Komposztmonológ

  • 2011. május 01. 02:00
  • mz.gabi

Tudjuk, nem egyszerű dolog valami újba kezdeni, életmódot, szemléletet váltani. Még nehezebb, ha ezt másoknál szeretnénk elérni és bizony hatványozottan nehezebb dolgunk van, ha egy 200 lakásos társasházzal szeretnénk elfogadtatni, hogy holmi beláthatatlan globális jó érdekében tegyenek valamit, ami talán kényelmetlen, nem megszokott.

Mégis vannak olyan lelkes emberek, akik megpróbálják.

Az alábbi monológ egy ilyen embertől származik. A vége nem happy end.

Az alábbi szöveg egy levelezés részleteit tartalmazza. Nem idézzük most a válaszainkat, tanácsainkat, ötleteinket - a hozzászólások között ezt bárki megteheti. Nem az a célunk ezzel az írással, hogy megtanítsuk az olvasókat komposztálni. Elrettenteni sem szeretnénk senki. Mégis úgy gondoljuk, érdemes elolvasni, ha másért nem, hát azért, hogy tanuljunk belőle és talán vissza tudjuk adni néhány ember lelkesedését is, ha jó ellenpéldákat tudunk mutatni.

Az előzményekről talán annyit, hogy egy 200 lakásos budapesti társasház két lakója elhatározta, hogy megpróbálják bevezetni a komposztálást, hiszen annyi jót hallottak már róla és szerettek volna egy kicsit tenni a környezetvédelemért:

 

"... Egy erősebb összekoccanás után, ami tegnap történt annak kapcsán, hogy bizonyos kolleginák nem láttak engem arra alkalmasnak, hogy jogilag rendben legyen a dolog, most viszonylag csönd van. A dolgot a jogász lakótárs kezdte azzal a törvényutalással, amit itt már többeknek megmutattam. "A komposztálási terület külön jogszabályoknak megfelelően alakítható ki" - áll a 2003-as rendeletben a biohulladék kezeléséről. De hogy mi ez a külön jogszabály, arra nem tér ki. (Hogy lehet ilyen rendeletet hozni, illetve leírni? Ez olyan, mintha azt írnám a kávéfőzőre, hogy "a kávé elkészítéséhez egy külön alkatrész beépítése szükséges." Ugye világos?:) Na mármost, miután nem tudtam rámutatni erre a hiányzó jogszabályra, következett, hogy "fogalmad sincs a jogszabályokról a témában. Engem is félrevezettél." Ezek az SzVB elnök szavai, aki szerint le kell(ett volna) állítani a lakógyűlést is, miután másokat is félrevezetve, rabolom az idejüket. Azóta történt egy levélváltás a témában, és E (mint elnök;) is lehiggadt egy kicsit. Arra a kérdésemre persze nem válaszolt, hogy mit csinál a kertész az udvaron levágott fűvel, és persze a kertész elérhetőségét sem adta meg. Pedig az illető valószínűleg nyitott lenne az ilyesmire, mivel, E-t idézve:


"Amikor átvette a kert gondozását, első gondolata az volt, hogy komposztálni kellene a kerti nyesedéket, falevelet, és füvet. Aztán kiszámolta, hogy ekkora felületre, ennyi fával, évente 15 köbméter lassan bomló zöld hulladék keletkezik. Nincs akkora felület a ház körül, ahova ennyi komposztládát el lehetne helyezni, nem beszélve a jelentős többlet munkáról, és a levágott fű szárítgatásának helyigényéről.
Ha meg fűgyűjtő nélkül (mulcsozás) nyírná a füvet, akkor kétszer gyakrabban kellene nyírni, ami az elpöfögött benzint figyelembe véve sokkal költségesebb, és környezetszennyezőbb lenne, mint a zöld hulladék elszállítása."

Szóval azért ne komposztáljunk, mert sok a fű, és ha nem komposztálunk, akkor kevesebb lesz. Érti ezt valaki?
"A levágott fű szárítgatásának helyigénye" megint csak érdekes lehet. Bár én leírtam, hogy ott kellene hagyni a füvet pár napig, hogy száradjon, azután lehet komposztba dobni, illetve a maradékot elszállítani?, azt a választ kaptam, hogy ezt már rég tudták, különben is, ők már generációk óta komposztálnak, sőt, egész életükben ezt tették (kiegészítés a szerkesztőtől:) Szóval inkább elviszik a füvet valahová, ami nem lehet egy túl szabályos hely, mert akkor nem tartanák annyira titokban.

