Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Komposztálásban látják a zöld jövőt

  • 2009. augusztus 10.
  • beus
Őcsény Elkezdték a komposztládák kiszállítását a kistérségi civil szervezetekhez kedden, s így augusztus végén indulhat a Zöldtárs Alapítvány nagyszabású lakossági komposztálási programja a Tolna Megyei Önkormányzat támogatásával.
Az egész megyét érintő projekt keretében 250 darab egyköbméteres komposztládát gyártattak le és osztanak ki, illetve az öt kistérség mindegyikében egy-egy tájékoztató előadást is tartanak. A komposztálásról szóló előadások nyitottak, és mindenki számára hasznosak, hiszen nemcsak a házi komposztálás fortélyaival ismerkedhetnek meg a résztvevők, hanem jó pár hasznos gondolatot is hallhatnak majd a jelenlegi hulladékhelyzetről, és a szemétdíj növekedés idején a hulladékcsökkentés lehetőségeiről. A komposztládákra való jelentkezés feltételei és a jelentkezéshez szükséges adatlap a www.zoldtars.hu oldalon található. A kitöltött adatlapot a jelentkező települése szerinti kistérségében együttműködő partnereiknek kell visszajuttatni, illetve Szekszárd térségében a Zöldtárs Alapítványnak. Együttműködő szervezetek a Szeretem Tamásit Egyesület, a Bonyhádi Laurus Alapítvány, a dombóvári DÖPTE, a Paksi Öko Munkacsoport Alapítvány. Hargitai É. Forrás: Tolnai Népújság Online