Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 10 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nulla Hulladék a kastélyban

  • 2014. február 06.
  • juci

Karácsonyi ForgatagA Humusz Szövetség és tagszervezetei nyár elején indították el az év végéig tartó országos Nulla Hulladék Turnét. A turné utolsó állomása a Balmazújvárosban megrendezésre kerülő Karácsonyi Forgatag volt, ahol 2013. december 21-én a Zöld Kör - A Föld Barátai Magyarország tagja közreműködésével vártuk a hulladékcsökkentés és a megelőzés iránt érdeklődőket.

Karácsony alkalmából ismét benépesült Balmazújváros főtere. Számos program tette még emlékezetesebbé a nemrégiben felújított Semsey Kastélyt, ahol számtalan felnőtt és gyermek látogatta meg a Művelődési Központ által szervezett és a város önkormányzata által támogatott kirakodóvásárt. A karácsonyi kavalkád, ahol a forralt bortól a süteményig minden földi jó megtalálható volt, késő estig várta az idelátogatókat, akiknek az életkora széles skálán mozgott. A fesztiválozó fiatalokon kívül kisgyermekes családok, középkorúak és nyugdíjasok is képviseltették magukat. A 2013-as balmazújvárosi Karácsonyi Forgatagra - a szervezők szerint - több mint 1.000 ember látogatott el!

A kastélyban a Nulla Hulladék Turné standján tájékoztattuk a fesztivál látogatóit a hulladék-újrahasznosítás jelentőségéről, illetve arról, hogy egyénileg hogyan tudják a hulladék mennyiségét csökkenteni.

Karácsonyi forgatagMegtekinthető volt a 10 lépés – Nulla Hulladék kiállítás, komposztálásra és környezettudatos bevásárlásra ösztönző tablókkal, illetve a  RE-SET Gondold Újra! társasjátékkal ismerkedhetett a nagyérdemű. 
A 10 lépés – Nulla Hulladék kiállítást a standunkhoz érkezők nagy érdeklődéssel nézegették, és ismerték fel az általuk is gyakorolt pontokat. A komposztálós és a vásárlós mágneses játék is nagyon népszerű volt, habár ez váltotta ki a legnagyobb vitát a csoportok között. Természetesen a végén az animátorok segítségével dűlőre tudtak jutni a megoldás tekintetében. Ennél az állomásnál mindig említésre került a háztáji állattartás és konyhakerti növénytermesztés fontossága is. 
A RE-SET! Gondold Újra társast - a játék időtartama miatt - csak a ráérősebbek próbálták ki, de vidám hangulatban zajlott, miközben sok új fogalmat és információt sajátíthattak el az érdeklődőt. A kézműves foglalkozás (rongyszőnyegkészítés, nemezelés) is nagyon látogatott volt a fesztiválozók körében. A standunkhoz látogatók kisebb karácsonyi ajándékokat készíthettek bőrből, nemezből. Sokan nagy érdeklődéssel számolták az ökolábnyomukat, egyesek még újévi fogadalmat is tettek a végeredményt követően. A Kukatündér mellett a „Legyél Te is Válogatós!” ügyességi játékaink is nagy sikert arattak, főleg a fiatalabb generációknál.
Emellett ökolábnyom számolás, jegyzetfüzet készítési lehetőség és egyéb ügyességi játékok színesítették a repertoárt. Jó érzéssel töltött el bennünket, amikor többen visszatértek hozzánk azzal a céllal, hogy újra és újra játszanának a különböző játékokkal. Mindenkinek apró ajándékkal kedveskedtünk, a legaktívabbak pólóval vagy fesztiválbarát kulaccsal lettek gazdagabbak. 
Mint minden turnéállomáson, a Karácsonyi Forgatagon is vendégünk volt egy mesterember, aki - a műhelymunka keretén belül - a sátrunk mellett, beszélgetéssel egybekötött kiselőadást és bemutatót tartott. Ez alkalommal Varga Levente bőrdíszműves avatta be az érdeklődőket mesterségének rejtelmeibe.
A fesztivál szervezői mindig nagy hangsúlyt helyeztek a rendezvény környezetbarát megközelíthetőségére, így az elmúlt évek hagyományaihoz hűen idén is sokan érkeztek biciklivel.

 

Molnár Antal