Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 17 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Verseny a bécsi iskolákban

  • 2007. október 10.
  • humusz

versenyA bécsi városvezetés környezetvédelmi osztálya a városi iskola tanácsának elnökével és a gazdasági kamara elnökével közösen egy olyan hulladékcsökkentési programba kezdett, amely a vendéglátóiparban keletkezõ hulladékok mennyiségét kívánja csökkenteni.

A vendéglátóipari és turisztikai szolgáltatások színvonala rendkívül magas az osztrák fővárosban, az oda látogató turisták könnyen a gasztronómiai élvezetek rabjaivá válhatnak.

Azonban mindennek megvan a hátránya is. Ebben az esetben az ételek, italok árusítása során a fogyasztási igények megnövekedése miatt a csomagolóanyagok mennyisége is megnövekedett. Vizsgálatok igazolták, hogy Bécsben a maradék hulladék kb. 42%-a a vendéglátóiparból származik. Ez a hulladék főleg csomagolóanyagokból és ételmaradékokból áll. Az ételmaradék mennyisége 70.000 tonnát tesz ki, amelynek egy része kifogástalan minőségű, tehát elvileg fogyasztható lenne.

Ezért döntött úgy a város vezetése, hogy közösen a városi iskolatanácsának elnökével és a gazdasági kamara elnökével meghirdetnek egy olyan iskolai versenyt, amelyben a gasztronómiai hulladékok mennyiségének csökkentését tűzik ki célul.

A verseny keretein belül kreatív és innovatív ötleteket várnak az alábbi témák kapcsán:

- vendéglátóipar és szállodaipar
- nagy- és kiskonyhák, imbiszbódék
- étel és ital csomagolóanyagok

- bevásárlás, feldolgozás, maradékanyag hasznosítás.

Elsősorban olyan ötleteket várnak, amelyek ökológiai és gazdasági jelentőséggel is bírnak, továbbá a gyakorlatban megvalósíthatók. A versenyen azok a diákok vehetnek részt, akik elvégezték a 11. osztályt egy turisztikai vagy vendéglátóipari szakközépiskolában vagy gimnáziumban. Pályázatot kisebb-nagyobb csoportok vagy osztályok is benyújthatnak.

A pályázatokat egy független szakmai zsűri értékeli, melynek tagjai a Bécsi Környezetvédelmi Osztály, a városi iskola tanácsának elnöke, gazdasági és média szakemberek lesznek. A zsűri a pályázatokat egyenként értékeli és a legjobb hármat díjazza. Összesen maximum 2000 Euro pénzjutalmat lehet elnyerni.

Az elbírálásnál az alábbi kritériumokat veszik figyelembe:
- környezeti jelentőség és ökológiai haszon
- gyakorlati alkalmazhatóság és gazdasági haszon
- kreativitás és eredetiség

A díjazottak kiválasztását a már említett szervek végzik el.

 

Forrás: http://www.natuerlichwien.at/wenigermist/abfallvermeidung/294
Fordította: Hajnal Szilvia