E főbb ellenérvei között szerepel még az, hogy "a kert tele van kutyaürülékkel, meg csikkekkel", bár ez utóbbi szerintem inkább az udvari részre vonatkozik, ahová egyébként tervezünk csikkgyűjtőket beszerezni. A kutyaürülék pedig - tudomásom szerint - komposztálható, ha megfelelő szárazanyagot is teszünk rá, akkor inkább megszabadítana egy problémától. Ti nem így látjátok?

A másik, hogy "a lakók annyira lusták, hogy a kukatárolókig sem mennek el, és biztosan beledobálnak majd mindenfélét." Szerintem ha lusták, akkor a komposztládákig sem fognak elmenni (ezt majd megírom), a beledobálást pedig valamilyen (műanyaggal borított?) ismeretterjesztő plakát ráfüggesztésével lehetne hosszú távon megoldani. DE mindenképpen kell majd egy komposztmester, vagy a házra (200 lakás), vagy lépcsőházanként/ládánként, aki 2-3 naponta ránéz, átforgatja, illetve a nem oda való dolgokat kiveszi és átteszi a vegyes kukákba. Megírja a cetliket, stb. stb.

Apropo szárazanyag. Mindenképpen be kell szerezzek árajánlatot valahonnan, honnan lehet ilyet beszerezni, mennyi szükséges kb. ill. tudnak-e nagy mennyiségű kedvezményt adni? Erről már volt szó, valaki megígérte, hogy küld ilyet, de azért remélem, hogy más is találkozott már ezzel a problémával. (Ha erre nem tudnánk felelni a lakógyűlésen, nagy felsülés lenne.) Szóval kérdés feldobva.

Lassan befejezem. Egy lakó a napokban megállított, és elmondta, hogy ők ellenzik a dolgot, mert a fia "gombaspórákra allergiás". "Ezért vannak a szobanövényeink kint a folyosón", mondta (valóban vannak ilyenek). Bár furcsa volt, nem reagáltam rá hirtelen, mivel nem voltam benne biztos, hogy a gombásodás az nem a komposztálás része-e. Hogy is van ez? Most azt gondolnám, hogy nem (mivel a gomba anaerob, ugye?), viszont a kollégám azt mondja, hogy az ő komposztjuk gombás. Kérdés, hogy ez nem a rossz kezelés eredménye-e...

 

------------------------------------

 

Sikerült beszélnem a kertésszel, egyelőre csak telefonon, és az is lemerült:) Jó hír, hogy viszonylag nyitottnak láttam. Viszont elmondta a fő gondokat is, amit a fű komposztálása körül lát.

Bár a társasház kerti területe nem tűnik túl nagynak (sőt: egy nagyon szűk, hosszú területet jelent hátul, ami nincs utcafrontban), rengeteg fű van (ha jól értettem, 2-3000 m2.) Egy-egy fűnyírás 3-400 liter füvet eredményez, amihez nagyon sok láda kellene, ha mind komposztálni szeretnénk. Mondtam, hogy hagyni kellene a füvet megszáradni, de erre az volt a válasz, hogy bár lehetne a fűnyírót használni mulcsozó üzemmódban (ami apróra összedarabolja a füvet), viszont akkor a sok gyomnövény magjai is szétterítésre kerülnének. Így nincs más megoldás, mint zsákokba összegyűjteni és elvitetni, drága pénzért. Mivel én ennyire már nem értek a kertészethez, erre nem tudtam mit mondani.
Holnap beszélünk személyesen is.

 

------------------------------------

 

Beszéltem a kertésszel, akitől végül rossz szájízzel jöttem el. Először elmondom a jó hírt: (szívesen) foglalkozna a komposztforgatással, meg ami még ezzel jár, 1-2 ládában, ha a járandóságát is megemeljük (ezt mi ajánlottuk neki, miután egy csomót panaszkodott.) Elmondása alapján neki most egyéb gondjai vannak, amelyek jóval nagyobbak: például kellene egy kialakított öntözőrendszer (jelenleg ő öntöz, slaggal). Kissé furcsának találom, egyébként, hogy ezt nem hozta fel az SzVB elnöke a legutóbbi megbeszélésen, ahol az éves költségvetési tervezetet beszéltük meg a közös képviselővel.

