Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 5 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Komposztünnep 2019-ben is!

  • 2019. szeptember 24.
  • Peti

Október 10-én a komposztálásé a főszerep. Idei Komposztünnepünkkel is arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a szerves hulladék nem a kukába való. A klímavédelem egyik fontos lépése  helyben komposztálás. Célunk a szerves hulladékok – más néven zöld javak – mennyiségének csökkentése és körforgásban tartása!  További célunk, hogy ezt a tevékenységet az oktatásba is beemeljük úgy, hogy élmény legyen a tanulás! Csatlakozzatok ti is az országos Komposztálás Ünnepe mozgalmunkhoz! 

Óvodai és iskolai csoportok, civil szervezetek, közösségi kertek illetve képzőművészeti alkotó közösségek jelentkezését várjuk! 

 

2019-ben a következő fő témákat ajánljuk a figyelmetekbe, s ennek keretében bármely komposztálással kapcsolatos témában lehet pályázni. 

-Komposzttal a klímáért!

 Idén még soha nem látott társadalmi figyelem szegeződik a klímaváltozásra. A komposztáláson keresztül a helyi és globális fenntarthatósági témák is megközelíhetők.

-„A talaj szereti a komposztot!” 2020. évi Nemzetközi Komposzttudatos Hét szlogenje 

 Nemzetközi szinten májusban tartanak komposztálásra figyelmet irányító kampányt, ennek szlogenje azonban a mi komposztünnepünkhöz is szervesen illeszkedik. A komposztáláson keresztül jól megközelíthető téma a talajvédelem. 

-Zéró hulladék és az élelmiszerpazarlás csökkentése.

 Hulladékkezelés szempontjából nem mehetünk el a komposztálás módszere mellett. Háztartási hulladékunk közel 1/3-a szerves hulladék. A táplálkozásunk és az élelmiszerünk így függ össze.

-Biológiai sokféleség a talajban, a természetben! 

 Remek fejlesztés a Máté Bence és Gaál Péter természetfotósok által kezdeményezett hazai fajokat fényképező és gyűjtő oldal a Fajbook. Erre bárki regisztrálhat és indulhat a képek és pontok gyűjtése. Játékos tanulás digitális eszközön keresztül a természetben! 

 

Bármilyen a komposztálás témájához kapcsolódó tevékenységgel lehet pályázni. A 2018-es Komposzt Ünnep beszámolója ide kattintva érhető el. 

 

Jelentkezési határidő: 2019. október 10. 

Magukat a tevékenységeket október hónap folyamán bármikor meg lehet valósítani, akár egynapos, akár egy hetes, akár több hetes időszakban.

 

A tevékenységeitek beszámolóival pályázhattok a legjobbak díjára, kategóriánként a 3 legötletesebb pályázatot díjazzuk. 

 

Regisztáció és további hasznos tippek a komposztalj.hu oldalon.

 

Kapcsolat: [email protected] 

 

A program támogatói: 

A Baptista szeretetszolgálat NoPlanet B programja

Oázis Kertészet

A Fajbook 

Varázslatos Magyarország magazin

 

noplanetB oazis:kerteszetfajbook    varazslatos magyarorszag