Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 16 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Divat lesz komposztálni?

  • 2008. november 10.
  • humusz

"Elsõ körben 300 XI. kerületi lakos és intézmény csatlakozott hétfõn ahhoz a programhoz, mely az otthoni zöld hulladék-hasznosítást oldja meg." 

 

"A jelentkezők egy-egy 100-szor 70 centiméteres komposztáló keretet kaptak, melyet - miután otthonaikba kerül -, kötelesek használni: leveleket, füvet, ágakat, de a konyhából kikerülő szerves hulladékot is ebben kell gyűjteniük.

Magyarországon mintegy 1,5 millió háztartás tudná megoldani a komposztálást, ennek ma csak a töredéke tesz így. Pedig, így számolva évi 800 ezer tonna hulladéktól szabadulhatnánk meg, melyet sem elszállítani, sem tárolni nem kellene.


A XI. kerületi önkormányzat, az FKF Zrt. és a HuMuSz (Hulladék Munkaszövetség) nevű civil szervezet által kezdeményezett program ezt a rossz arányt szeretné jobbá tenni. A programhoz első körben 300 kerületi lakos és intézmény csatlakozott, de mint azt Szilágyi László, a HuMuSz elnöke elmondta, nagyon remélik, hogy hamarosan terjedni fog a komposztálási kedv.


A jelentkezőknek ahhoz, hogy hazavihessék a komposztálót, előbb részt kell venniük egy oktatáson, melyen szakemberek avatják be őket a zöld hulladék kezelésének titkaiba.


Maga a szerkezet, egy nyárfából készült, 100-szor 100-szor 70 centiméteres keret, tömege körülbelül két kilogramm. A átvevőknek egy szerződés aláírásával vállalni kell, hogy a komposztálót 5 évig rendeltetésszerűen használja, ezt követően lehet a 'sajátja'.

Fodor Vince alpolgármester az első rekeszek kiosztásokor úgy fogalmazott: ha megfelelően környezettudatosan gondolkodunk, a szemét újrahasznosíthatóvá válhat.


Az FKF Zrt. illetékese szemléletes példával méltatta a technikát, mint elmondta, Svájcban a zöld hulladékot “zöld javaknak” nevezik, ugyanis ott már rájöttek arra, hogy a hulladéknak titulált anyagok valójában újrahasznosítható értékek."


K.D.

 

Képek az eseményről (forrás: Újbuda honlapja)

Forrás: Budai Hírlap