 

Ami a fű kezelését illeti, a kertész "töviről-hegyire" bebizonyította, hogy azt komposztálni teljességgel lehetetlen. Ennek a fő indokait már leírtam, és mivel nem vagyok kertész, ezért megcáfolni végső soron nem tudtam (és nem is annyira asztalom.) Azt azért ő is látja, szerintem, hogy ha ott lesznek a komposztládák, akkor a fű egy része legalább komposztálható. Az elszállítása egyébként a fűnek nem tűnik nagy összegnek (pár ezer Ft havonta), ugyanúgy, mint a faapríték ára, igaz, azt még el is kell hozni, v. szállíttatni a telephelyről.

 

Lassan közeledik az előadás időpontja. Remélem eljönnek azért páran. Valaki egyszer azt mondta: "A világgal az a baj, hogy az okosak bizonytalanok, a hülyék viszont holtbiztosak mindenben." Nos, én nem szeretem ezeket a kategóriákat, de az sajnos előfordul, hogy aki nagyon nagy hangon mondja a botorságait, annak eszébe sem jut eljönni. Mondtam a kertésznek, hogy jöjjön el szerdán az előadás előtt egy órával, hogy beszélgessenek az előadóval (aki a Szike Egyesület elnöke, már évtizedek óta komposztál) a kertről. Mit gondoltok, mit mondott? Dehogy jön! Tudja ő nagyon jól, mit fog az előadó mondani.

 

Szóval ez a helyzet. Nem tudom, milyen lesz a hangulat jövő szerdán, de ugye ahhoz, hogy a komposztálás elinduljon, legalább "kicsiben", 1-2 ládával - aminek ugye semmi akadálya nem lenne, a kertész szerint sem - még KÉT akadályt le kell küzdeni: aláírást gyűjteni arról, hogy a lakók ezt meg akarják vitatni a közelgő közgyűlésen, valamint ott megszavaztatni. Őszintén szólva, a kertésszel folytatott beszélgetés után már az elsőt is elég kevéssé látom valószínűnek.

 

Össze kellene még állítsak egy költségtervezetet: mi mibe kerül a társasháznak, ha bevezetnénk. Ebben a ti segítségeteket is várom, ui. nekem csak a nagyságrendekről van fogalmam. De nem tudom, például, mibe kerül egy komposztláda, mit kellene még hozzá beszerezni, stb.

 

--------------------------------

 

Köszönöm a nagyon értékes infókat/ tapasztalatokat. Sajnos a kertészünk az az ember, aki holtbiztos a dolgában, mindent tud, és mindenkinél jobban. Így, miután az álláspontját elmondta nekünk (akik nem tudtunk vele szembeszállni, ill. bármilyen felvetés hiábavaló volt. Ellenválasz mindenre volt: ha gyakrabban kellene füvet nyírni, akkor zúg a motor és őt nem tudjuk kifizetni, ha mulcsozza a füvet, akkor szétterül a gyom, ha szerintünk az nem is gyom, a lakók mást igényelnek; ha hagyja a füvet megszáradni, biztos, hogy odapenészedik, kell gyepszellőztessen, az viszont rengeteg energia, valamint a száradt füvet még egyszer fel kell szedni a komposztáláshoz; stb. stb. stb.) végül úgy távoztunk, hogy sem a lakógyűlésre nem jön el, sem egyéb találkozásra/ beszélgetésre nem hajlandó a témában. Ez, valamint a totális lakói érdektelenség megpecsételte a projekt sorsát, illetve az én hitemet is. Az elkövetkező napokban még bíztam abban, hátha működtethetnék egy kis silót jómagam, a többiek jóváhagyásával, amihez esetleg később csatlakozhatnának mások is. De a teljes érdektelenség és ellenállás végül is elvette a kedvemet (sajnos nem vagyok elhivatottabb kertész, hogy nagyobb legyen a hitem.) Ez nem az a társasház, ahol a környezetkímélő kertészkedést jelenleg meg lehet valósítani.

Hát így kell zárjam soraimat erről a "projektről". Mindenesetre köszönöm a figyelmet és a közreműködésetek. Egy pici hasonlattal élve, megfelelő földet is kell találni ahhoz, hogy a mag kikeljen. ;)