Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 4 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Játékosan tanultak komposztálni az egri ovisok

  • 2020. január 17.
  • Enikő
Komposztláda kihelyezésével nyitották az évet kedden a Szivárvány Óvodába járó gyermekek, akik különleges környezetvédelmi edukációs programban vesznek részt.

A Tigáz Zrt. Töltsük újra a természetet! elnevezésű programját Kelet- Magyarország öt városában indította el, köztük a megyeszékhelyünkön is.

 

– Célunk megmutatni, hogy kis tudatossággal segíthetjük a környezetünket a megújulásban. Ezért felhívjuk a figyelmet az egyéni felelősségvállalás jelentőségére – jelentette ki Végh Zsófia, a Tigáz Zrt. kommunikációs vezetője.

 

Naponta egy kilogramm szemetet termel egy átlagember, és ez akár harminc százalékkal is csökkenthető, ha a kidobásra ítélt hulladék szerves része nem a kukába, hanem a komposztálóba kerül. Erre hívja fel a figyelmet a vállalat programja is. Eger, Debrecen, Hajdúszoboszló, Miskolc, s Gödöllő egy-egy óvodájában tartanak játékos, edukációs élményprogramot.

 

Megtudtuk, cél, hogy az óvodások – és rajtuk keresztül a családjaik – tapasztalatok révén szerezzenek ismereteket a komposztálásról, s megismerhetik a természet ciklikusságát, újratermelő erejét. A program során az óvodákba komposztládákat raknak ki, ezeket pedig az ovisok a nevelőikkel közösen töltik meg és gondozzák majd. A kihelyezett komposztálók májusra már kész humuszt is termelnek, amelyből – családi önkéntes napon – kiskertet és virágágyást hoznak létre a pedagógusok, a gyerekek és a vállalat dolgozói. A program szakmai partnere a Humusz Szövetség.

 

Urbán Csilla a szövetség elnöke Egerben közölte: óvodásoknak mutatják be a komposztálást, azt, hogy miről is szól ez. Hangsúlyt fektetnek arra is, hogy ez miért hasznos a természet számára. Mindezt játékosan teszik, és a kicsik számára érdekes lehet, hogy a folyamatban fontos szerepet játszanak az élőlények is, például a giliszták.

 

Gálné Szekeres Mária, a Szivárvány Óvoda vezető helyettese úgy fogalmazott, szeretnének egy zöldségeskertet kialakítani az új intézményben, s ehhez elengedhetetlen a jó minőségű humusz.

 

ovi komposztálás

 

– Annak is örülünk, hogy a szülők is bekapcsolódhatnak a programba, és a családok figyelme is jobban ráirányul a fenntarthatóság kérdésére. Így a gyerekek először a szülőknek, később pedig a következő generációnak adhatják át megszerzett tudást. Sőt, az intézményben innentől hagyomány lesz a komposztálás és az idősebb kollégáktól megtanulhatják az újonnan érkezők. Szeretnénk helyben megtermelni legalább egy részét annak, amit elfogyasztunk – tette hozzá.

 

Végh Zsófia, a Tigáz kommunikációs vezető kijelentette, céljuk, hogy megmutassák a munkatársaiknak és a környezetüknek, hogy a megújulásra való képesség mindenütt tetten érhető. Ezért a társadalmi fenntarthatósági programjainkban is ennek a megélésére összpontosítanak. A vállalati felelősségvállalást mutató tevékenységük középpontjában többek közt olyan akciók állnak, amelyek az erőforrások megújításáról, új szemlélet elsajátításáról vagy a természeti környezet megóvásáról szólnak. Mindez jelképesen bemutatható a komposztálás folyamatán keresztül, ahol kis energiaráfordítással a szemétből újra termékeny talajt varázsolhatnak, és házilag egészséges zöldség, gyümölcs termeszthetnek.

 

forrás: https://www.heol.hu/kozelet/helyi-kozelet/jatekosan-tanultak-komposztalni-az-ovodas-gyermekek-egerben-2161044/