Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Komposztprogram indult Szentendrén is

  • 2009. június 18.
  • humusz
Szerző: 
admin
Szentendre Város Önkormányzata elfogadta a házi-helyi komposztálási koncepciót és házi komposztálási programot indított az állandó szentendrei lakosok, illetve helyi intézmények részére a helyi környezetvédelmi alap támogatásával.

 

 
2009. június 9-én ennek keretében került sor annak a 100 családnak és oktatási intézményeknek a komposztáló ládák átadására, amelyre korábban meghirdetett pályázat keretében jelentkeztek.
 
A komposztálási programban történő részvételre szentendrei állandó lakosok, családok jelentkezhettek a jelentkezési lap visszaküldésével és a használati megállapodás foganatosításával.
 
A programban résztvevőknek az önkormányzat ingyenesen 2 db komposztáló ládát ad át használatra. A résztvevőknek vállalni kell, hogy az átadott komposztáló eszközöket rendeltetésszerűen használják minimum 3 évig és a kész komposztot helyben hasznosítják. A 4. évtől a résztvevők tulajdonába kerülnek a használatra átadott komposzt ládák.

Tavaly októberben tartottak a hivatalban komposztálási napot, amelyen már akkor is sok helyi lakos részt vett. Most több mint 200 db komposztláda kezdi meg környezetbarát működését Szentendrén.
 
A ládák átadását egy komposztmester-szakember Gellért Miklós, a SZIKE Egyesület elnöke által megtartott előadás előzte meg. Az előadáson megismerkedhetnek a komposztálással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókkal. Komposztálást segítő kiskönyv, Komposztálási Adatlap és a kukákra ragasztandó matrica segíti a komposztálókat.
 
A program az aprítással és a kész komposzt rostálásával is foglalkozik. Mivel a gépi aprítónak magas a bekerülési költsége, valamint a családoknak csak néhány esetben van szüksége rá, így ezt legelőnyösebb bérelni. Akár kigép kölcsönzőből akár a helyi közszolgáltatótól. A Városi Szolgáltató Zrt.-nél házhoz menő aprítékolás vehető igénybe térítés ellenében. Az igényt a helyi közszolgáltatónál kell jelezni. A program részeként 5 darab jó minőségű rosta került beszerzésre, melyet a hulladékudvarban lehet jelképes összegért bérelni.
 
Aki aktív szerepet vállal a hulladék-keletkezés megelőzésében, annak fontos, hogy támogatást kapjon. Csökken a hulladéka mennyisége, így kisebb mértékben veszi igénybe a hulladéklerakás szolgáltatást. Jogosan várja el, hogy kevesebb pénzügyi terhet kelljen viselnie. Kukája térfogatát igény esetén csökkentheti. Az igényét a helyi közszolgáltatónál kell jeleznie. A kukája térfogatát csak abban az esetben csökkenthetné az eggyel alacsonyabb szabvány méretre, amennyiben a komposztálást ténylegesen megkezdte és a hulladék térfogata csökkent. Ezt csak minimum a komposztálás beindítását követően 3 hónapra rá érvényesíthetnének, hiszen a rendszert tanulniuk kell. A helyi közszolgáltatónál saját költségén igényelhet kukát (akár jó minőségű használtat is).
 
 
 
Forrás: Szentendre honlapja ill. annak vakbarát változata