Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 16 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Komposztáló projekt alakulása Újbudán

  • 2008. december 06.
  • humusz
komp_keret_fiuval_rajz_120A XI. kerületi Önkormányzat 2008. novemberétõl házi komposztálási programot indított a kerületi lakók és intézmények számára a Hulladék Munkaszövetség közremûködésével. Íme a HuMuSz rövid helyzetjelentése.

 

A programra a mai napig összesen 182-en jelentkeztek, ebből 3 fő jelezte visszalépési szándékát, így jelenleg 179 jelentkezővel állunk kapcsolatban.

Minden jelentkező meghívót kapott arra a tájékoztató előadásunkra, melyen a résztvevők szakemberek segítségével kaphattak elméleti ismereteket és gyakorlati tanácsokat a komposztálással kapcsolatban.

Összesen öt előadásra került sor idén, melyeken általában 20-40 fő vett részt. Az előadást követően a jelentkezők aláírták az együttműködési megállapodást, mely rögzíti a komposztprogramban való részvétel feltételeit. Eztután átvehették a kereteket, illetve olyan tájékoztató anyagokat, melyek segítik a komposztálás fortélyainak elsajátítását, és tartalmazzák a szükséges információforrásokat, elérhetőségeket.

Az előadásokon összesen 146 fő vett részt. A kereteket eddig 141-en vitték el, összesen 314 darabot. A családoknak 2-2 keretet osztottunk ki, intézmények, társaságok ennél többet is kaphattak.

Külön örülünk annak, hogy a programra nem csak magánemberek, de 20 kerületi intézmény is jelentkezett: többnyire óvodák, iskolák. Ezt különösen fontosnak tartjuk, hisz a fiatalok környezeti nevelése sokat számít abban, hogy felnőttként milyen kapcsolatuk lesz az öket körülvevő természeti környezettel. További pozitívumnak tartjuk, hogy számos társasház is csatlakozott a programhoz, így az érintett családok száma jóval magasabb a regisztrált jelentkezők létszámánál.

A HuMuSz létrehozott továbbá egy zárt körű levelezőlistát azok számára, akik részt vesznek a programban. Így lehetőséget biztosítunk az érdeklődők számára, hogy feltehessék kérdéseiket és megoszthassák egymással tapasztalataikat.

Terveink szerint további előadásokra kerül sor 2009. februárjában. A házi komposztálási programra azonban folyamatosan lehet jelentkezni, a már megszokott módon, illetve egy on-line jelentkezési lap kitöltésével is.

A jelentkezési lap elérhető ITT.

 

A programot részben a Norvég Civil Támogatási Alap támogatja.

HuMuSz - 2008. december 4.