Komposztálós hírek
2016. március 21. |
2016. február 11.
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalával együttműködésben 2016. február 11-én tájékoztatót tart a Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központban keletkező komposzttal, annak felhasználási módjaival és értékesítésével kapcsolatban. Az FKF Nonprofit Zrt. a komposzt mezőgazdaságban történő felhasználásának elősegítése érdekében az érdi, és Érd környéki gazdaságok tulajdonosait fórum keretén belül személyesen tájékoztatja a pusztazámori telephelyen tárolt jó minőségű komposzt felhasználási lehetőségeiről, amely hozzájárulhat gazdálkodásuk hatékonyságához és környezettudatos működéséhez. |
2016. február 08.
El Garden, vagyis a A Kert. Így hívják Bushwick (Brooklyn, New York) egyik kerületének közösségi kertjét, ahol olyan fiatalok (16 – 20 év közöttiek) dolgoznak, akik több szempontból is hátrányos helyzetűek. Akárcsak a környék, ahol élnek. New Yorknak ezen a részén ugyanis nagyon magas a szegények, a latin ajkúak és a bevándorlók aránya, a jól megfizett munka pedig elérhetetlen álom a legtöbb helyi fiatal számára. Bushwick-ban a munkanélküliségi ráta 14,3%-os (ami 10%-kal több, mint a nemzeti átlag) és ez arány a fiatalok körében 2010-ben a 23%-ot is elérte. |
2016. január 22.
Zöldítse intézményét egy ingyenes, környezettudatos hulladékkezelési módszerrel, és spróljon a hulladékkezelési díjon is! Pályázatunkra oktatási és közintézmények jelentkezését várjuk Budapesten! |
2016. január 06.
What a great competition we had this year! Schools, groups of friends, visionary individuals,entrepreneurs, professionals and organisations all submitted their videos for the “The Power of Compost” competition. We wanted to hear your composting stories, and learn more about the inspirational ways that you and your communities are taking action to reduce organic waste and we got plenty of them. Thank you to all of those who participated :-) |
2015. december 18.
A Komposztálás Ünnepnapjához (október 10.) kapcsolódóan kerestük az év Komposztbajnok Iskoláit. Összesen 26 iskola pályázott a címre, köztük szakközépiskolák és egy kollégium is, 23 településről. A beszámoló és az eredményhirdetés itt olvasható el. |
2015. december 18.
2015-ben a regisztrált iskolák és óvodák száma meghaladta a korábbi évekét (105). A regisztrációt követően egy igen esős október köszöntött ránk, így többen jelezték, hogy nem sikerült megvalósítani terveiket. Akiknek mégis, őket az alábbiakban mutatjuk be, röviden. |
2015. december 18.
A honlapon már közzétett eredményhirdetés szerint 3 óvoda és 3 iskola kapott díjat, ám elismerésünket és köszönetünket szeretnénk kifejezni valamennyi komposztáló csapatnak és az őket vezető pedagógusoknak! |
2015. december 14.
New York városa azt az ambiciózus célt tűzte maga elé 2030-ra, hogy nem küld szemetet a hulladéklerakókba. Már számos kreatív projekt szolgálja a nemes cél megvalósulását, pl. a városi komposztáló telep-közösségi park kombináció. |
2015. december 09.
At the conference “Zero Waste: A Key Solution Pathway for a low carbon future” that took place in Paris December 3rd Zero Waste Europe officially launched the ‘Zero Waste Cities’ map of European municipalities committed to moving towards zero waste. |