Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 12 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nulla Hulladék heti programok a Szent István Egyetemen

  • 2013. január 11.
  • Andi

megelőzésA gödöllői Szent István Egyetem Kollégiumában a GATE Zöld Klub Egyesület már hagyománnyá vált programsorozatot tartott, melynek keretein belül a Humusz Szövetség Nulla Hulladék programja is bemutatásra került.

A GATE Zöld Klub Egyesület önkéntesei az egyetemi hallgatók körében népszerűsítették játékos formában a hulladékmegelőzést, a szelektív hulladékgyűjtést és az energiacsökkentést, melyet a lelkes hallgatók nagy érdeklődéssel fogadtak és a jövőben remélhetőleg a hétköznapokban is alkalmazni fognak.

A programot összesen 30 kollégista látogatta meg. Emellett néhány általános iskolás csoport is részt vett a rendezvényen, melyen a következő programok közül választhattak az érdeklődők:

ökomata„Ökomata”:

A játék lényege, hogy egy nagy paraván mögött és előtt is áll egy önkéntes, a játékos pedig az elöl álló önkéntes segítségével egy diót dob a játék „Start” nyílásába, ekkor egy környezetvédelemmel kapcsolatos kérdést kap 3 válaszlehetőséggel. Az Ökomatán az általa helyesnek ítélt válasz betűjelével azonos jelzésű nyíláson kell bedugnia a kezét: ha a rossz nyílást választja, a paraván túloldaláról egy pacsit kap a kezére, helyes válasz esetén viszont kezet fog vele az „Ökomata”. Fontosabb témakörök: szelektív hulladékgyűjtés, komposztálás, energiatakarékos életmód.

Szelektív vödrök:

Különböző vödrökön feliratok találhatók, amelyek a különböző hulladéktípusokat jelölik. A vödrök mellett egy kupacba vegyesen vannak elhelyezve a különböző hulladékok. A játék lényege, hogy a megfelelő helyre kell szelektálni a hulladékot.

Kukatündér:

Boltokban beszerezhető társasjáték. Színes játékkukákba kell elhelyezni a megfelelő kártyán látható hulladékokat. Ha a programon résztvevők nem tudták a helyes választ a kérdésekre, a GATE Zöld Klub önkénteseitől kaphattak segítséget.

Fölösleges Áruk Fóruma:

A hallgatók a Humusz FÁF (Fölösleges Áruk Fóruma) kiállítást is megtekinthették, mely olyan termékek gyűjteménye, amiket ugyan használati tárgyként árulnak, de az égvilágon semmi szükségünk nincsen rájuk. Ilyen például a termálvíz spray, az illatos füzet, vagy az elemes lisztszita. A kiállításon kívül a szervezettől kapott különböző környezetvédelmi témákat érintő mágnes tablós játékok segítségével is ellenőrizhették tudásukat a hallgatók. Ilyen volt például a környezetbarát háztartás, vagy a tudatos vásárlós játék is.

Szerintünk még több ilyen program kellene az egyetemi kollégiumokban, mert a hallgatók nagy része egyáltalán nincs tisztában a hulladékcsökkentés fontosságával, pedig a kollégiumok nagy létszáma miatt igencsak fontos lenne, hogy mindenki találkozzon legalább egyszer a nulla hulladék szemlélettel.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

VM_logo

 

A program  a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás programjának támogatásával valósulhatott meg.