Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 7 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Rákóczi Expo

  • 2013. október 22.
  • névtelen (nem ellenőrzött)

Rákóczi ExpoA Humusz Szövetség szemléletformáló standja a miskolci Zöld Akció Egyesület segítségével érkezett meg Encsre, a Rákóczi Expora, s tartott szmléletformáló játékokat a hulladék megelőzéséről, csökkentéséről.

A Városi Művelődési Központban zajló 3 napos rendezvény második napján színesítettük a programot. Az épület előtt, a település főútján, a városi kerékpárút mellett állítottuk fel a sátrakat, így remekül meg lehetett mind gyalog, mind bringával, de még a Volán buszokkal is közelíteni a helyszínt. Sőt a vasútállomástól is csak néhány perc járásra voltunk.

A Rákóczi Expo, vagy hosszabb nevén Rákóczi Idea Expo Találmány Kiállítás Termékbemutató és Vásár már több éve megrendezésre kerül a Leader pályázat támogatásával, a Városi Művelődési Központ és a hódmezővásárhelyi Ötlet Club 13 Egyesület szervezésében. A rendezvény célja a találmányok, újítások népszerűsítése, kiegészítve helyi termékek és kulturális értékek bemutatásával. Sajnos a korábbi évek nagyobb szabású programjait (szlovákiai kiállítók, Sportközpont, mint helyszín stb.) követően, idén váratlanul megváltozott a helyszín és az időpont, anyagi nehézségek miatt. Így valamivel kisebb látogatottságra számítottunk és az encsi iskolákat külön is meghívtuk a programra.

Encs önkormányzatával egyébként már régóta munkakapcsolatban állunk. Több közös pályázati programot vittünk végig a környezetvédelem területén. Programjaink során tekintettel vagyunk arra, hogy a halmozottan hátrányos abaúji térség számára mindig nyújtsunk valamilyen civil szolgáltatást, helyi szemléletformáló eseményekkel érjük el a kistérség lakosait.

Számításunk végül is bevált, hiszen a kb. 500 fős látogatottságú rendezvényen, elsősorban a helyi általános iskolák gyerekcsoportjai látogattak meg minket. 9 és 16 óra között vártuk standunkon a látogatókat és mind iskolaidőben, mind a napközi időtartama alatt érkeztek az alsós és felsős korosztály iskolai csoportjai. Sőt többen a tanítási idő leteltével is visszatértek hozzánk, szinte ki kellett terelgetni látogatóinkat a standról, a sátor bontása miatt. Felnőtt látogatóink a kísérő pedagógusokból, illetve a Rákóczi Expo látogatóiból, kiállítóiból álltak.

Rákóczi ExpoA javítóműhelyes előadást most nem az általunk szervezett kerékpárszervízzel oldottuk meg, hanem az egyik kiállító, a halmaji Varga István József bőrműves tartott érzékletes bemutatót a bőrtárgyak készítéséről, javításáról.

A kézműves foglalkozás terén is újítottunk, most hulladékpapírok felhasználásával betű formájú hűtőmágneseket, illetve az ügyesebb kezűekkel origami állatfigurákat készítettünk.

Egyesületünk 4 fővel segítette a program megvalósítását. A komposztálós és bevásárlós mágneses játék és a 10 hulladékcsökkentési lépés tablója mellett, itt is gyorsan népszerű programelem lett a ReSet társasjáték, végeláthatatlan, a kísérőtanárok türelmét is kikezdő játszmák zajlottak. Az olykor igen nehezen elmutogatható fogalmak esetében, komoly derültséget és vitákat éltünk át. A játékkedv később átragadt a felnőttekre is, egyre többen kapcsolódtak be a kézműves foglalkozás mellett a többi játék kipróbálásába is.

Rákóczi ExpoA sátrunkba, most is kényelmesen elfértek a látogatók, babakocsival is bejárható volt a stand, sőt több kiállítás látogató a kerékpárját is nálunk hagyta megőrzésre.

Az ajándéktárgy készleteink viszont teljesen kifogytak, annyira aktívak voltak a gyerekek, hogy alig győztük a ceruzákat és az újrapapír füzeteket osztogatni. Utóbbiak esetében megegyeztünk, hogy csak ötös jegy kerülhet bele. A legkitartóbb, visszatérő látogatóink pedig örömmel vették át megérdemelt pólóikat és kulacsaikat.

Összességében egy nagyon jó hangulatú, és gyorsan elröppenő programot éltünk meg, ahol az érdeklődők teljesen lekötötték kapacitásainkat.

Írta: Demeter Zoltán

Zöld Akció Egyesület

Új Széchenyi TervInfoblokk