Külcsín/belbecs: Miért baj az, ha a sárgarépának két lába van?
Van egy aprócska üzlet Kölnben, amelyhez fogható csak kevés akad egész Európában. A The Good Food alapítója Nicole Klaski lépésről lépésre építette fel a méretével ellentétben óriási népszerűségnek örvendő boltot, amelyben ő és önkéntesekből álló csapata másodszüretből származó, „mentett” zöldséget és gyümölcsöt, valamint lejárt szavatosságú élelmiszert árul. Mottójuk: „Szerelem második látásra.”
Aki a mezőgazdaság berkeiben kevésbé jártas, talán nem is tudja, hogy betakarításkor a földeken marad a termény egy része, annak ellenére, hogy fogyasztásra tökéletesen alkalmas. Másodszüretnek nevezzük ezeknek a terményeknek a betakarítását.
Számos oka lehet annak, hogy az ehető zöldséget és gyümölcsöt nem takarítják be. Van, hogy túl kicsi, és egyszerűen átesik az ipari betakarításhoz használt gép rostáján, vagy éppenséggel túl nagy, és ezért nem kell a feldolgozóiparnak, illetve – a kereskedő megítélése szerint – a vásárlónak. Sokszor az a gond, hogy a termény esztétikai szempontból nem felel meg az EU-s forgalmazási előírásoknak, esetleg betakarítás közben megsérül, ezért át sem veszi a kereskedő a termelőtől. Nagyon gyakori jelenség, hogy a kereskedelmi láncok piaci helyzetüknél fogva és a jelentős túlkínálat miatt a jogszabályokban meghatározottakon kívül további „minőségi” kritériumokat írnak elő az áru kinézetére vonatkozóan. Ezért a gazdák bizonyos terményekből eleve többet vetnek, hogy eleget tudjanak tenni szerződéses kötelezettségeiknek, ha úgy tetszik, előre kalkulálnak a veszteséggel, a felesleget pedig – nehéz szívvel – de veszni hagyják.
Másodszüretből származó zöldség (Forrás: The Good Food)
A be nem takarított zöldséget és gyümölcsöt visszaforgatják a talajba, komposztálják, hulladéklerakóba küldik, állati takarmányként hasznosítják vagy biogáz-előállításra használják. Magyarul a megtermelt élelmiszer egy része nem arra a sorsra jut, amelyre szánták, pedig tápértékét nézve semmivel sem értéktelenebb automatikusan boltba kerülő társainál.
Szerencsére egyre többen ébrednek rá erre vásárlóként vagy éppen vállalkozóként. A The Good Food önkéntesei például a szerződött gazdák hívására furgonba pattannak, és fel-/leszedik az ott hagyott burgonyát, cukkinit, paradicsomot, évszaktól függően éppen mit, hogy a kölni üzletbe vigyék. Ez mindkét fél szerint egy win-win helyzet: mivel az elszállításról az üzlet gondoskodik, a gazdának nem kell foglalkoznia az ártalmatlanítással, cserébe ingyen adja a friss árut. Emellett az ellátási lánc is igencsak lerövidül.
Amikor fent említett okokból be nem takarított, el nem adott zöldség és gyümölcs másodszüretéről beszélünk, még az élelmiszer-ellátási lánc legelején vagyunk. Ha ekkor cselekszünk, a hierarchia legkívánatosabb, „megelőzés” szintjén előzhetjük meg az élelmiszer-hulladék keletkezését.
Élelmiszerhulladék-hierarchia (Forrás: Európai Számvevőszék)
Bár nemzetközi és országos felmérésekből jól tudjuk, hogy Európában és a fejlett országokban elsősorban mi, fogyasztók (másodsorban a feldolgozóipar) termeljük a legtöbb élelmiszer-hulladékot, az élelmiszer-pazarlás nem a háztartásokban kezdődik. Itt most arról az élelmiszerről beszélünk, amely el sem hagyja a termőföldet, el sem jut a piacig, a fogyasztó asztaláig. A jelenlegi európai szabályozás elsősorban az áruk versenyképességének növelésére, hatékony csomagolhatóságára és szállíthatóságára koncentrál, tehát arra, hogy az élelmiszer-láncnak a termelő és a fogyasztó közötti szakaszában, a disztribúció során minden flottul menjen. Ehhez olyan forgalmazásielőírás-rendszert alkottak, amely minőségi és esztétikai alapon osztályozza a terményeket.
Az amúgy élelmiszer-biztonsági szempontból és tápértéküket tekintve megfelelő termények esztétikai alapon való előzetes kiselejtezése azonban más szemszögből nézve egyáltalán nem hatékony és igencsak környezetkárosító eljárás, amelynek nyomán rengeteg élelmiszer-hulladék keletkezik. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a külcsín alapján való minőségmeghatározás ötlete nem a fogyasztóktól ered, ha azonban hosszú ideig csak tökéletesnek mondott zöldséget és gyümölcsöt látunk az áruházakban, akkor azt fogjuk keresni, ezzel a kör bezárul.
