Aszpik Fesztivál
![](https://humusz.hu/sites/default/files/default_images/alapertelmezett-lead-kep.jpg)
A HUMUSZ Szövetség Baranyában a Pécsi Zöld Kör Egyesület képviseletében
több fesztiválon is bemutatja a Nulla Hulladék Turnét, amely a hulladék
keletkezésének megelőzéséről és ha már megtörtént a „baj”, a helyes
hulladékgazdálkodásról nyújt hasznos információkat.
2013. szeptember 21-én,
szombaton a Pécsi Zöld Kör Egyesület szervezésben
települtünk ki az ASZPIKra, azaz az Alkotói Szombati Piacra, amely csatlakozott
a Pécs City Karnevál helyszínei közé is, kb. nyolcszáz látogatója volt. A helyszín egy divatos belvárosi
romkocsma hatalmas udvara, melyet egy civil egyesület közösségi térként is
üzemeltet. Célközönségünk főleg fiatalok, fiatal felnőttek és felnőttek
családdal, hiszen a havonta megrendezett piacon bulihangulat uralkodik. Sokan
régi ismerősként térnek vissza, és mindig akad újonc is, aki még sosem
piacozott. Általában mindenki fogékony a zöld gondolatokra, bár a fiatalok
ismeretei hiányosak és sokan feleslegesnek tartják a környezettudatos
gondolkodást, így volt dolgunk bőven.
Egyesület több taggal és önkéntessel vágott bele a nulla hulladék turné következő baranyai állomásába. A sátrunkat a piacon, az udvarban állítottuk fel. A programhelyszín tömegközlekedési eszközzel (busszal), kerékpárral (kerékpárúton is), gyalog, babakocsival jól megközelíthető volt, mozgáskorlátozottak is érkeztek. Elsősegélynyújtó hely a közösségi tér fedett részén volt kijelölve.
A sátorban felállítottunk egy kiállítást a hulladék keletkezésének megelőzéséről,
szóróanyagokat helyeztünk ki, amelyekből minden látogatónak adtunk.
A sátor másik részén kicsiknek és nagyoknak is biztosítottunk játéklehetőséget, sokan játszottak a ReSet - Gondold újra! nulla hulladék activityvel. Voltak új fogalmak, szavak, a látogatóknak tetszett, hogy újrahasznosított anyagokból készült a játék. Vittünk ki logikai játékokat is. Kézműveskedési lehetőséget is nyújtottunk a hozzánk betérőknek, természetes anyagból (nemezből, hurkapálcából) tulipánt, PET palackból karkötőt, használt papírból jegyzetfüzetet készíthettek a gyerekek és a felnőttek. Természetesen csak a fantázia szabott határt a készülő alkotásoknak, hiszen hűtőmágnes, kitűző, gyűrű, fülbevaló, nemezlepke is került ki az ügyes kezek közül.
A nap folyamán „Örökzöld” ruhajavító műhelyben fogadtuk az érdeklődőket, varrónőnk elhasznált, elszakadt ruhaneműket javított meg.
Minden érdeklődőnk újrapapír füzetet és ceruzát kapott ajándékba. Azok a látogatók, akik legalább három aktivitást vállaltak, tehát játszottak, meghallgatták valamelyik előadásunkat és kézműveskedtek, kulacs vagy pólóajándék közül választhattak.
Írta: Pécsi Zöld Kör Egyesület