Így irthatjuk ki a gyomokat vegyszerek nélkül

  • 2024. május 14.
  • Jakab János

Nyakunkon a május, és vele együtt nemcsak az ültetés és kertrendezés, hanem a gyomirtás szezonja is, írja az nlc.hu.

A lap cikke szerint ugyan már számtalan vegyszeres megoldás létezik a nem kívánatos gyomok eltüntetésére, vannak természetesen alternatívák is szép számmal.

 

Példaként említik az egyik legegyszerűbb módszert, a forró vizes megoldást, melynek lényege, hogy forrásban lévő vizet kell önteni arra a területre, ahol szeretnénk a kívánt hatást elérni. Ezt ugyanakkor szinte biztosan több alkalommal is meg kell ismételni, ha látványos eredményt szeretnénk elérni.

 

sites

 

Sózhatunk is, ehhez egy csésze sót kell nyolc csésze forró vízbe feloldani, majd kihűteni. A keverék szórófejes palackba töltve könnyedén rápermetezhető a gazok leveleire, ami két dolog miatt is hasznos. Egyrészt így biztosan csak a nem kívánatos növények kapnak belőle, másrészt a talaj sem lesz sóval szennyezett, olvasható a cikkben.

 

Javasolják még az ecetet is a szakértők. Oldjunk fel 20%-os ecetben kevés folyékony szappant, és permetezzük ezt is a gyomnövények leveleire. Fontos, hogy ne áztassa el a talajt! Az egynyári dudvának ez biztos halál, de ha évelő gazról van szó, akkor érdemes ehhez is egy csésze sót adni, mert azok nehezebben adják magukat.

 

A gyom képes a legapróbb repedésben vagy résben is kinőni, itt érdemes a bórax erejét bevetni. Viszont a bórax mérgező, ezért gyerekektől és kisállatoktól érdemes távol tartani.

 

Cikk és képek forrása: 24.hu