Az élelmiszer-ellátási lánc mentén keletkező élelmiszer-hulladék és élelmiszer-veszteség (Forrás: Európai Számvevőszék)
Egy frissen megjelent tanulmány szerint az EGT-n belül a teljes megtermelt zöldség- és gyümölcsmennyiség harmada veszik kárba azért, mert „szépséghibás”. A tanulmány szerzői maguk is első becslésként tekintenek kutatási eredményeikre, hiszen ez egy – adatszolgáltatás híján – nagyon nehezen mérhető és kontrollálható terület. Ami nincs leszüretelve, betakarítva, az az európai szabályozás értelmében nem számít élelmiszernek, ezért nyilvántartást sem vezetnek róla. A gazdák viszont minden szem zöldségbe egyformán befektetik az energiát. Ami nem kerül az asztalunkra, az elpazarolt élelem, pénz, víz, termőföld, üzemanyag, röviden: elpazarolt erőforrás. A termelés, majd a lerakókon történő értelmetlen ártalmatlanítás során üvegházhatású gázok keletkeznek, feleslegesen szórunk ki műtrágyát és növényvédőszereket.
Senki nem vonja kétségbe, hogy minőségi előírásokra a zöldségek és gyümölcsök esetében is szükség van. Az Európai Számvevőszék élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem hatékonyságáról szóló jelentése szerint: „A forgalmazási előírások hasznosak, mivel egyfajta közös nyelvként megkönnyítik a kereskedelmet. Ösztönözhetik a minőségi termelést, javíthatják a jövedelmezőséget és védhetik a fogyasztók érdekeit. A forgalmazási előírások nyilvános voltával elkerülhető a magán eredetű előírások elburjánzása. Ugyanezen előírások miatt azonban esztétikai okból (pl. előírt nagyság vagy forma) teljesen ehető termékek is kikerülhetnek az élelmiszer-ellátási láncból.”
A témával foglalkozó európai ellenőrző csoport számára tehát ismert a probléma, bár véleményük szerint több kutatásra lenne szükség az esztétikai előírások és az élelmiszer-veszteség közötti kapcsolat feltárásra. Szerencsére nem minden kereskedő várja ölbe tett kézzel, hogy újabb szabályozás szülessen, tudják, hogy minket vásárlókat erkölcsileg érzékenyen érint az élelmiszer-pazarlás. Akárhogy is, a Föld lakossága a szélsőséges időjárás és az éghajlatváltozás miatt egyre inkább rá van utalva, hogy gazdaságosan bánjon ezekkel az erőforrásokkal is. Az élelmiszer-pazarlás egyre inkább fenntarthatósági kérdéssé is válik.
The Good Food csapata (Forrás: The Good Food)
De térjünk vissza Kölnbe. A The Good Food nyitását sok minden megelőzte. Nicole először kampányszerűen kiállt az árvaságra jutott zöldségekkel a piacra, célja – ahogy a mai napig is – az volt, hogy felhívja a figyelmet az elképesztő méreteket öltő élelmiszer-pazarlásra. Szavai nyitott fülekre találtak. Hamarosan időszakosan nyitva lévő pop-up store-rá nőtte ki magát a kezdeményezés, végül lelkes támogatóknak köszönhetően állandó üzletre és raktárhelyiségre lelt. Így a bio zöldség és gyümölcs mellett például olyan kenyeret, pékárut, kézműves sört, üdítőt, cukrászüzemben levágott „muffintetőt” és egyéb élelmiszert is árulnak, amelynek lejárt a minőségmegőrzési ideje (a magyar jogszabály ezt nem engedi, a német viszont igen, csak fel kell hívni a vásárló figyelmét a minőségmegőrzési idő lejártára). A lejárt szavatosságú élelmiszert a gyártóktól hozzák el az aktivisták hol gurulós bevásárlótáskában, hol teherbiciklin. A törzsvásárlók pillanatok alatt elkapkodják az amúgy teljesen véletlenszerűen alakuló napi kínálatot. Mindenki annyit fizet, amennyit a megvásárolni kívánt élelmiszer és az „ügy” ér neki. A kezdeményezés valódi közösséget teremtett.
Az alternatív kezdeményezések mellett szerencsére nemzetközi szinten és Magyarországon is egyre több áruházlánc karolja fel és helyezi polcaira a kétlábú sárgarépákat és a hóemberalkatú burgonyákat. Gondoljunk csak a Tesco „Tökéletlenül tökéletes” élelmiszer-pazarlás elleni kampányára, vagy a Penny „Minket is lehet szeretni” projektjére, amelynek keretein belül hamarosan a másodosztályú zöldségeket és gyümölcsöket is átveszi a magyar termelőktől, és 10-15%-kal olcsóbban kínálja a vevőinek. 2017 ősze óta a magyar Élelmiszerbank is folyamatosan keres terményüket másodszüretre felajánló gazdákat. Céljuk, csakúgy mint az áruházi vagy gyári élelmiszermentő akcióikkal, hogy a rászorulókat friss gyümölccsel és zöldséggel lássák el.
Ne feledkezzünk meg saját személyes fogyasztói döntéseinkről sem. A termelői piacon sétálgatva érdekes módon kevésbé szúrja az ember szemét a – mondjuk így – esztétikai változatosság. Ha ott áll velünk szemben az, aki pénzt, időt, energiát fektetett a kínált zöldségbe és gyümölcsbe, akkor nehezen fogjuk azt mondani, hogy „jó napot, ez a répa görbe, kár volt érte lehajolni”. És talán kevésbé érezzük magunkat „vesztesnek” azért, mert a sérült gyümölcsöt vesszük meg, amikor ugyanannyiért épet is kaphatnánk. Valahogy minden falat élelmiszer visszanyeri az értékét.
Írta: Csörgő Viki
Lead kép forrása: The Good Food
