Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 3 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Pályázatot hirdetünk komplex környezeti nevelési programra

  • 2021. augusztus 31.
  • Peti

A pályázat kiírói elkötelezettek a klímaváltozás elleni küzdelemben. A fenntartható jövőért végzett több évtizedes munkájukban kiemelt partnerként tekintenek a pedagógusokra, környezeti nevelőkre, a jelenkori diákokra valamint az őket nevelő családokra és oktatási intézményekre. Olyan megoldások felé szeretnék terelni a társadalmat, melyek a közös tudásszerzés, hálózatos gondolkozás, reziliencia, cselekvésbe ágyazott tanulás segítségével példát közvetítenek a gyorsan változó társadalmi környezet számára. Szeretnénk elérni, hogy a fenntarthatóság a mindennapokat átszövő, motiváló, vonzó és valódi életformává váljon, melynek előmozdítói lehetnek az iskolai közösségek.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 

Alap- és középfokú oktatási intézmények részére komplex környezeti nevelési program megvalósítására

 

A pályázat kiírója: Humusz Szövetség és Gammapolisz Nonprofit Kft.

Megpályázható összeg: A pályázati keretösszeg 6.000.000 Ft, a két legjobb pályázat kerül kiválasztásra, az egy pályázó által elnyerhető összeg maximum 3.000.000 Ft/intézmény.

 

A pályázat célja: Komplex környezeti nevelési program megvalósítása a 2021/2022-es tanév során

 

A program elemei

Kötelező elemek

Ingyenes 2 napos környezetvédelmi oktatás a program megvalósításában közreműködő és egyéb érdeklődő pedagógusok és pedagógiai munkát segítő személyek részére (minimum 15 fő/intézmény vagy a tantestület minimum 70%-a) , mely a pályázat kiírójának „Ökohírnök” képzésére épül. 

A képzés célja: a globális környezeti összefüggések ismerete, a diákok felé hatékony közvetítés, a problémára adható válaszokat cselekvésbe ágyazva átadni, egyszerű és hatékony, közösségi alapú megoldások szorgalmazása.

Opcionális elemek (a lenti felsorolás csak indikáció, a lista bővíthető):

 - Iskolán belüli környezetvédelmi programok megvalósítása, pl.

- hulladékcsökkentés, hulladékhasznosítás fejlesztése
- iskolakert megvalósítása, fejlesztése
- környezetvédelmi programhét megvalósítása,
- előadások, szakkörök
- Kiállítások/szemléltetések
- egyéb ökológiai szemléletformáló iskolai programok

 - Iskolán kívüli környezetvédelmi programok megvalósítása

- természetjárások, környezeti érzékenyítő programok
- üzemlátogatások (pl. élelmiszertermelő és feldolgozó üzemek, hulladékégetők / lerakók/ szelektív hulladék feldolgozók)
- egyéb ökológiai szemléletformáló iskolán kívüli programo

 - Ökológiai szemléletformálás beépítése az iskolai tananyagba, lehetőségek szerint.

 

A pályázat benyújtásának módja

Kérjük, hogy a pályázati dokumentumot az alábbi szempontok figyelembevételével állítsák össze. 

Bevezetés: Mutassa be röviden az intézményt, eddigi legfontosabb fenntarthatósági törekvéseit (ha voltak) és a jelenlegi pályázat célkitűzését, hosszabb távú (2-3 éves) vízióját. Kérjük, hogy a bevezetésben nevezzen meg kapcsolattartót az intézmény részéről, e-mailes és telefonos elérhetőséggel együtt. Maximum 2000 karakter

Bemutatkozás: A programok megvalósításában közreműködő pedagógusok/munkaközösség tagjainak bemutatása, különös tekintettel környezetvédelmi/fenntarthatósági tevékenységükre. A program megvalósításba még bevonható személyek, pedagógiai munkát segítők, diákok, szülők részvételének bemutatása. 3000-3500 karakter

