Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 5 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Komposztünnep 2019 eredményhirdetés

  • 2019. december 14.
  • Peti

2019 októberében Komposztünnepre hívtuk az ország apraját-nagyját. A megvalósult szemléletformáló programok beszámolóiból is látszik, hogy az érdeklődés töretlen, idén is sokan tettek helyi szinten a szerves anyag körforgásban tartásáért. Igazán értékes programok valósultak meg bölcsődétől egészen egyetemista korosztályig, Pécstől Csíkszeredáig. Köszönjük a kitartó és színvonalas környezeti nevelési munkát, jöjjenek az idei eredmények.

Az idei évben is óvodai csoportoktól kaptuk a legnagyobb számban a beszámolókat. A zsűrizés során szempont volt, hogy mennyire újszerű, eredeti programot valósítottak meg, mennyire volt komplex a pedagógiai megközelítés. Mindenek előtt szeretnénk kiemelni az egyetlen bölcsődei pályázatot, akit a speciális helyzet miatt díjban részesítünk.

 

Bölcsödei díj:

Újbudai Szemünk Fénye Központi Bölcsőde, Budapest XI. kerület – Felkészítők: Kiss Katalin, Laczkó Lea, Simonné Hellenbach Andrea

Komposzt kalandok mese megírása Csiga Csenge és Giliszta Géza bácsi szereplésével, akik a Zöld manók komposztbölcsődében élnek. Hulladékgyűjtés tanulása bölcsisekkel, komposztálóba a zöld hulladék kihordása, komposztrostálás, a kész komposzt kihordása a kertbe kisvödrökkel.

szemünkfényeKomposztrostálás a szemünk fényeivel

Nyereményük: könyvcsomag és csíráztató készlet

 

Óvodai díjak:

1. Bán Zsigmond Református Általános Iskola, AMI és Óvoda, Zöld csoport, Tiszafüred – Felkészítők: Fazekasné Szabó Zsuzsanna (óvoda) és Ozsváth János (mg. és életvitel tanár)

1 hónapos komplex tevékenységük során erdei séta, avarvizsgálatok, komposztvizsgálatok is zajlottak, valamint közös kertészkedés, komposztálás a 8. osztályosokkal. Baktérium Berci keresése mikroszkóppal, Baktérium Berci festése, formázása, memóriakártyák készítése és a kész munkák kiállítása.

ovi1 Baktérium Bercik a gyurmába álmodva Tiszafüreden

Nyeremény: könyvcsomag, Oázis utalvány, csíráztató készlet

 

2. Madarász Imre Egyesített Óvoda, Gépgyári úti SZIM tagóvoda, Karcag – Kovácsné Fodor Mónika, Barangolók tehetségműhelye

Harmadik komposztünnepükre több óvodát is meghívtak, hulladékválogató játékok,  nagyítóval nézelődés, élő társasjáték, labirintus, sudoku komposztlakókkal játékok kerültek megrendezésre. Harisnyagilisztát kaptak a kicsik, s gyűrűket szereztek rá a játékok elvégzése során. 

Nyeremény: könyvcsomag és Oázis utalvány

3.  Városi Óvoda Mosolygó Központi Óvoda, Szamóca és Napsugár csoport, Mezőberény – Kreiszné Szilágyi Tünde 

Egyhetes projekt „Komposzttal a klímáért!” téma jegyében. Közel 100 fő bevonása 3-7 éves gyermekek, szüleik, nevelőik. Saját mese írása a „Komposztkuckó lakói”-ról, bábozás, gilisztafarm készítése, csalitos csatangoló, százlábú cipője óriáscipőkben járás és a komposzt élőlényekkel ismerkedés, levélkereső, kukactáncoltatás ejtőernyőn, családi nap zöldséges ételekkel.

 

 Kukactánc az ejtőernyőn Mezőberényben

Nyeremény: könyvcsomag, Oázis utalvány

 

Óvodai Különdíj: Pápai Városi Óvodák, Fáy lakótelepi Tagóvoda, Kamilla csoport – Vargáné Kis Judit

 Egyhetes projektben felelevenítették az őszi kerti tevékenységeket, Orgoványi Anikó meséje: Guszti komposztál, faleveleket gyűjtöttek, kavicsokat festettek párosítós és madárijesztős játékokat játszottak,, zöld saláta készült, jelölő kavicsok, Gomba alatt mese, nagyítós bogárnézés, mesélés kavicsokkal, zöldséges gyermekdalok, avarfedés a fák köré, életrekelt játékos kavicsok önálló mesealkotás, labirintus rajzoló.

