Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 18 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Komposzt kampány - megnyitó

  • 2006. május 06.
  • humusz
A HuMuSz, KÖTHÁLÓ, Szike és Öko-Fórum Alapítvány által összefogott országos komposztkampány megnyitója 2006. május 5-én zajlott Budapesten. Az eseményrõl a média is tudósított.

akcionapA HuMuSz, KÖTHÁLÓ, Szike és Öko-Fórum Alapítvány által összefogott országos komposztkampány megnyitója 2006. május 5-én zajlott Budapesten. Az eseményről a média is tudósított.

Az utcai akciónap egy zömében kertvárosi kerület - Kispest - mozgalmas piacterének tőszomszédságában került megrendezésre, a helyi önkormányzat bevonásával. A bemutató elemeit a Hajtás pajtás futárszolgálat nehéztüzérségével szállítottuk ki, így egyúttal részünk lehetett a fővárosi autós forgalom kipufogófüstös hangulatának megízlelésében is. A kiállított anyagot viszonylag hamar sikerült a helyszínen felépíteni és összerendezni.

akcionapAz egyik legvidámabb és a legnagyobb érdeklődésre számot tartó darab minden bizonnyal a - nyíregyházi E-misszió Egyesület által tervezet és kivitelezett - színes KOMPOMATA volt. A KOMPOMATA - egy vicces automata - bedobott dióért cserébe komposztálással kapcsolatos kérdéseket mutat fel az érdeklődőknek. Azok attól függően, hogy melyik választ tartják helyesnek, az a, b vagy c jelzésű ablakon bedugják a kezüket. Ha rossz a válasz, az automata a kezére koppint; ha eltalálta a helyes választ, ajándékot kap. A megnyitón résztvevő iskolás csoportok zajos örömmel fogadták az automata tevékenységét, s szívesen próbálgatták tudásukat. A gyerekek komposzt vizsgáló feladatot is kaptak, melyet hasonló lelkesedéssel játszottak: ennek során egy adag komposzt mintát kellett szemügyre venniük s megválaszolni a hozzá fűződő feladatlap kérdéseit.

akcionapA felnőttek leginkább a paravánokon elhelyezett ismeretterjesztő plakátokat és a kiállított komposztkereteket vették szemügyre, illetve azt a bemutató kukát, melynek segítségével jól érzékelhető, hogy a háztartási hulladék milyen arányban tartalmazza a különféle hulladéktípusokat (üveg, fém, papír, műanyag, szerves, stb. frakciók). Az utcai akciónap szintén vidám - bár időnként működési rendellenességeket felvillantó - eleme a ventilátorról működő, libegő giliszta-lufi volt.

A téren egybegyűlt iskolás csoportoknak és helyi lakosoknak Szilágyi László, a HuMuSz elnöke tartott megnyitó beszédet. Őt követően megszólalt Tóth Tibor, képviselő s egyben a kerületi önkormányzat Környezetvédelmi Bizottságának elnöke is, aki elmondta, hogy önkormányzatuk fontosnak tartja a kerti komposztálás terjesztését, és szívesen indítana ilyen programot - támogatva ezzel a lakosság hulladékcsökkentési tevékenységét - de egyelőre forrásra lenne szükségük egy kísérleti mintaprogram indításához.

A következő utcai bemutató napot Székesfehérvárott tartjuk május 10-én a Gaja Környezetvédő Egyesület szervezésben.

Lugosi Bea
Humusz

A médiatudósítások az eseményről:

Webrádió
RTL KLub
MTV Híradó