Projekt terv: Részletes munkaprogram összeállítása a felsorolt, opcionálisan bővíthető programelemek figyelembe vételével, előzetes költségkalkulációval. A leírásban térjen ki arra, hogy milyen programelemeket, eseményeket, akciókat kívánnak megvalósítani és milyen ütemezésben. Ezeket röviden indokolja is! Maximum 4000 karakter

Költségterv: Az 1. számú mellékletben található excel táblázat kitöltésével mutassa be a projekt előzetes költségtervét. Előzetes költségkalkulációnál figyelembe vehető költségelemek 

- Anyag- és anyagjellegű költségek (igénybe vett szolgáltatások),

- Személyi jellegű költségek, a programokban résztvevő pedagógusok ráfordított munkaideje (szervezés/koordinálás, program lebonyolítás stb.) munkaórában megadva 4000 Ft/óra bérköltséggel (+ járulékok) számolva.

 

A pályázati dokumentumokat elektronikus formátumban, az intézményvezető által aláírva kell elküldeni az alábbi e-mail címre:

[email protected] (Merza Péter oktatási programvezető – Humusz Szövetség)

A pályázat tartalmával kapcsolatos kérdéseket 2021. szeptember 21-ig írásban kérjük elküldeni a fenti e-mail címre.

 

Benyújtási határidő: 2021. szeptember 30.

 

A pályázatok elbírálása

A pályázat kiírója a benyújtott pályázatokat 2021. október 20-ig bírálja el az alábbi főbb szempontok mérlegelésével: 

•pályázatok színvonala, programok eredetisége és sokszínűsége,

•pedagógusok/diákok/szülők minél nagyobb mértékű bevonása a programokba,

•minél több egymásra épülő tevékenység megvalósítása,

•a tervezett megvalósítás költséghatékonysága.

 

A pályázati összeg rendelkezésre bocsátása

Sikeres pályázat esetén a pályázati összeg 2 részletben kerül folyósításra.

A pályázat kiírója az első részletet - amely az elnyert összeg 50%-a –2021. nov. 30-ig átutalja az intézmény alapítványi számlájára. A második részlet kifizetése 2022. feb. 15-ig történik meg, amennyiben az intézmény megfelel a pályázati kiíró által támasztott minimum feltételeknek.

 

Minimum feltételek: 

•Sikeres pályázatot követően az induló tantestületi képzést le kell bonyolítani 2021. okt. 23- nov. 15. között valamelyik hétvégén. Az elvégzett képzést követően, annak szemléletével, tartalmával és módszertani gyakorlatával felvértezve a korábban beadott és elfogadott pályázati anyag továbbfejleszthető.

2022. jan. 31-ig az intézménynek legalább 2 pályázati programelemet meg kell valósítania, ennek megvalósulását (beleértve a megvalósított programok költségelszámolását is), a pályázat kiírója ellenőrizheti. Amennyiben a pályázat kiírója szerint a programelemek nem az elvárt színvonalon kerülnek megvalósításra, úgy a pályázat kiírójának joga van elállni a pályázati összeg 2. részének folyósításától.

•A pályázónak legkésőbb 2022. jún. 30-ig egy részletes jelentést kell készíteni a megvalósított programokról, amelynek többek között tartalmaznia kell:

- A megvalósított programpontok rövid leírását, fényképekkel kiegészítve, kiemelve az esetleges tartalmi eltéréseket a pályázati dokumentációban szereplő tervezettől.

- A megvalósított programokon résztvevő pedagógusok és diákok számát, jegyzőkönyvvel igazolva.

- A megvalósított programok tényleges költségeit, összehasonlítva a pályázati dokumentációban szereplő előzetes kalkulációval.

 

Egyéb feltételek:

Amennyiben a külső környezeti feltételek (pl. járványügyi szabályok miatt elrendelt iskolabezárás) illetve egyéb vis major esemény miatt a programok gyakorlati megvalósítása meghiúsul, a pályázat kiírója a pályázati források folyósítását határozatlan ideig szüneteltetheti.

 

Pályázati dokumentumok letöltése itt. (A linkre kattintva megnyíló drive mappából letölthető a költségvetési excel táblázat)

 

Budapest, 2021. augusztus 31.