye Natúrpark Egyesülettel karöltve Békés városában. A madzagosokról elhíresült településen 15. alkalommal rendezték meg a hagyományosan szeptemberi fesztivált.

A Kecskeméti Gábor Kulturális Központ szervezésében megrendezésre kerülő Madzagfalvi Napok fesztivál a művelődési ház előtti ligetben, a sportpályán és az Élővíz-csatorna partján várta a látogatókat. Itt állítottuk fel különleges formában a Nulla Hulladék sátrat, hiszen a szervezők fő kérése az volt legyünk két irányból nyitottak, rendezzük be úgy a kiállítást, hogy a vendégeket két bejárat fogadja a gyalogút és a kerékpárút felől egyaránt.

XV. Madzagfalvi NapokA Nulla Hulladék fesztiválsátor alatt helyi és vidéki érdeklődők egyaránt megfordultak a 2 napos programunk alatt, és a program jellegéből adódóan elsősorban családok, civil szervezetek tagjai és fiatalok voltak a vendégeink. A Körösök Völgye Natúrpark Egyesület munkatársai és zöld önkéntesei immáron második alkalommal is hulladékmegelőzést és -csökkentést ösztönző programokkal, ökotudatos játékokkal és környezettudatos ajándékokkal lepte meg a fesztivál résztvevőit. A szombati napunk volt erősebb, kb. 150 fő látogató járta végig a nulla hulladék programokat, majd vasárnap a látogatottságunk kb. 80 főre esett vissza. Ez összefüggésben volt a szombati csőtöréssel, ami megnehezítette a program megvalósítását, de vasárnap újult erővel folytattuk.

A békésiek a legtöbb időt kézműves foglalkozással és a ReSet játékkal töltöttek a sátor alatt. A szombati napon használt pamutvászonból és lepedőkből rongybabát készítettünk szoknyás és pólyás változatban. Vasárnap pedig a használt újságpapíré volt a figyelem, amiből gyönyörű papírékszerek készültek minimális ragasztás segítségével. A tekert papírgyöngyökből a látogatók színes és fekete-fehér papírgyöngyöket készítettek karkötőnek és nyakláncnak. A ReSet játék sokakat ültetett le a sátor alá, játszottunk gyerekcsoporttal, családokkal és fiatal felnőttekkel egyaránt.

XV. Madzagfalvi napokA javítóműhely itt Békésen Kovácsi Ildikó varrónővel valósult meg, aki használt ingnyakakat fordított meg, zipzárt cserélt nadrágokban, nadrágok lyukas térdét erősítette meg folttal és mandzsettát varrt kopott kedvenc pamutfelsőkre. Legnagyobb érdeklődést pedig a zokni stoppolás váltott ki, többen be is álltak kipróbálni a rég elfeledett stoppolófa használatát.

Sokan csak átsétáltak rajtunk, mert feltűnő sátrunk, környezettudatos ajándékaink bevonzották őket. Ez esetben a szemléletformálás formája az elbeszélgetés, kiállításvezetés lett. A Nulla Hulladék 10 pontot sokan végignézték és kiadványokkal indultak tovább a fesztiválra. Beszélgettünk a nulla hulladék jelentéséről, és sokan fogadalmat is tettek, miként kezdik otthonukban a változtatásokat.

A gyerekek kedvence a mágneses társasjáték volt, sokan megtudták mi is a tudatos vásárlás, és megismerkedtek a csomagolóanyagok környezeti hatásával, a komposztálható anyagokkal. Igazán gyakorlatiasan sikerült itt is megszólítani a lakosságot és ráébreszteni a figyelmet a hulladékmegelőzés fontosságára.

A Bioritmus Fesztivál látogatottsága a rendezvényszervezők adatai alapján: 6000 Fő/ 2 nap, azaz 3000 Fő/nap.

A rendezvény helyszíne, Békés, megközelíthető tömegközlekedéssel Budapest, Szeged és Debrecen felől is vonattal és autóbusszal egyaránt. Valamint fejlett kerékpárút hálózat van a megyénkben, mely mára már összeköt bennünket a környező térségekkel és Romániával. A fesztivál kerékpárbarát településen került megrendezésre, sőt helyi kerékpáros egyesületek is kapcsolódtak sportprogramokkal a fesztiválhoz.

Írta: Bonyhádiné Enikő

Körösök Völgye Natúrpark Egyesület

Új Széchenyi TervInfoblokk