Komposztálós hírek
2017. augusztus 16. |
2017. augusztus 14.
Sokszor az emberek igyekeznek környezettudatosan élni, de az összképet nem látják. Persze, számít, hogy kevesebb csomagolóanyagot használjunk, de ha autóval elmegyünk a környezetbarát mosószerért a bioboltba, annak sok értelme nincs. Ha fenntartható, ökoetikus életmódra vágyna, azt pont így kell csinálni. |
2017. július 28. |
2017. július 20.
Papírhulladékból laskagomba, lakóház építése 1 millió forint alatt, ruházkodás helyi alapanyagokból, tényleg működő közösségi együttélési minták, innovatív, ökologikus megélhetési formák vidéken – a Gyüttment Fesztivál a környezettudatos vidéki életet élők éves nagy találkozója, melyet idén harmadik alkalommal szerveznek meg, ezúttal a Vas megyei Oszkón. |
2017. június 25.
A Budapesttől ötven kilométerre található galgahévízi ökofalu az egyik legismertebb az országban. A társadalmi, gazdasági és ökológiai szempontból fenntarthatóra tervezett közösség célja, hogy az ott lakók ökológiai lábnyommal mérhető fogyasztási szokásai ne haladják meg azt a mértéket, amellyel már a következő generációk esélyeit rontanák.
|
2017. június 22.
Valahol mindig is sejtettük, hogy autóval járni, meg zsákszám vásárolni a műanyagflakont és a petpalackot nem túl környezetbarát. Az utóbbi években egyre sürgetőbbé válik a probléma: a klímaváltozás hatásait a saját bőrünkön is érezhetjük. Szülőként most már tényleg komolyan el kell gondolkodnunk azon, a saját kényelmünk tényleg annyira fontos-e, hogy a dédunokáink majd egy műanyag szeméthegyekkel tarkított sivatagban éhezzenek? |
2017. május 29.
Pluszpont például a Humusz Szövetséggel történő együttműködésért a KEHOP-1.2.1., KEHOP-3.1.1, KEHOP-3.1.2, TOP-2.1.2-16, TOP-6.1.4-16 és TOP-6.3.2-16 pályázatoknál |
2017. május 25.
Az STKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. 2017. május 8-tól megkezdte a barna kukák kiosztását, amelyek bevezetésének rendszere jelentősen leegyszerűsíti a kertben vagy a konyhában keletkező biológiailag lebomló hulladékok elhelyezését. Az új zöldhulladék gyűjtési rendszerhez azon háztartások csatlakozhatnak, akiknek nincs szemétdíj tartozása. |
2017. május 23.
A globalizált konvencionális gazdálkodásban jelenleg elterjedt gyakorlat a talajaink elszegényedéséhez, degradációjához vezet. Egy nemrég lezárult, 3 éves mezőgazdasági kísérlet eredményei igazolták, hogy a nagyüzemi állattartás és takarmánytermelés gyakorlatában is elfér az ökológiai szemlélet, és megvalósítható a fenntartható, körkörös gazdálkodás. |
2017. május 14.
A Humusz szolgáltatási menedzserének régi telefonszáma már nem él |