 

 pápai ovi Pápai festett kavicsok

Nyeremény: Humusz és Varázslatos Magyarország könyvcsomag

 

Általános iskolai díjak:

1.  Boldogi Berecz Antal Általános Iskola 6.a osztálya, Boldog – felkészítők: Gregus Zoltánné és Tóth Éva

Élelmiszerpazarlás elleni projekt, hullott, szépséghibás alma felszedése és feldolgozása, almakrém és almaszirom készítése, komposztáláshoz falevélgyűjtés, két kisfilmmel mutatták be tevékenységeiket. (egy osztály, két tanár)

boldogi almák Boldogi aszalt alma karikák

1     Nyeremény: könyvcsomag, terepi határozólapok, csíráztatókészlet

 

1.      2. zsef Attila Általános Iskola 2.b. osztálya, Szigetszentmiklós – felkészítő: Matolcsi Erika

Élelmiszerpazarlás elleni projekt  (NÉBIH – Mese habbal kiadványa alapján) valamint hulladékgazdálkodási előadás (ARIES céggel), komposztálás és a komposztkeretek gondozása,   Életrekelt tankönyv az iskolai udvaron környezet és technika órák keretében, plakátrajzolás (27 diák és egy tanár)

 szigetszentmiklós Életrekelt tankönyv a szigetszentmiklósi iskola udvarán

Nyeremény: könyvcsomag, terepi határozólapok

 

3. Szekszárdi Waldorf Iskola 7. osztály, Szekszárd – felkészítő: Bócsó Renáta 

Kertművelés óra keretében a zöld hulladék útjának feltérképezése, a komposztálási tudatosság érdekében népszerűsítés. Élelmiszerpazarlás elleni plakát készítése, régi komposztáló anyagainak aprítása, új komposzt prizma összerakása. (9 diák egy tanár)

szőlőszemek plakát Szekszárdiak plakátja

Nyeremény: könyvcsomag, terepi határozólapok

 

Középsikolai díjak:

1: Esély Pedagógiai Központ, Békéscsaba – Felkészítők: Bonyhádi Péter és Bonyhádi Péterné 

Ez a 10. jubileumi komposztos aktivitásuk az évek során! Komposztálás projekt egy napon át tartott 96 fő résztvevővel, diákokkal és pedagógusokkal egyaránt. Gyakorlati tevékenységek (komposztálás, mulcsozás, ásás, lombszedés) és ismeretterjesztés (gombák világa, nemszeretem állatok, komposzt mozi).  Komposztálást ismertető utcai és kerti táblák átadása, komposztélőlények kinagyítása és ismerkedés velük Ujvári Zsolt fényképei alapján, komposztóra a zöld tanteremben, közös ebéd a helyben termett élelmiszerekből.

 

békéscsabai EGYMI Komposztlakók bemutatása a békéscsabai Esélyben

Nyeremény: könyvcsomag és terepi határozólapok

 

2. Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVII. felkészítő: Braxátor Magdolna

Komposztálás projekt két önkéntes napon, valamint egy faültetős nap. 200 fővel, gyermekkel és felnőttekkel közös munka. Komposztkeretbe levélgyűjtés, komposzt rostálása, szobanövények gondozása, ebéd kínálása.

kőrösi komposztosok Budapesti komposztálók 

Nyeremény: könyvcsomag és terepi határozólapok

 

3. Török János Mezőgazdasági Szakképző Intézet, Cegléd 10.c osztály– felkészítő: Bicskei Judit

Élelmiszerpazarlás elleni projekt őszi koszorú zöldségekkel, zöldségsaláta szépséghibás zöldségekből, komposztedénybe a maradék, prezentációban összegezték a diákok a tevékenységeiket.

 zöldségkoszorúZöldségkoszorú Cegléden

Nyeremény: könyvcsomag

 

Közösségi kertek, civil csoportok díjai:

1: Határátlépők, Csíkszereda – egy napos program elméleti előadásokkal és a gyakorlati tevékenységekkel együtt, 7 együttműködő partnerrel, több zöld szervezet meghívásával (Gyergyószentmiklós, Kézdivásárhely) Közösségi komposztálót hoztak létre, bemutatkozott többek közt a komposzt expressz – biciklis komposztbegyűjtők, akik a tömbházak zöldjavait gyűjtik be péntekenként, valamint a Nullka webáruház a zerowaste jegyében.

határátlépők Határátlépők, Csíkszereda

Nyeremény: könyvcsomag, Oázis utalvány

 

2.  Diverzitás Alapítvány, Gödöllő Holdvilág Szociális kert – egy napos program, komposztkas készítés Takács Judit kosárfonóval, gyakorlati komposztálási ismeretek Detti kertésszel,  beltéri komposztáló megismerése a Védegylet segítségével, bográcsos ebéddel vendéglátás, közösségi élet felpezsdítése.

diverzitás Segítő kezek Gödöllőn

Nyeremény: könyvcsomag, Oázis utalvány

 

Gratulálunk minden résztvevőnek és a Komposztünnep 2019 díjazottjainak.

Az emléklapokat és nyereményeket januárban küldjük.

 


 

 

 

 

 A programot a Baptista Szeretetszolgálat No Planet B programja támogatja.

No Planet B (NINCS "B" TERV! CSO-LA/2017/388-137) EU társfinanszírozású projekt. A tevékenységért kizárólagosan a Humusz Szövetség felel, és nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió álláspontját.

No Planet B   EU

További támogatók:

oazis:kerteszetfajbook    varazslatos magyarorszag