Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 4 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Közösségi komposztunk megjelenése a Kert Tv-ben

  • 2020. december 23.
  • Peti

Reményeink szerint Budapest és lakói is egyre zöldebbé válhatnak, ennek egyik legjobb útja, ha szerves hulladék komposztálásra kerül. A nemrég megnyílt tabáni komposztpont és a Humusz már sok éve működő közösségi megoldását is bemutatta egy videóban a Kert Tv. Köszönet neki! 

Még emlékezhettek rá, hogy nemrég megnyílt a Tabánban a  közösségi komposztpont, aminek létrejöttében óriási szerepe volt a helyi civilek összefogásának. A projektet felkarolta a park kezelője, a Főkert Zrt. Ennek kapcsán elindult egy együttműködés, amiben azt igyekszünk elérni, hogy a közeljövőben Budapest több pontján is elkezdődhessen a komposztálás. 

Hogyan működik egyilyen közösségi komposzt? Mik az előnyei a lakók szempontjából? Milyen tévhiteket igyekszünk eloszlatni? Ezekre a kérdésekre kereste a választ McMenemy Márk, mutatjuk is, hogy mire jutott:

 

 

 

 2020-ban készült el a Humusz Szövetség által a Közösségi Komposzt Útmutató, ami bárki számára elérhető segítséget nyújt. Ingyenesen letölthető.

 

Segítsd Budapest zöldítését!

Ha ismersz olyan lakóközösséget, civil szervezetet, aki valamely budapesti közparkban szívesen felvállalná a komposztálás ügyét, írd meg nekünk a humusz<kukac>humusz<pont>hu címünkre! Szívesen összekötjük őket a Főkert munkatársaival és szakmai segítséget nyújtunk a komposzt pont beüzemeléséhez.

 

További komposztos ötletek: https://humusz.hu/komposztalj