Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 17 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Miskolc városi komposztálási program

  • 2007. június 20.
  • humusz

komp_keret_fiuval_rajz_120Miskolcon 2007 elején többszintû komposztálási rendszer bevezetése kezdõdött el az önkormányzat támogatásával.

 

 


Ennek keretében a miskolciak többféle segítséget kapnak a házi és közösségi komposztáláshoz: komposztkeretek igényelhetők és aprítékoló berendezés kölcsönözhető. Ismeretterjesztő lakossági és oktatási kampány indult. Komposztálási képzésre jelentkezhetnek a programban aktívabban bekapcsolódni szándékozó érdeklődők és nyomtatott kiadványok, valamint komposztálási tanácsadók segítik a szervesanyaggal kapcsolatos ismeretek elsajátítását. Elkezdődött egy bemutató komposztkert tervezése, kialakítása is az Avason.

Miskolc város számára alapvető érdek, hogy szorgalmazza a komposztálási ismeretek elterjesztését és a komposztálás megvalósítását mind a hulladékgazdálkodók, intézmények, szolgáltatók, mind a lakosság és a civil szervezetek körében.

A miskolci civil szervezetek különböző pályázati támogatásokból öt éve indították el a „Komposztálási ismeretek elterjesztése és gyakorlati megvalósítása c. programot. Ennek keretében mintegy 200 komposztládát helyeztek ki a városban, képzéseken vettek részt és több ezer szórólapot, kiadványt osztottak szét a környezeti Tanácsadó Irodák Hálózatának segítségével, illetve a Hulladék Munkaszövetséggel együttműködve az elmúlt évben kampányokat szervezetek. Ez utóbbi program számos lehetőséget nyújt a lakosság eléréshez, hiszen a www.komposztalj.hu  honlap, illetve az összeállított kampánystand rendkívül népszerű az érdeklődő lakosok körében.

Idén, 2007-ben 300 komposztkeret kerül szétosztásra az Ökológiai Intézet és a Zöld Kapcsolat Egyesület közreműködésével, akik a tulajdonukat képező komposztkeretet 3 éves használatra adják át a jelentkezőknek, ezt követően a partner tulajdonába kerül. Igény esetén aprítékoló berendezés ingyenes kölcsönzési lehetőségét biztosítják, illetve a komposztálás ismereteinek elterjesztéséhez folyamatos tanácsadást és kiadványokat biztosítanak.

A jelentkezőknek vállalniuk kell a használatra átvett komposztkeret állagának lehetőségek szerinti megőrzését, a komposztálási tanácsadó helyszíni ellenőrzésének lehetővé tételét, s rendszeres kapcsolattartást a Programvezető szervezetekkel.

 

 

* * * * * * *

A komposztálás a legősibb hulladék-újrahasznosító eljárás. Hazánkban egy átlagos állampolgár évente kb. 300 kg hulladékot termel. Ennek a háztartási hulladéknak jelentős hányada, kb. 30%-a olyan szerves anyag, amely komposztálható, ezáltal ennyivel csökkenhet a kezelendő hulladék mennyisége.

A komposztálással a szerves anyagok visszajutnak a természetes körforgásba. Ha nem a szemétbe keverednek, akkor kevesebb hulladék szállításáról, lerakásáról, ártalmatlanításáról kell gondoskodni. A szervesanyagok hasznosíthatóvá válnak, hozzájárulva ezzel a zöldfelületeinek tápanyagjavításához. A kerti hulladékok hasznosításával mérséklődhet az égetéssel járó levegőszennyezés.

* * * * * * *

 

 



F. Nagy Zsuzsanna

 

 

A programról bővebb információk kérhetők:

Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány

Zöld Kapcsolat Egyesület

Miskolc, Kossuth u. 13. 3525

Tel: 46/505-077, 382-095

[email protected]

 

A városi kampány megnyitóján a gyerekek a talajsimogató játéknála különféle talajtipusokkal ismerkedhettek.

2007.05.08varosi_kompkampanynyito_001_400

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Kompomatama a nyitórendezvényen is üzemelt.

2007.05.08varosi_kompkampanynyito_013_400

Komposztálási tanácsadás az Ökológiai Intézetben.

kompladaosztas_005_400

A program keretében aprítékoló is kölcsönözhető.

20061017_197_400

Komposztálási bemutató az Intézet udvarán.

20061017_180_400