Felületi komposztálás
Komposztálni sokféleképp lehet. Egyik legegyszerûbb - de nagyon hasznos - módja a felületi komposztálás. Ismerjük meg fortélyait!
A gyorsan elkorhadó növénymaradványokat a sorközök felületi komposztálására használjuk. Azok a növények azonban, amelyek közvetlenül a levágáskor nem alkalmasak talajtakarásra (pl. borsó, az évelő növények szára, a kemény levélzetű lágyszárúak, stb.), átmenetileg a komposztálóba kerülhetnek.
Más módon való hasznosításukra a szecskázás nyújt lehetőséget. Minden felesleges növényi részt, ami nem kerülhet azonnal felületi komposztálásra, de felaprítható (szecskázható), gondosan összegyűjtögetünk. (Aprításra csak a különösen szívós rostnövények, pl. a lenfélék alkalmatlanok.) A szecskázandó anyagot közvetlenül a levágás után vagy legfeljebb kissé fonnyasztott állapotban kell felaprítani, de mindenképpen az érés megindulása előtt. Begyűjtésükre akkor kerül sor, amikor a virágok elnyíltak, az évelők és a gyógynövények a magképződés előtt állnak. Az összekevert növényi hulladékokat a szokásos módon kevés kőzetliszttel, állati eredetű szerves anyaggal és egyéb adalékokkal dúsítva hordjuk fel a talajra.
A takaróanyag viszonylag rövid idő alatt jól és egyenletesen beérik, tehát a szecskázott növényi maradványokból is hamarosan humuszos talaj képződik. A benne fejlődő növényállomány teljesen egészséges, és mivel a tápanyagellátása megfelelő, az árnyékolás, a nedvesség megőrzése és a talajlakók élettevékenységének serkentése lehetővé válik. Az összeszecskázott növényhulladék-keverék – feltéve, hogy a kertben sokféle növényt termesztünk – azokat az értékes hatóanyagokat is tartalmazza, amelyek a kártevők elriasztását, a növények védelmét szolgálják.
A nyári növényhulladék a zöldségágyások talaját takarja. Ismerjük az üröm, a zsálya védő hatását, a csalán trágyaértékét és egyben védő szerepét, továbbá kovasav-szolgáltatását, stb. Azt is tudjuk, hogy a mustár gátolja a fonálférgek támadását, hogy a hagymafélék fungicid hatásúak. Mindezek a mulcsozáshoz való felhasználásban is érvényesülnek.
A takaróanyagot a környezetünkben vadon tenyésző növények begyűjtésével tehetjük értékesebbé és sokrétűbbé. Ide tartozik pl. a bodza, amelyik folyamatosan és minden fejlődési stádiumában felhasználható szecskázott takaróanyagként, s igen hatékonyan riasztja a vakondokat. Az erdőből begyűjtött különböző (NEM VÉDETT!!!) harasztok – megfigyelések szerint – távol tartják a férgeket, és egyben rothadás-gátló hatást is kifejtenek. Hasznosak továbbá a cickafark, a zsurló, valamint a vadrózsa lágyabb, zsengébb hajtásai, s ha módunk van rá, szerezzünk némi zabszalmát hozzá, mert ez lazává, szellőssé teszi a mulcsréteget, vagyis a felületi komposztot.
Az ilyen, sokféle növényből készített takarást nem lepik el a csigák és más kártevők, zöldségfélék, rózsatövek, az évelő növények és a gyümölcsfák egészségesek maradnak, kitűnően fejlődnek, és a takaróanyag felhordása nem jelent különösebben nehéz munkát.
Az ősszel nagyobb tömegben begyűjtött és felszecskázott növényi hulladékot ott terítsük szét, ahová egyébként is komposztot szokás teríteni, tehát a fák töve köré, a rózsatövekhez, a liliomhoz, a málnához és a szamócához, vagyis azokra a területekre, amelyeket tavasszal nem vetünk, nem vethetünk be.
Tavasszal az idő felmelegedésével a komposztban megindulhat, ill. folytatódhat az érés, és a takart növények megfelelő tápanyagellátást és védelmet kapnak.
Ha attól tartunk, hogy az eljárás sok gyommag kelését is lehetővé teszi, hagyjuk a komposztkeveréket a kiterítés előtt néhány napig kupacban állni. Az anyag igen rövid idő alatt annyira felmelegszik, hogy a gyommagvak elvesztik a csírázóképességüket. A takaróanyag beérése után a takaróréteg alatt egészen szokatlanul laza lesz a talaj. Az esetleg feltörő gyomok (még a legszívósabbak is) könnyen kitéphetők.
Ha öntözés válna szükségessé, a vizet mindig a talajtakarásra kell juttatni. A takaróréteg a szűrő szerepét játssza; soha ne locsoljuk magát a növényt, s főként ne szórjuk a vizet a levelére, mert a nedves levélzetet könnyebben megtámadják a kórokozó gombák. Egyes növénybetegségek – pl. a lisztharmat – a mi közvetítésünkkel terjednek el! A soros művelésű ágyásban a zöldségek minden további nélkül fel tudják venni a szükséges vizet és tápanyagot a felületi komposztálással takart sorokból.
Növényápoláskor, vetéskor vagy betakarításkor mindig a takarásos sorokban járkáljunk. A takarás több célt is szolgál: megfelel a biológiai szemléletű kertművelés alapvető követelményének, vagyis annak, hogy ha a talajfelszín soha nem áll csupaszon, akkor lehetővé válik a talajélet zavartalan fejlődése és működése, a tűző napsütés nem szárítja, az erős esőverés nem éri közvetlenül a talajt, a takarás alól a gyomok nem tudnak feltörni. Mindez elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy a talaj jó egészségi állapotát és állandó termőképességét megőrizhessük.
Forrás: Halas.net
