Elfelejthetjük az ásást és a locsolást, ha mélymulcsozunk
A mélymulcsozás hatékony megoldást jelent azok számára, akik az ökológiai és biológiai gazdálkodást kis földterületen végzik. Ez az új kertművelési módszer egyszerre kíméli időnket, fizikai erőnket, pénztárcánkat és környezetünket. A viszonylag új termesztési technológia megalkotására Dr. Gyulai Iván ökológust az erdő „önmegművelése” ihlette, írta meg a greendex.hu.
Az erdő ugyanis a lehulló lombozattal betakarja a talajfelszínt, megvédve ezzel a fagytól, a kiszáradástól, az eróziótól. A lehullott levelek hosszabb idő elteltével humuszt képeznek, amely tápanyagforrásul szolgál a növények számára. Továbbá hasznos a parányi élőlényeknek és a mikroorganizmusoknak is, amik rendkívül fontos szerepet játszanak az egészséges talaj kialakításában.
Mélymulcs
A hagyományos módszerrel lerakott mulcs takaró legtöbbször nem felel meg a komposztáláshoz szükséges feltételeknek. Sokszor túl laza vagy túl tömör, túl nedves vagy túl száraz lesz a takaró, és a levegőztetés is problémát jelenthet.
A mélymulcsozás ezekre a problémákra kínál megoldást. Dr. Gyulai Iván ökológus, az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány elnöke fejlesztette ki a koncepciót, melynek az az alapja, hogy a felszín borítása folyamatos, így megtartja a vizet, megújítja a talajt, és nem termel szemetet, hiszen a módszer a kertben keletkező összes zöldhulladékot hasznosítja.
"A mélymulcsozás megakadályozza a talajtömörödést és a talajkopást is, illetve mérsékli a tápanyag kimosódását. Kiegyenlíti a talajfelszín szélsőséges napi hőingadozását, ráadásul még a gyomnövényekkel szembeni harcunkban is segítségünkre van"
– áll a közleményben.
A mélymulcsos módszer tulajdonképpen talajfelszínen történő komposztálás. A módszer eredménye, hogy többé nem kell ásnunk, locsolnunk, gyomlálnunk, műtrágyákat alkalmaznunk, sőt pár év elteltével a vegyszeres növényvédelmet is mellőzhetjük.
Hogyan készítsünk mélymulcsot?
Kétféleképpen lehet mélymulcsozást alkalmazni. Az első módszer a nyers és rostos humuszanyagok megfelelő arányú keverése, a másik pedig a rétegezés, azaz a rostos és a nedves humuszos építőanyagok egymásra terítése.
A levágott gyep, a kitépett gyomok, a friss trágya úgynevezett nyers humuszképzők. Ezek elegendő mennyiségű tápanyagot tartalmaznak. A faág, a fakéreg, a fűrészpor, a faforgács, a szalma, a széna, a tőzeg – amelyek cellulóztartalmuk miatt lassan bomlanak le – a rostos humuszképzők közé tartoznak.
A második módszer alkalmazásakor először egy réteg laza szálas humuszos anyagot (pl. 20 centiméternyi szalmát), egy réteg nedves humuszos anyagot (pl. 25 centiméternyi zöldtrágyát), majd még egy réteg szálas humuszos anyagot (pl. 10 centiméternyi szalmát) tesznek rétegekben a talajfelszínre. Ebben az esetben elengedhetetlen, hogy a rétegek ne legyenek túl tömörek, hogy a talaj megfelelően levegőzhessen.
"A talajt a komposztálódásra alkalmas keverékkel ősszel, a fagyok beállta előtt kell betakarnunk körülbelül 60 centiméter vastagságban, a talaj felásása nélkül. A takarást minden ősszel el kell végeznünk. Minden évben annyival csökkenthetjük a takaró vastagságát, amennyi talaj keletkezett az előző évi takaróból"
– ajánlja a közlemény.
Cikk és kép forrása: sokszinuvidek.24.hu
