Látogatás a Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központban

A hulladékkezelő központ egyik munkatársának szakmai vezetése által képet kaptunk az üzem történetéről, létesítményeiről és működéséről. Körbejárhattuk és megnézhettük a hulladékkezelés különböző folyamatait: a komposztálást, a hulladéklerakó kialakítását, a lerakás műveleteit, a csurdalékvíz összegyűjtését, valamint a depóniagáz elvezetését és hasznosítását. Végül a szeméthegy megmászása fizikailag szembesített bennünket a probléma méretével.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-hez tartozó, 13 éve, 3,5 milliárd forintból, 91 hektáros területen létesített Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központ a budapesti települési hulladék körülbelül 35%-ának, valamint 9, Pest és Fejér megyéhez tartozó település teljes hulladékának ártalmatlanításáért felelős. Nagyjából arról a hulladékról van szó, amely elkerüli a Rákospalotai Hulladékégetőt, és nem a Dunakeszi hulladéklerakón végzi, mint veszélyes hulladék. Ez a mennyiség a hulladékégető 2003-tól 2005-ig tartó rekonstrukciója idején évi 600.000 tonna körül mozgott, majd az üzembe helyezését követően évi 400.000 tonna alá csökkent. Ez a szám az utóbbi évek csökkenő hulladékképződési tendenciájának köszönhetően – amit nagyrészt a gazdasági válság hatásának tudhatunk be, és nem a környezettudatosság előretörésének – ma már jóval 300.000 tonna/év alatt van.

A hulladékkezelő központ egy, a lakossági szelektív hulladékgyűjtés céljából kialakított hulladékudvarból, a 2005-ben üzembe helyezett komposztáló telepből, az 5 „ütem”-et magában foglaló hulladéklerakó térből, egy csurdalékvíz-gyűjtő medencéből és a működtetéshez szükséges épületekből áll. Szerencsére a létesítmény 2000 környékén az akkor már tervezett, de még életbe nem lépett Európai Uniós előírások szerint épült, ezzel elkerülve a néhány éven belüli szükségszerű átalakítást, felújítást.

A hulladéklerakó tér az előírásoknak megfelelően a szennyező anyagok talajvízbe kerülésének elkerülése végett kettős: ásványi és HDPE lemezszigeteléssel rendelkezik. A szigetelés megfelelő funkcionálását szenzorhálózatból és talajvízfigyelő kutakból álló rendszerrel ellenőrzik. A csurdalékvíz és a depóniagáz elvezetése kötelező. A környezetvédelmi monitoring rendszer segítségével a felszíni és felszín alatti vizek minőségén túl, a szálló és ülepedő por koncentrációját, a környező talaj szennyezettségét és a zaj-rezgés szintet mérik és ellenőrzik.

A szivárgó vizeket csőrendszer segítségével a csurdalékvíz-gyűjtő medencébe vezetik, amit folyamatosan levegőztetni kell. Az erősen szennyezett víz egy részét száraz időben visszalocsolják a lerakóra, a többit pedig szennyvíztisztító telepre szállítják. A jövőben ozmózisos módszerrel működő csurdalékvíz-tisztító berendezés megépítését tervezik, amely a víz 90%-át csatornába engedhető minőségűre alakítja majd a szennyeződések maradék 10%-ba való koncentrálásával. Ezt a megmaradt mennyiséget szennyvíztisztító telepre kell majd szállítani.

A hulladéklerakón képződő ún. depóniagáz összegyűjtésére és kivezetésére gázkutakat és kivezető csöveket használnak. A gáz metán-koncentrációja körülbelül 50%. A metán pedig tudvalevőleg 25-ször erősebb üvegházhatást fejt ki a légkörbe jutva, minta CO2. Ennek elkerülése végett annak egy részét fűtésre használják, a többit pedig „elfáklyázzák”. Bár olyan kivezetéseket is láttunk, amelyeknél még az „elfáklyázás” sem volt megoldott. A gáz egy részének energetikai hasznosítására tendert írtak ki, de a megvalósítás még várat magára. Becslések szerint a kapacitás 4-5MW. A nehézséget az okozza, hogy hiába a „zöld energia” (a depóniagáz annak számít, bár ez sok szempontból megkérdőjelezhető) kötelező átvétele a jogszabályok szerint, ha a feltételeket az átvevő szabja. A megtermelt villamos energiát pedig meglehetősen messzire kell elszállítani az átvételi ponthoz, ami sokba kerül. Ennek ellenére a tervek szerint az energiatermelő gázmotornak 2014-re működnie kell.

A 2005-ben létrehozott – és azóta bővített – komposztáló üzem elsődleges célja a fővárosban szelektíven gyűjtött zöldhulladék hasznosítása. Ma bőven 20.000 tonna fölött van az évente begyűjtött lebomló hulladék mennyisége. A komposztálás folyamata és a végtermék hasznosítása viszont elég kiábrándító. Az ún. komposztprizmákban 1 hónapig érlelik a hulladékot, ami nem elegendő a teljes lebomláshoz. Az így keletkezett, nem minősített komposztot, amely láthatóan tele van műanyag zsákok maradványaival a lerakó első ütemének rekultivációjához használják. Szó sincs tehát a fantáziánkban élő virágoskertekről, vagy mezőgazdasági területeken való hasznosításról. A szemétdombot takarják be ezzel a félig lebomlott zöld hulladékkal, ami véleményem szerint sokkal értékesebb annál, minthogy ilyesmire használják. Ha pedig arra gondolunk, hogy a komposztálás elsődleges célja, hogy a talajból „kivett” tápanyagot visszajuttassuk oda, akkor ez a fajta hasznosítási mód semmilyen szinten nem felel meg a követelményeknek. Ennek megváltoztatása pedig még tervek szintjén is alig létezik. Itt kell megemlíteni, hogy egyedüli, ma is létező jó megoldásnak a helyi komposztálás számít, ami egyéb szempontok szerint is (pl. szállítás) környezettudatosabb választás, mint a központi, nagyüzemi alternatíva.

A hulladékkezelő központban jártunkkor a lerakó 1. üteme már majdnem megtelt, rekultivációja folyamatban van. Ennek során a dombot vízzáró réteggel fedik be, hogy az esővíz többé ne juthasson a hulladékhegy belsejébe, majd termő réteggel borítják a füvesítést vagy fásítást elősegítendő. Közben a 2. ütem feltöltése is elkezdődött. A teljes rekultiváció után még jópár évig - de nem örökké – ellenőrizni kell a lerakó állapotát. Ezt követően pedig csak reménykedni lehet, hogy soha semmi nem kezd majd szivárogni, kijutni a természetbe és szennyezni.

A hulladékkezelő megépítése idején azzal számoltak, hogy közel 60 év alatt fog megtelni mind az 5 ütem. Azóta, a lerakott mennyiség csökkenésével, a szabályozások és a tendenciák változásával a jóslás is módosult: 60 év alatt biztosan nem fog megtelni, de még az is lehet, hogy sohasem. A kívánatos mindenképpen ez utóbbi lenne, mert az azt jelentené, hogy sikerült eltéríteni a hulladékot az egyik legrosszabb ártalmatlanítási formától, a hulladéklerakástól. A Humusz Szövetségnél többek között ezért dolgozunk.

A program a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg.