Álmok és tények
A képlet egyszerűnek tűnik: ami másnak hulladék, az nekünk nyersanyag. Aki meg akar szabadulni a hulladékától, az fizet nekünk azért, hogy mi azt elhozzuk tőle. Beleteszünk némi kézi és gépi munkát, a mellékterméket eladjuk égetőknek vagy mulcsként hasznosíthatjuk, majd 6-12 hónap múlva jó pénzért értékesítjük a készterméket.
Csakhogy ez még osztrák szomszédainknál sem működik ilyen egyszerűen. Ott a bemeneti oldallal még nincs baj. A szelektíven gyűjtött szerves hulladékot mérlegelik, ellenőrzik. Ha nem komposztálható hulladékot találnak benne, akkor az, aki behozta, szépen el is viheti. Ha megfelelően tiszta a behozott nyersanyag, akkor darálják, rostálják, halmokban érni hagyják. Időnként átforgatják, locsolják, majd földdel keverve kertészetekben értékesítik. De ezzel már ott is problémák szoktak lenni. Túl sok a szerves hulladék, kész komposztra nincs kereslet. Olcsón nem adják, inkább kiviszik a földekre.
Magyarországon persze más a helyzet. Itt már a nyersanyaggal is probléma van. Mivel nincs szelektíven gyűjtött zöldhulladék, kevesen akarnak ilyen módon megszabadulni tőle. Kevés a nyersanyag, ami van, az is gyakran szennyezett műanyaggal, fémmel, gumival, üveggel... Az alsónémedi telepen a beérkező zöld hulladékot átválogatják, kiszedik belőle a nem komposztálható szemetet. Ezt aztán lerakókra viszik. Kiválogatják a túl nagy tuskókat is. Amikor ebből kellő mennyiség gyűlik össze, egy Ausztriából hozatott bérgéppel aprítják fel. Ha földdel „szennyezett" a maradék, azt átrostálják, majd egy hatalmas gépben apróra zúzzák. Nem daráló ez, inkább malom. 48 nagy kalapács, 420 lóerő töri apró darabokra az akár 30 cm átmérőjű farönköket is. Ez a gép a lelke az egész technológiának. Persze használtan és használhatatlan állapotban vették. Újonnan 40 millió Ft körül lenne az ára. Megjavították és most a tulajdonos egyik szeme folyton rajta van, hiszen egy apró hiba kijavítása is súlyos összegeket emésztene fel. Persze a működtetése sem olcsó. Egy nap alatt akár 500 m3 anyagot is fel tud dolgozni, de ehhez óránként elfogyaszt 52 liter(!) gázolajat. A darálékot rostálják, a nagyobb darabok az égetőbe kerülnek, a kisebb frakciót komposztálják, majd a megrendelő igénye szerinti arányban keverik földdel. Jó esetben az igénylő el is viszi, ki is fizeti.
A tények tehát azt mutatják, hogy jelenleg kevés a megrendelés, drága és kockázatos a termelés, a készterméknek pedig nincs piaca. Hogy meddig működhet ilyen körülmények között egy ilyen komposzttelep? Nem nehéz kitalálni.
Persze döntse el a piac, hogy szükség van-e rá, vagy sem. Csakhogy akkor gondolkozzunk el azon is, hogy a nagy, regionális komposzttelepek - melyeknél a szállítási és beruházási költségek jóval nagyobbak - hasonló piaci helyzetben működőképesek lehetnek-e? Vajon jó helyre mennek az EU támogatások, ha ilyen nagyberuházásokra költik őket?
Az alsónémedi komposzttelep - a hazai kis- és középvállalkozásokhoz hasonlóan - csak akkor lehet életképes, ha igénybe vesszük a szolgáltatásaikat, ha megrendeléshez juttatjuk őket. Arra lenne szükség, hogy azokon a településeken, városrészeken, ahol nem megoldható a szerves hulladék házi komposztálása, megszervezzék a zöldjavak szelektív gyűjtését, és a lerakók helyett a településhez közeli komposzttelepre szállíttassák. Egyszerűen csak újra kellene tanulnunk a komposztálást, egyszerű, emberi léptékben kellene megoldanunk a szerves hulladék kezelését és hasznosítását is.
