Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 16 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Átadták a miskolci bemutató komposztkertet

  • 2008. október 18.
  • humusz
A Zöld Kapcsolat Egyesület szervezésében került sor Miskolc Város Bemutató Komposztkertjének átadására az Avasi Arborétum területén (Miskolc, Perczel Mór u.). A megnyitót Orosz Lajos alpolgármester úr tartotta, s jelen voltak a média képviselõi és a partnerek mellett a munkát segítõ önkéntesek is.

 

A háztartási hulladéknak csaknem 30%-a szerves anyag, melynek hasznosítására a nagyvárosi körülmények között is törekedni kell. Miskolc Város Polgármesteri Hivatala ezért létesített a Regionális Hulladékfeldolgozó Telepen komposztáló teret (AVE Miskolc Kft. kezelésében), és ezért szorgalmazza civil szervezetek bevonásával a házi komposztálás népszerűsítését és gyakorlati megvalósítását is.
 

Komposztkert Miskolcon
Komposztkert Miskolcon

 

A Zöld Kapcsolat Egyesület munkatársai kidolgoztak egy programot, mely során az elmúlt két évben már 800 miskolci lakos számára tartottak tájékoztatót és adtak át komposztkereteket. Telefonon, személyesen, helyszínen is komposztálási tanácsadással segítik az érdeklődőket. Lehetőség nyílik házi aprítékoló berendezések, szakirodalom kölcsönzésére, vagy ismeretterjesztő kiadványok átvételére. Két alkalommal komposztmester képzést is szerveztek, oktatási intézményekben előadásokat és bemutatókat tartottak.

A Komposztálási Program megvalósításának következő állomása volt annak a Bemutató Komposztkertnek az átadása, amelyet az Avasi Arborétumban hoztak létre számos miskolci önkéntes segítő közreműködésével. Céljuk, hogy bemutassák a lehető legtöbb formájú és működési házi komposztálási eljárást, szervezett csoportokban lehetőséget nyújtsanak a gyakorlati bemutatásra, oktatásra is. A komposztkertbe érkező csoportoknak bemutatják a különböző komposztkereteket, ládákat, a silós komposztálást, és a komposzt toalettet. Ugyancsak szemléletformálási céllal csatlakoztak a Magyar Madártani Egyesület Madárbarát kert programjához, madáritató tavat alakítottak ki, s a Bükki Nemzeti Parktól kapott 12 madárodút, etetőt helyeztek el. Az értékes komposzt felhasználási lehetőségét "gyógynövényspirállal" mutatják be.

A komposztkert látogatása kizárólag előzetes bejelentkezés alapján, szakvezetéssel lehetséges.


További információ: Zöld Kapcsolat Egyesület [email protected] 46/505-077

 

 

Forrás: Greenfo