Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 17 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Égetni vagy elásni?

  • 2007. március 11.
  • humusz

A kerti hulladékokkal kezdeni kell valamit. Elégetésükre nem mindenhol ad engedélyt a szabályozás, környezetvédelmi szempontból legjobb lenne komposztálni. Lukács Bence írása.

 

A levegőtisztaság-védelemről szóló kormányrendelet útmutatása egyértelmű: tilos a hulladékok nyílt téri, illetőleg háztartási tüzelőberendezésben történő égetése, valamint lábon álló növényzet, tarló, illetve növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett hulladék égetése is, kivéve, ha jogszabály másként nem rendelkezik. Így az egyes önkormányzatok csak a kerti hulladékok elégetésének részletes szabályait hozhatják meg - amely egyébként nagyban eltérhet két szomszédos településen is. Az előírásokat be nem tartók százezer forint pénzbírsággal is sújthatók.

Az általános megyei gyakorlat a kerti hulladékok el-égetésének korlátozott engedélyezése. A helyi szabályozások az égethetőségi időtartamban eltérhetnek. Általános szabály, hogy csak szélcsendben szabad végezni a megsemmisítést, valamint gondoskodni kell a tűz őrzéséről és eloltásáról is.

Tapolcán hétköznapokon megengedett az avar és kerti hulladék égetése, amelynek elszállítására egyébként a lomtalanítás is igénybe vehető. Veszprémben kizárólag fertőzés esetén engedélyezett az égetés, akkor is csak a vegetációs időszakon kívül. Pápán akkor szabad égetni, ha a növényi hulladék elszállítása nem oldható meg. Zircen a tavaszi és őszi kerti munkák-hoz igazodva, hétköznapokon szabad kerti hulladékot égetni. Balatonkenese-Balaton-akarattya területén a nyári szezon időszakának kivételével pénteki napokon engedélyezett az avarégetés. Néhány településen a kerti hulladékok égetésének általános tilalmát írják elő. Így van ez például Várpalotán és Eplényben.

Még a Balaton-parti üdülőövezetben sem egyértelmű a szabályozás, a kenesei példa ellenére Balatonvilágoson és Balatonfűzfőn szigorúan tilos mindennemű égetés. A Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. az elmúlt években kísérletképpen 110 komposztálóedényt helyezett ki az érdeklődő újtelepi lakosoknak - a lerakótól eltérített hulladék mennyiségére vonatkozó adatokat azonban még nem dolgozták fel.

Az országos törekvések az avar és kerti hulladék esetében is a minél teljesebb hasznosítás felé mutatnak: a házi komposztálással értékes, szagtalan talajjavító anyaghoz juthatunk, garantált minőséggel (hiszen mi tudjuk, mi kerül bele). Komposztálókeretet akár raklapokból is építhetünk magunknak. Lényeg, hogy a belerakott hulladék levegőhöz jusson. Szomszédaink is jobban örülnek majd, ha égetés helyett e környezetbarát módszert választjuk.

 

Forrás: www.naplo-online.hu