Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kukamese – színdarab gyerekeknek

  • 2011. február 18.
  • Molnár András
Szerző: 
Molnár András

Korábban az Öko-Pannon Öko-Palkóval és Öko-Pankával igyekezett megszólítani a kisebbeket, az Alma együttes Szuperkukákról énekel, most egy másik koordináló szervezet, az Öko-Kord is a csemeték felé fordul.

Gyerekkoromban kedvenc játékaim egyike egy nagy műanyag kukásautó volt. A hozzá tartozó kukákba dobókockákat, legót, üveggolyót tettem, majd jó kukásként beleforgattam a teherautó rakterébe. Aztán válogathattam szét ezeket utólag. Azóta sok év telt el és a ma gyerekei már szelektív kukást játszhatnak és a kukába dobáláskor válogatják szét a golyót a kockától. Talán ha most forgatnák az Égig érő fű című filmet, valamelyik koordináló szervezet támogatásával a kukások is osztott teherautóval járnának és Poldi bácsi is külön zsákba gyűjtené a parkban a papírt a PET-től. Úgy tűnik a szelektív hulladékgyűjtés napjainkban a gyerekek felé a legfontosabb környezetvédelmi intézkedésként van kommunikálva.

Számos interaktív foglalkozás, webes játék, dalocska és színdarab után az egyik hazai koordináló szervezet ismét új színdarabot mutatott be, amely korszerű módszereinek köszönhetően eredményesen adhatja át a szelektív gyűjtéssel kapcsolatos ismereteket óvodás és kisiskolás lurkóknak.

Egy varázslatos világ

Hedry Mária és Radványi Balázs (Kaláka Együttes) új, Kukamese című színdarabja varázslatos világba kalauzolja a fiatal nézőközönséget, és a szelektív hulladékgyűjtő szigetek mozgalmas életének bemutatásával igyekszik átélhetővé tenni az újrahasznosítás folyamatát. A történet a hulladékfajták köré szerveződik: Papír Pali, Üvegénia és a többi megszemélyesített anyagfajta újrahasznosításra áhítozik, ám ahogy egy rendes mesében, itt is számos nehézség és kaland áll az útjukba. A darabban továbbá helyet kap a szerelem, féltékenység és hataloméhség, de bizonyosak lehetünk, hogy a sok bonyodalom után mindenki elnyeri méltó jutalmát és büntetését. A betétdalokat a Kalákából ismert Kossuth-díjas Radványi Balázs zenésítette meg, méltó keretet adva a történetnek, még színesebbé téve ezt a világot.

Biztos vagyok abban, hogy az előadás szórakoztatóan adja át a szelektív gyűjtés fontosságát, mikéntjét. A különböző agyonbeszélt anyagok mellett végre színpadra lép Elemér, a kiégett elem és Komposzt Anyó is, így a gyerekek találkozhatnak az oly keveset tárgyalt háztartási veszélyes hulladékokkal és a szerves anyagok házi felhasználásával is. Egy félelmem van, hogy ismét csak a különgyűjtésről és újrahasznosításról lesz szó, megelőzésről, tudatos fogyasztásról nem. Pedig a fogyasztóvá nevelést a gyerkeket célzó reklámok a közönség életkorában már rég megkezdték.

 

Az előadások dátumai és helyszínei megtalálhatóak az Öko-koord facebook oldalán.